Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mint az angolok - avagy teázzunk ötkor

Az ember azt gondolná, hogy már VIII. Henrik is teázgatott 5 órakor, hiszen ez a szokás annyira egy az angol néppel, holott a „teatime” sokkal rövidebb múltra tekint vissza, mint gondolnánk.
A teázás története

A szokást egy bedfordi éhes hercegnő, név szerint Anne Russel vezette be, aki úgy érezte, túl sok idő telik el a korai ebéd és az igen késői vacsora között. Így aztán kellemes délutáni teázást iktatott be az életébe. A tea mellé felszolgáltatott némi süteményt és egy kevés szendvicset, így téve majd'' egy étkezéssé a teázást.

A délutáni tea forradalmi hatása az egész felső osztályt elérte. A vegetatív funkciók fenntartása mellett remek társadalmi eseménnyé nőtte ki magát, hiszen így sokkal fájdalommentesebben és egyszerűbben lehetett vendégül látni a barátokat, üzletfeleket. Egy teázás költségei, a ráfordított energia és idő sokkal kevesebb volt, mint mondjuk egy vacsorameghívásé, ellenben ugyanolyan jó szolgálatot tett a kapcsolatok építésében.

A délutáni teázásnak, azaz a dohányzóasztalokon felszolgált „low tea”-nek több verziója is létezik. A cream és a light jelölés mellett létezik full tea is. Ez utóbbi az, ahol a tea mellé szendvicseket és édességet is kínálnak. A cream esetén a scone nevezetű pogácsa és zsemle közé sorolható péksüteményt szervírozzák lekvárral. A délutáni tea pedig akkor light, ha a vendég a tea mellé scone-t és édességet is kap.

Az angolok ma már a munkaidejüknek és a felgyorsult világnak köszönhetően csak ritkán élnek a teadélutánok hagyományával, ám ha mégis megtehetik, akkor délután 3 és 5 között szoktak teázni. Aki Londonban jár, az előre foglalhat helyet például a Ritz szálló híres teadélutánjaira.

Milyen teát is isznak az angolok?

A Kelet-Indiai Társaság által meghonosított és azóta is előszeretettel fogyasztott tea az angoloknál a fekete tea. A fekete tea általában karakteres ízű, és magasabb a koffeintartalma, mint a zöld vagy az oolong teának.

Az egészségtelennek tartott koffeint mellett antioxidáns is található a fekete teában, a polifenol, ami megköti a szabadgyököket.

A fekete teák közül az angoloknál a legelterjedtebb a Darjeeling, ami Nyugat-Bengáliából származó tea.

Manapság, ha szóba kerül Anglia és a teázás, szinte mindenkinek az Earl Grey tea jut eszébe. Ebben a keverékben bergamottal gazdagítják a teát, ebből adódik különleges aromája. Nevét II. Earl Greyről, az egykori miniszterelnökről kapta, aki állítólag Kínában kóstolta a bergamottal ízesített teát, amit később otthon is meghonosított.

Tejjel parancsolja?

A tej még a franciáknál, a 17. században került a teába. A 17. században a tea igazi nagy hódolói a franciák voltak. A francia udvarban nagy keletje volt ennek az italnak, amibe a leírások alapján először Madame de la Sabliere öntött egy kis tejet, amit aztán a tea szeretetével együtt az angolok át is vettek.

Bár az is igaz, hogy a tejjel pont annyira le lehetett hűteni a forró teát, hogy a porcelán csészék ne repedjenek meg a forró italtól...

A tea igazi hagyományát azonban II. Károly király és portugál hitvese, Catherine de Braganza infánsnő teremtette meg Angliában. Az ő teafogyasztási szokásaik kapcsán vált a vagyonosabb réteg számára elengedhetetlenné a tea megismerése és fogyasztása. A felsőbb osztályok közvetítésével nemsokára egész Angliában a tea vált a nemzeti itallá. Egy átlagos angol évente 2,1 kilónyi tealevélből készít magának innivalót. Az sem ritka, hogy valaki napi 6 csészényi teát igyon meg.

Mi kell egy sikeres teadélutánhoz?

Kell egy méretesebb, piskóta alapú torta. Szükség van egy emeletes süteménytálra, amin shortbreadek, gyümölcsös kosárkák, pogácsafélék és különféle szendvicsek kínálják magukat. Az angol etikettnek megfelelően a 3 szintes tálon felül kell helyet foglalnia a scone-nak, középre kerülnek a szendvicsek, míg alul várnak sorukra az édes sütemények.

Az asztalra díszes desszerttányérok és villák illenek, valamint egy pompás teáskanna, egy cukortartó csipesszel, egy kisebb kancsó a tejnek vagy a tejszínnek, a kannához tartozó csészék, csészealjak, kiskanalak - és természetesen szalvéta.

Egy kis teadélutáni etikett

A teadélutánra szóló meghívókat illik 2-3 héttel a tervezett esemény előtt kiküldeni. Nyáron és az ünnepek idején ez az idő legalább 4 hétre nő, hogy vendégeink tervezni tudjanak az időponttal.

Egy délutáni teaparti ideális létszáma 8 és 12 fő között mozog, időtartama pedig nem haladja meg a 2 órát.

A teában a cukrot néhány határozott mozdulattal kell elkeverni. A teát nem szabad sokáig kevergetni, és a kanalat sem szabad a csészében feledni.

Ha felvesszük a csészénket a dohányzóasztalról, illendő a csészealjat is felvenni. Ezt bal kezünkben az ölünk felett tartjuk, míg jobb kézben van a csésze. Ha épp nem iszunk a csészénkből, akkor az ölünknél pihenő csészealjra illik helyezni a csészét, vagy együttesen visszahelyezni az asztalra.

A teadélutánokon tilos dohányozni, mert a füst tönkreteheti a tea aromáját. 


Levendulás piskóta

Hozzávalók:
1,8 dl tej
7 g levendula
8 dkg vaj
20 dkg cukor
2 tojás
25 dkg finomliszt
sütőpor

A tetejére:
2,5 dl habtejszín
3 teáskanál vaníliás cukor

Elkészítés: A tejben felfőzöm a levendulát, majd hagyom kihűlni. Amíg hűl, kimérem a lisztet, elkeverem a sütőporral, hozzáadom a cukrot, elkeverem, majd ebbe teszem a kihűlt tejet, a megolvasztott vajat és a elhabart tojásokat, valamint egy csipet sót. A kikevert tésztát szilikon tortaformába töltöm, és 165 fokon szép színesre sütöm.
A tejszínt a vaníliás cukorral habbá verem, és a piskótához kínálom.

Scone

Hozzávalók:
20 dkg finomliszt
8 dkg rétesliszt
7,5 dkg vaj
2 teáskanál sütőpor
1 tojás
1,2 dl tejszín
5 dkg vaníliás cukor
csipet só

Elkészítés: Egy nagy tálat kerítek, abba szitálom a liszteket, hozzáadom a cukrot, a csipetnyi sót és a sütőport. Átkeverem, majd elmorzsolom a vajjal. A morzsához hozzáöntöm a tejszínt és az enyhén elhabart tojást, majd tésztává gyúrom az egészet. A tésztát egy finoman lisztes deszkán kétujjnyi vékonyra nyújtom, majd egy közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatom.
A pogácsákat sütőpapíros tepsire ültetem, egy kis tejszínnel megkenem a tetejüket, majd 190 fokra előmelegített sütőben nagyjából negyed óra alatt készre sütöm. Hűtőrácson hagyom teljesen kihűlni, majd vajjal, tejszínhabbal és lekvárral kínálom. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss