Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mogyoróvajas keksz Halloweenre

120 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A mogyoróvajas kekszhez a cukrot összekeverjük a  vaníliás cukorral, majd a mogyoróvajjal és a vajjal krémesre keverjük.
  2. Hozzáadjuk a csipet sóval és a sütőporral elkevert lisztet, végül az egész tojás és összegyúrjuk.
  3. A tészta 2/3 részét nyújtsuk ki kb. 25 x 20 cm-es téglalappá.
  4. A maradék 1/3 rész tésztához keverjük hozzá a kakaót, majd gyúrjuk össze. Ezután formázzunk belőle 25 cm-es hengert, majd helyezzük rá a téglalappá kinyújtott tésztára. Végül csavarjuk fel, mint a bejglit.
  5. Az elkészült tésztát legalább 2 órára hűtőszekrénybe tesszük, hogy kellően lehűljön szeletelés előtt.
  6. A hűtőből kivett tésztát éles késsel felszeleteljük, majd sütőpapírral bélelt tepsire kettesével egymás mellé helyezzük. Ezután bagolyfejeket formázunk (a szemeket én szeletelt mandulából és csokoládéból, a csőrt pedig mogyoróból csináltam meg).
  7. Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten 10-15 perc alatt aranybarnára sütjük.
  8. A sütőből kivéve pár percig a tepsiben hagyjuk, majd rácsra szedjük, és kihűtjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss