Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Mascarponés-kakukkfüves paradicsomleves polentával

60 perc
mester
olcsó
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • A leveshez:
  • 10 dkg sűrített paradicsom
  • 1 evőkanál kristálycukor (vagy édesítő)
  • 1 db zöldségleveskocka
  • 5 dl víz
  • 1 evőkanál mascarpone
  • őrölt bors
  • Worcestershire szósz
  • kakukkfű
  • A polentához:
  • 7 dkg kukoricadara
  • 2,5 dl víz
  • őrölt bors
  • 5 dkg sajt
  • 2 evőkanál olívaolaj

Elkészítés

Elkészítés: A sűrített paradicsomot és a vizet simára keverjük, hozzáadjuk a cukrot, a zöldségleveskockát, ízlés szerint sót, őrölt borsot, worcestershire szószt és a kakukkfüvet. Felforraljuk, majd lassú tűzön kb. 10 percig főzzük, ha szükséges, még utánaízesítjük.

Amikor a leves készre főtt, állandó keverés mellett hozzáadjuk a mascarponét, és kézi habverővel simára keverjük, én mielőtt hozzáadtam a mascarponét, szűrőn átszűrtem, hogy még selymesebb legyen majd a leves. Tálalásig melegen tartjuki.

A polentához a vizet felforralni 1 evőkanál kukoricadarával és egy kevés sóval. Amikor már forr, állandó keverés mellett hozzáöntjük a maradék kukoricadarát, majd ízlés szerint megszórjuk őrölt borssal, és ha szükséges, még egy kevés sóval. Lassú tűzön, kevergetve addig főzzük, míg az edény alján keletkezett rétegtől elválik. Ekkor hozzáadjuk a reszelt sajtot, és jó alaposan összekeverjük.

A tűzről levéve vágódeszkára borítjuk, vizes késsel ízlés szerinti vastagságúra formázzuk, majd teljesen kihűtjük. Amikor már teljesen kihűlt, ízlés szerint kockákra vágjuk.

Egy teflon serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a feldarabolt polentát pár perc alatt megpirítjuk, hogy szép színt kapjon.

Tálaláskor a levest tányérba szedjük, majd belehelyezünk néhány megpirított polenta kockát.

Megjegyzés

Ízlés szerint bazsalikommal is készíthetjük a levest, de a kakukkfű is nagyon jól illik a paradicsomhoz.
- kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss