Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mogyorós keksz, ami kívül ropogós, belül omlós

45 perc
egyszerű
megfizethető
10 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval felverjük. Közben, amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett kanalanként hozzáadjuk a porcukrot. Addig keverjük, amíg kemény habot kapunk. Amikor már kemény a hab, szintén állandó keverés mellett, hozzáadjuk először a mandulaaromát, majd az ecetet, és így keverjük még pár percig.
  2. Ezután hozzászitáljuk a lisztet, majd néhány perc alatt simára keverjük. Majd hozzáadjuk a darált mogyorót, és fakanállal óvatosan összekeverjük.
  3. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd egymástól kicsit távolabb diónyi nagyságú halmokat rakunk a tésztából (mindenképpen távolabb rakjuk egymástól, mert sütés közben elterül és megnő a keksz).
  4. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten 20-25 perc alatt világos színűre sütjük (én légkeverésnél 150 fokon, 20 percig sütöttem). A sütőből kivéve pár percig a tepsiben hagyjuk, majd rácsra helyezzük és teljesen kihűtjük.

Megjegyzés

A kihűlt keksz kívül kemény, ropogós, belül viszont finom omlós. Kekszes dobozban hosszabb ideig tárolhatjuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss