Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Majonézes töltött káposzta

MME MME
4/5
átlagos
6 adag
Hozzávalók
  • Hozzávalók 6 személyre:
  • 30 dkg sült sertéshús vagy kicsontozott csirkesült
  • 2 kemény tojás
  • 2 kicsi ecetes uborka
  • 3-4 savanyú káposztalevél
  • A tartármártáshoz:
  • 2 tojássárgája
  • 2 dl olaj
  • 1 kiskanál porcukor
  • 1 kiskanál citromlé
  • 2 dl tejföl

Elkészítés

Elkészítés: A mártáshoz az olajat állandó kevergetés mellett a tojássárgájához adjuk (először cseppenként, majd nagyon vékony sugárban keverjük bele, hogy vaj sűrűségű legyen). Utána mustárral, porcukorral, citromlével ízesítjük, és a tejföllel simára keverjük. A húst, a két megtisztított kemény tojást és az ecetes uborkát egyforma apró kockákra vágjuk, és annyi mártást adunk hozzá, hogy összetapadjon, a többit jégre tesszük. A savanyú káposztaleveleket kierezzük, majd háromujjnyi kockákra vágjuk. Mindegyikre egy-egy kiskanál húskeveréket halmozunk, először a levéldarab két végét ráhajtjuk, majd úgy göngyöljük össze, mint a töltött káposztát. Az apró töltelékeket szorosan egymás mellé tálra fektetjük, folpackkal letakarjuk, és legalább egy órára jégbe hűtjük. Közvetlenül tálalás előtt a félretett, szintén jó hideg tartármártással leöntve kínáljuk.

Megjegyzés

Elkészítése: 50 perc
1 adag: 1312 kJ (312 kcal) - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss