Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Minden, amit az Ország tortájáról tudni érdemes

default user icon
Stern Ágnes Érdekességek
0
Augusztus 20. Magyarország születésnapja, amihez természetesen születésnapi torta is dukál. 2007 óta választják meg az Ország tortáját, amiről összegyűjtöttünk néhány érdekességet.

Az első év

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Magyar Köztársaság kormányának felkérésére a 2007. augusztus 20-i ünnepségre alkotta meg először az Ország tortáját. Azóta a Miniszterelnökség és az Ipartestület minden évben közösen írja ki a pályázatot, amely során az ország különböző pontjain található cukrászatok nevezhetnek saját tortáikkal, a megtisztelő cím elnyerésére. A kiválasztást minden évben neves szakmai zsűri végzi.

Az ország első tortája a Madártej torta volt, amit Zila László alkotott meg. A torta tojásfehérje habbal készült. A tortaformában sült és baracklekvárral összeragasztott két tortalapra pedig vanília krémet töltöttek. Tetejét csokoládéforgáccsal, tejszínhabrózsákkal díszítették.

Zilah László nyert a legtöbbször

Zilah László nem csak az első tortát készítette. Ő jegyzi a 2008-as, 2009-es, valamint a 2011-es tortákat is, azaz a Szatmári szilvatortát, a Pándi meggytortát és a Kecskeméti barackos kölestortát is. Sőt az ország első cukormentes tortáját is ő készítette, ez volt az Almatorta egressel.

A mester számára úgymond családi örökség a vendéglátás szeretete: édesapja hentes volt, édesanyja cukrászdában dolgozott, bátyja pedig szakács. 1984-ben alapította meg a saját cukrászdáját Pestszentlőrincen. A gyerekei is továbbviszik a tradíciót, fia, ifj. Zila László közgazdász, de emellett a cukrászmesterséget is kitanulta, míg lánya, Krisztina vendéglátó-ipari főiskolát végzett, mellette elvégezte ő is külön a cukrászatot, jelenleg a kávéház üzletvezetője. A legkisebb fia, Tamás sem szakította meg a tradíciót: a Gundel iskolában szakácsként tanult.

Megérkeztek a cukormentes torták is

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezésére 2012 óta külön versenyt írnak ki cukormentes tortákra. Ezeket fehér liszt, hozzáadott cukor, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül kell elkészíteni, és pontosan meg kell határozni, hogy mennyi szénhidrátot tartalmaz egy szelet. A verseny célja egyrészt az, hogy megmutassa a kézműves cukrászok cukorbetegek iránti, valamint az egészségtudatos táplálkozás iránti elkötelezettségét, másrészt az, hogy ennek érdekében a cukrászatok új, cukormentes recepteket és technológiákat is bevezessenek. Magyarország cukormentes tortája nemcsak a cukorbetegeknek jelent alternatívát, hanem azoknak is, akik szeretik az édességet, de fontos nekik, hogy amit elfogyasztanak, ne cukorral, tartósítószerrel és finomított fehér liszttel készüljön.

Beszélő nevek

A torták nevei kezdetben leginkább csak a fő alapanyagot, vagy az alapanyag származási helyét tartalmazták, aztán megérkeztek a különböző fantázianevek is, amik valamilyen módon utalnak az édesség jellegére. A 2014-es nyertes, a Somlói revolúció például egy Mousse tortaként újraalkotott somlói galuska, diógrillázsos tésztára rétegezett étcsokoládé mousse és egy narancsbetét fölé helyezett, ganache-sal borított vaníliás fehér csokoládékrém torta volt.


Az Őrség Zöld Aranya,  ami 2016-ban nyert, különleges hozzávalókat tartalmazott. A desszert a szalafői Batha Porta hagyományos eljárással készített tökmagolajával, mandulaliszttel, málnazselével, fehércsokoládés ganache-zsal, hántolt ostyával és tökmag pralinével készült. Alulra egy tökmagos joghurtos piskótalap került. A fehércsokoládés, lazára felvert selymes és csillogó párizsi krémre (ganache) került egy ropogós tökmag praliné réteg, amelyre a málnazselé réteg, majd ismét egy lágy ganache réteg. A tetejét fehércsokoládés tökmagolajos tükörzselével fedték be, erre pedig tejszínhab stuffra helyezett temperált fehércsoki-toll díszítmény került, nyers darált tökmaggal megszórva.

A 2018-as Komáromi kisleány igazi kísértés volt, mézes-diós tészta alapú, körte, csokoládé, vaníliás krém, fahéjjal és gyömbérrel.

Az idei győztesek

Idén 31 torta közül választotta ki a zsűri azt a győztes süteményt. A szakmai zsűri kétfordulós értékelés után hirdeti ki a nyertest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választottak ki öt tortát, majd újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére.

A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak. A legtöbb pontot a Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása kapta. Az alkotás alsó rétege egy málnás áztatóval átitatott piskóta, ezen egy málnapürével dúsított tésztaréteg helyezkedik el, majd következik a cremeux (tejszínnel lazított krém), a tetején pedig egy bazsalikomos, citromos ganache koronázza a tortát, amely Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszített. A torta minden rétege tartalmazza a népiesen Boldogasszony csipkéjének is nevezett málnát.

A Kicsi gesztenyét, azaz az idei győztes cukormentes tortát a szegedi A Cappella Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere, Gyuris László és csapata készítette. Mint ahogy az édesség neve is elárulja,  ízvilágát a gesztenye határozza meg, melyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. A tortát cukormentes tejcsokoládé borítja, elegáns küllemét a körben koronázó csokoládé íveknek köszönheti.

A tortákat augusztus 18-án kóstolhatták meg először az emberek a Magyar Ízek Utcáján és egyéb ünnepi rendezvényeken. Természetesen a legtöbb cukrászdában egész évben kaphatóak lesznek.

MELYIK LESZ AZ ORSZÁG TORTÁJA? MEGKÓSTOLTUK A DÖNTŐS DESSZERTEKET! >>>

MEGKÓSTOLTUK A 2017-es ORSZÁG TORTÁJÁT! ÍME 13 VÉLEMÉNY A BALATONI HABOS MOGYORÓRÓL >>> 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Magazin