Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Málnás álompiskóta

30 perc
mester
költséges
6 adag
Hozzávalók
  • A piskótához:
  • 5 db tojás
  • 5 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál víz
  • 1 csipet só
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • A krémhez:
  • 0,5 dl cukrász tejszín
  • 15 dkg málna
  • 5 dkg cukor
  • A piskóta kenéséhez:
  • 3 evőkanál meggy dzsem.

Elkészítés

  1. A tojásokat szétválasztjuk,a tojásfehérjéket csipet sóval és 2 evőkanál cukorral kemény habot verünk.
  2. A tojássárgájához hozzáadjuk a két kanál vizet és a három kanál cukrot, és habosra keverjük, majd felváltva hozzákeverjük a sütőporos lisztet és a kemény habot -laza mozdulatokkal, hogy ne törjön a össze a tojásfehérje hab.
  3. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tepsit kikenjük vajjal, és kilisztezzük, majd belesimítjuk a piskótát, és 12-15 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk kihűlni.
  4. Közben elkészítjük málnakrémet, a lecukrozott málnát átpasszírozzuk. Hozzáadjuk a tejszínhez és kemény habbá verjük.
  5. A piskótát megkenjük a meggy dzsemmel, ráhalmozzuk a málnás tejszínhabot, elsimítjuk, a tejét málnaszemekkel díszítjük.

 

Megjegyzés

Ez saját receptem, kíváncsi voltam, hogy hogyan működik a málna és a piskóta. Varázslatos ízharmónia, nem mellesleg fantasztikusan inycsiklandozóan néz ki. Érdemes volt próbálkozni. - Szekeres Lajosné Klári

Ezek is érdekelhetnek

Friss