Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Nagyon megváltozik a kenyér csütörtöktől

default user icon
MME
Komoly változásokat eredményeznek a hazai élelmiszeriparban a Magyar Élelmiszerkönyv kenyerekre vonatkozó új előírásai. A június 22-én hatályba lépő szabályozás értelmében a kenyerek összetevőinek arányát lényegesen meg kell változtatni. Ludwig Klára, a JÓkenyér pékmestere úgy látja, hogy jövőben a vásárló tényleg azt kapja, amiért fizet, ugyanakkor az eddig megszokott kenyerek íze is más, markánsabb lesz.

Az íz-és minőségjavulást a rozskenyereknél az fogja garantálni, hogy a termékekben az eddigi 40 százalékról 60 százalékra kell növelni a rozstartalom szintjét. „Az a pékség, ahol ezt nem tartják be, az rozskenyeret nem forgalmazhat csupán rozsosat, amiben a rozstartalmat szintén drasztikusan emelni kell a mostani 15,1 százalékról 30 százalékra.” – hangsúlyozta a JÓkenyér pékmestere.

Ludwig Klára szerint a legnagyobb változás a teljes kiőrlésű kenyerek kapcsán várható. Június 22-e után csak azokat a termékeket lehet teljes kiőrlésűeknek nevezni, amelyek bizonyítottan 60 százalék, vagy afeletti mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek. Eddig ennek a minősítésnek a birtoklásához a pékségeknek elég volt 5 százalék teljes kiőrlésű lisztből sütött termékeket előállítani.

„Mindenki kezdjen gyanakodni, ha az addig általa vásárolt „teljes kiőrlésű” kenyeret a jövőben fantázianéven találja meg a boltban, mert akkor valószínű, hogy az a kenyér mégsem felelt meg az új szabályozásnak.” – hívta fel a figyelmet a JÓkenyér szakembere. Hozzátette hasonlóan nagy arányban módosulnak a Graham és a tönkölykenyerek összetevői is. Előbbinél minimum 90 százalékban graham lisztet kell használni sütésnél, utóbbinál pedig 60 százalékban tönkölylisztet a jobb, markánsabb ízélmény érdekében.

Fontos változást takar az is, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv új rendelkezéseinek hatályba lépésével a házi kenyér elnevezés megszűnik, helyette az ebbe a csoportba tartozó termékeket fehér-, vagy búzakenyérként lehet forgalomba hozni.

„A kézműves kenyerek kedvelői szintén jó, ha tudják, hogy június 22-e után csak azokat a kenyereket lehet így nevezni, amelyek főleg kézi technológiával, adalék-és tartósítószer nélkül, kovásszal készülnek.” – mondta Ludwig Klára, és megerősítette, hogy a friss szabályozás a kenyerek sótartalmának csökkentését is előírja. Idén minimum 1,5 és maximum 2,8 százalékos lehet egy termék megengedett sótartalma. Jövőre 1,3, illetve 2,35 százalékosak lesznek ezek az értékek.

A kenyerek tápértéket, illetve a zsírok, szénhidrátok, fehérje, rost, só 100 g késztermékre vonatkozó mennyiségét a csomagolt áruk esetében már múlt év decemberétől fel kell tüntetni a csomagoláson. Mostantól ez az előírás a csomagolatlan termékekre is vonatkozik úgy, hogy ezen értékeknek kéznél kell lenniük írott formában, az üzletben is. Ha pedig a vásárló kéri, akkor ezeket oda kell adniuk az eladóknak.

„Mindenképpen azt javasoljuk a vásárlóknak, hogy mindig nézzék meg a kenyerek összetételét, mielőtt azokat megveszik. Kerüljék azokat a termékeket, amelyek adalékanyagokat, illetve tartósítószert tartalmaznak.” – emelte ki zárásként Ludwig Klára. 

 ÍGY LESZ ÚJRA PUHA A SZÁRAZ ÉS SZIKKADT KENYÉR: 3 HATÉKONY TRÜKK >>> 
ŐSI INDIÁN VAGY ÍR PARASZTKENYÉR? ITT AZ ÉLESZTŐMENTES SZÓDÁS KENYÉR TÖRTÉNETE! >>> 
3 ALAPMŰ OTTHONI KENYÉRSÜTÉSHEZ >>> 
5 SZUPER TRÜKK, HOGY HASZNÁLD FEL A MARADÉK, SZÁRAZ KENYERET! >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss