Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Meggyes-kakaós rolád

Hozzávalók

  • A piskótához:
  • 6 db tojás
  • 6 ek cukor
  • 5 ek sima liszt
  • 1 ek kakaópor
  • 1 késhegynyi sütőpor
  • A töltelékhez:
  • 15 dkg magozott meggy
  • 3 db tojássárgája
  • 3 ek cukor
  • 1 ek sima liszt
  • 1,5 dl meggylé
  • 1/2 dl konyak
  • 1 mokkáskanál őrölt fahéj
  • 2 dkg vaj
  • A tetejére: magas kakaótartalmú étcsokoládé

Elkészítés

    1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Egy nagy tepsit kivajazunk, és kiszórunk liszttel, vagy kibélelünk sütőpapírral.
    2. A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgákat a cukorral fehéredésig habosra keverjük, majd kanalanként eldolgozzuk benne a sütőporral elkevert lisztet és a kakaóport. A habbá vert tojásfehérje egyharmadát jól elkeverjük a masszával, majd a maradékot is óvatosan hozzáforgatjuk úgy, hogy ne törjük össze.
    3. Miután a masszát összedolgoztuk, belesimítjuk az előkészített tepsibe, és a sütőbe toljuk. Először 5 percig 190 fokon sütjük, majd még 10 percig 180 fokon. Miután a piskóta megsült, kifordítjuk a tepsiből, és egy kevés kristálycukorral meghintett, nedves konyharuhával rögtön feltekerjük, és így hagyjuk langyosra hűlni.
    4. A töltelékhez a tojásokat szétválasztjuk és egy kisebb edényben habosra keverjük a cukorral és a kanál liszttel. Simára keverjük a meggylével és lassú tűzön folyamatosan kevergetve, sűrű krémmé főzzük, hozzáadjuk a konyakot és a végén beledobjuk a vajat és simára keverjük vele és egy kevés fahéjjal ízesítjük, majd levéve a tűzről hagyjuk langyosra hűlni. Míg a krém khűl, addig a meggyszemeket ellenőrizzük, hogy ne maradjon bennük mag vagy magdarab.
    5. A piskótát kitekerjük és elosztjuk rajta a krémet és a meggyszemeket, majd óvatosan, lazán feltekerjük, úgy, hogy a krémet ne préseljük ki belőle. A tetejére étcsokoládét reszelünk. Egy kis időre a hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen, és az ízek összeérjenek.

     

Megjegyzés

Ez az egyszerű, finom, kakaós-meggyes rolád akár vendégváró süteményként is megállja a helyét. Ha nincs friss meggyünk, nyugodtan használjuk helyette befőttet.

veruss74
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin