Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Marcipános-csokoládés linzer

45 perc
bonyolult
költséges
4 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A liszthez adjuk hozzá a hideg, felkockázott margarint, majd pár pillanat alatt az ujjbegyünkkel morzsoljuk össze.
  2. Ezután keverjük hozzá a porcukrot, adjuk hozzá az egész tojást, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát. Tegyük be a hűtőbe még felverjük a tojásfehérjét habnak.
  3. A két tojásfehérjét verjük fel kemény habbá.
  4. A tésztát vegyük ki a hűtőből, majd egy nagyobb lyukú reszelőn, reszeljük hozzá a marcipánt. Ezután csepegtessük hozzá a mandulaaromát, majd adjuk hozzá a keményre felvert habot, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk simára. (egy kicsit lágyabb tésztát fogunk kapni)
  5. Ezután töltsük bele egy csillagcsöves habzsákba, majd sütőpapírral bélelt tepsire, majd nyomjunk ízlés szerinti formákat a tésztából. (én kis rudakat nyomtam, de lehet s alakban vagy éppen karikákat is)
  6. Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 12 perc alatt süssük szép világos színűre. (én légkeverésnél 150 fokon, 10 percig sütöttem)
  7. A sütőből kivéve helyezzük rácsra, majd hűtsük ki teljesen, majd ízlés szerint vonjuk be a felolvasztott csokoládéval.

 

Megjegyzés

Nagyon finom, mandulás ízű linzer, melyhez nagyon jól illik a csokoládé. Száraz, hűvös helyen hosszabb ideig eltartható. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss