Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mascarponés túrótorta likőrös almával

MME MME
90 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: A szétválasztott tojások fehérjét kemény habbá verjük. Beleszórunk 12 dkg cukrot, hozzáadjuk a tojássárgákat, majd óvatosan beleforgatjuk a keményítővel és a sütőporral elvegyített lisztet.

A tésztamasszát sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és 175 fokon 40 percig sütjük.

A 3 dl almalevet 8 dkg cukorral felforraljuk. Közben 5 almát meghámozunk, és a húsukat közepes kockákra vágjuk. Azonnal az almalébe tesszük, és 5 perc alatt megpároljuk. Amikor kész, szűrőkanállal kiemeljük és lecsöpögtetjük.

Az edényben maradt almalevet ismét felforraljuk. A pudingport 0,5 dl almalében csomómentesen elkeverjük, és a pudinggal a forró almalevet állandó keverés mellett besűrítjük.

A maradék alma magházát kiemeljük, húsát vékony cikkekre vágjuk. A maradék almalevet a likőrrel felforraljuk. Az almacikkeket 3 perc alatt
megpároljuk, majd kivesszük, a levet félretesszük.

A piskótát a sütőből kivéve 10 percig pihentetjük, majd kettévágjuk. A túrót a mascarponéval, a maradék cukorral, a vaníliás cukorral simára keverjük. A piskótalap mindkét felét a félretett almalével meglocsoljuk.

Az alsó lap köré karimát pattintunk. Kevés túrókrémet simítunk bele, majd elosztjuk rajta a kompót felét. Vékony rétegben krémmel megkenjük, a másik
piskótalappal befedjük. A tetejére az almakompót másik fele kerül, és 1 órára hűtőbe állítjuk.

A karima eltávolítása után a tortát a maradék krémmel körös-körül bevonjuk, majd 1 órára visszatesszük a hűtőbe.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss