Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mások beiglije

A karácsony szinte mindenütt ugyanakkor van, nagyjából ugyanazt takarja, mégis minden nemzetnek megvan a maga sajátossága. Nálunk a beigli és a szaloncukor az igazi extra. A németek az 500 éves múltra visszatekintő stollennel erősítenek a karácsonyra, míg a lenge nyári ruhában, 35 fokban ünneplő ausztráloknál a klasszikus karácsonyi menü helyett egy jó kerti partit tartanak.

Az olaszok karácsonyi ajándékai közül elmaradhatatlan a csokoládé, illetve a citrusfélékkel és mazsolával gazdagított, levegős kalácsszerű sütemény, a panettone, vagy Verona környékén a pandoro, a csillag alakú, briós típusú tészta. Mindkettőt szeretik meglocsolni egy kis olvasztott csokoládéval, mascarpone alapú ízesített krémekkel kínálni. A panettonét gyakran kínálják pirítva is, míg a pandoro közepét tálalás előtt kivájják, és gazdag krémekkel töltik.

Erdélyben töltött káposztát szokás enni karácsonyra, ami abszolút háziasszonykímélő fogás, hiszen előre elkészíthető, és a káposztás ételekre igaz, hogy a második-harmadik napra lesznek a legfinomabbak.

Az osztrákok a bor (glühwein) mellett punccsal melegítenek a hideg időben.  A karácsonyi klasszikus menü elmaradhatatlan része általában a rántott ponty és a Sacher-torta.

Az angol karácsonyokra talán a legjellemzőbb a karácsonyi puding. A szárított gyümölcsökből, fűszerekből és magokból alkotott pudingba a nadrággombtól a gyűrűig több jelképes tárgyat rejtenek. A gombra nem érdemes hajtani, mert örök pártában maradást jelent.



A puding máshol is szerves részét képezi a karácsonynak. A dánoknál mandulás rizspudinggal, a Groddal kezdik a vacsorát, amiben mandulát rejtenek el, hasonló okokból, mint az angolok a maguk csecsebecséit. Svédországban a Risgryngrot nevű rizsfelfújtba rejtik a mandulát és aki megtalálja az oltár elé lép a következő esztendőben.

Finnországban, a jó kis hideg télben hihetetlen nagy népszerűségnek örvend a glögg, más néven forralt bor. S itt is szokás mandulát rejteni az ételbe. Igaz, a finnek a reggeli fahéjas tejberizsükbe bújtatják el.

Görögországban desszertfronton a karácsony a sok aprósütemény mellett az asztalra kerül a  Christopsomo, a Krisztus-kenyér. A borral, fügével, naranccsal gazdagított kenyérből a karácsonyi vacsora után illik hagyni egy falaltot a Kisjézusnak is.

Oroszországban az ortodox vallásnak megfelelően, január legelején ünneplik a karácsonyt. A családok asztalára sokféle hidegtál kerül, a tehetősebb családoknál az orosz hússaláta mellett a Beluga kaviár is megtalálható.  Viszont mindenhol megtalálható meg a hússal vagy zöldséggel töltött „fánk”, a pirozski. A vacsorát desszertként sajttorta, kuglóf vagy egy szelet oroszkrém torta zárja.

Portugáliában sózott tőkehalat esznek. Spanyolországban sáfrányos mandulaleves kerül szenteste az asztalra. A móroktól megmaradt, magokkal való szoros kapcsolatuk a karácsony egészében megmutatkozik. A mandula (amiből Toledóban a világ talán legjobb marcipánja készül) mellett a fenyőmag is szerves része a szentestének és persze ott a Túrron, az arab eredetű nugát, ami ugyan egész évben kedvelt, de a karácsonyi menü elmaradhatatlan része. A spanyol karácsonyi süteményt "Roscón de los Reyes"-nek nevezik. Ezt vízkeresztkor fogyasztják, ami még a spanyol karácsony szerves része. A sütemény készítése közben apró dolgokat rejtenek el benne. Egy pénzérmét, egy szem babot. Aki a babra lel a süteményében, az lesz a  "király" s neki kell állnia a jövő évi süteményt. Ehhez nagyon hasonló a La Galette des Rois, amit a francia gyerekek kapnak vízkeresztkor.

Franciaországban a vacsora elmaradhatatlan része a foie gras, a libamájpástétom. Desszertként pedig a nálunk fatörzs torta néven ismert Buche de Noel-t kínálják, esetleg habcsókkal és tejszínnel díszített gesztenyepürét.

Belgiumban a pólyás kis Jézust formáló kalácsszerű tészta és annak 25-én reggel való elfogyasztása kapcsolódik a karácsonyhoz. Svájcban forró csokoládéval és a ringlinek hívott óriási fánkkal tartják magukat melegen az éjféli misére érkezők.

Németországban a biztosan teli hasról (ami a hiedelem szerint ezen a szent estén megvéd a démonoktól) a kiadós vacsora és a stollen mellett még a gyakran csokoládéval vagy marcipánnal készített, fűszeres mézeskalács is gondoskodik. A forralt bor errefelé is kedvelt karácsonyi ital.

Lengyelországban a szentképpel megnyomott ostyát az Oplateket adják egymásnak a családtagok, ebből törnek le egy-egy falatot és mondanak közben áldást.

Amerikában, a nagy olvasztótégelyben szinte bármit lehet karácsonykor. A bevándorlók mind hozzák a saját hagyományaikat, az asszimiláció következtében átvesznek ezt-azt az Államokban élő hagyományokból, és mindez egyedivé formálják. Sok helyen készül pulyka, de ami talán igazán jellemző az amerikai karácsonyokra az Eggnog, ami egyfajta rumalapú, fűszeres tojáslikőr. Kanadában is nagy hagyományokkal bír a pulyka és az eggnog is, bár errefelé a pulyka helyett vagy mellett sokszor került a karácsonyi asztalokra lazac.

Mexikóban a Bunuelos az, amit biztos, hogy készítenek karácsonykor. Az arab/zsidó gyökerekkel rendelkező étel sok nemzet kultúrájában megmaradt, de a mexikóiaknál kötődik a mai napig a karácsonyhoz. Több helyen golyó formájában sütik, de van ahol nyújtják, és úgy sütik ki, mint a lángost. Édes sziruppal, porcukorral kínálják.

Ausztráliában, a nyár közepén előszeretettel tartanak kerti partikat, grillezést, vagy egy jó pikniket, sőt kifejezett népszerűségnek örvend a tengerparton való karácsonyozás.

És akkor következzen két klasszikus a nagyvilágból:
Stollen

Hozzávalók:
30 dkg finomliszt
25 dkg rétesliszt
15 dkg vaj
3 dkg friss élesztő
10 dkg cukor
csipet só
10 dkg aranymazsola
5 dkg mandula
2,5 dl tej
5 dkg édes sötét mazsola
10 dkg marcipán
1 tojás
1 tojás sárgája

Sütés után:
10 dkg vaj
20 dkg porcukor

Elkészítés: A lisztet egy nagy keverőtálba szitálom. Hozzáadom a curkos tejben felfuttatott élesztőt, majd a tojásokat, és alaposan összegyúrom. A kész tésztát félreteszem pihenni. Amíg pihen, addig összeállítom a tészta tartalmát. A mandulát és a diót kicsit összevágom, a marcipánt is apróra kockázom. A megkelt tésztát gazdagítom a keverékemmel, majd a tésztát  kettészedem. A darabokat egyenként kéttujjnyi vastagra nyújtom. A tészta közepét megnyomom a sodrófával és az így keletkezett két szárnyat egymásra hajtom. A stolleneket sütőpapíros tepsire fektetem, 20 percet hagyom kelni, majd a 175 fokra előmelegített sütőben sütöm, nagyjából egy órát. Amikor kész, olvasztott vajjal alaposan megkenem, és porcukorral vastagon megszórom.

Puncs

Hozzávalók:
5 dl édes bor
5 dl feketetea
1,5 dl rum
40 dkg cukor
2 citrom
2 narancs
1 rúd fahéj

Elkészítés: A korábban elkészített teához hozzáadom a bort, a citrusok héját és a fahéjat. Néhány perccel később a cukrot és a rumot is. Hagyom összefőni, de sokáig nem forralom, inkább alacsonyabb hőfokon főzöm.

Ezek is érdekelhetnek

Friss