Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mazsolás csiga

90 perc
bonyolult
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: 25 dkg vajat elforgácsolunk, sóval, vaníliás cukorral, 5 dkg cukorral, a liszttel és a túróval összedolgozzuk. Fóliába tekerve 1 órán át pihentetjük a hűtőben.

Közben beáztatjuk a mazsolát vízbe, és összekeverjük a darált mogyorót (mandulát vagy diót) és a fahéjat. Lehet bele tenni még cukrot is, de szerintem felesleges. A maradék 5 dkg vajat felolvasztjuk, és hagyjuk kissé kihűlni.

Kivesszük a tésztát, kitartó munkával kb. 40x60 cm-es lappá nyújtjuk. Elég nehéz a hideg vajas-túrós tésztával dolgozni, de ha az ember teljes súlyával ránehezedik a nyújtófára, előbb-utóbb meglesz az eredmény. Ha ez megvan, a lapot megkenjük a felolvasztott vajjal, rászórjuk a mogyorós-fahéjas keveréket, majd a mazsolákat, és jó szorosan feltekerjük. 1,5-2 cm széles csigákat vágunk az így kapott rúdból.

Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk őket, majd 200 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.

Míg sülnek, elkésztjük a sütemény lelkét: összekeverjük a porcukrot és a citromlét, s amint kivettük őket a sütőből, azon nyomban megkenjük őket a cukros-citromos keverékkel. Ez a legfontosabb ez egészben. Ha nincs otthon citromunk, citromlevünk, neki se kezdjünk, csináljunk valami mást a túróból! De ha van, akkor hajrá! Nagyon egyszerű és igen finom sütemény!

Megjegyzés



További fotók, receptek a Rachel és a csokigyár blogban! - arahel

Ezek is érdekelhetnek

Friss