Majonézes saláták, müzlis édességek

Nos, még mindent nem terveztem el, de az bizonyos, hogy az a néhány ismerős, akivel ezidáig jó barátságba keveredtünk itt, Somersetben, ők házi készítésű ajándékot fognak tőlünk kapni - ahogyan máshol mások is mindezidáig. Már csak azért is, mert úgysem tudnék értelmes bolti holmival előállni, pénzt sem igen szeretnék rá költeni, meg lehetőségem sincs minderre. És különben is! Ajándékot készíteni olyan jó!! Sebő fiam minden héten 5 nap előáll azzal, hogy ő ajándékot szeretne készíteni valakinek. Papírt kér, ollót, ragasztót, rajzol, gyöngyöt fűz, ír, csomagol... Imádja. És ki nem? Csak hát az idő, az idő, az idő...! Na de most még nem vagyunk elkésve. Müzliszelet mindenkinek!!!

Már a múlt héten belekezdtem a csokigyártásba, és egészen biztosan lesz, aki diós-marcipános bonbonokat (is) kap, de hogy müzliszeletet mindenkinek készítek, az tuti. Vasárnap készítettem az első szériát, és azóta nem volt nap, hogy ne csináltam volna. Ódákat lehet zengeni róla! Először is: olcsó - legalábbis, müzli- és magevő körökben mindenképp. Mert ugye müzli, dió, napraforgó, méz úgyis van otthon. És ha mindenből öntök egy fél pohárral, az a magoknak meg se kottyan, de együtt már szép ki mennyiséget tesz ki. És gyors! Meg mutatós is: a karamellizált cukortól, de még inkább a méztől csak úgy csillog-villog az ajándék. Igaz, hogy van benne cukor is, de barna, és az egész mennyiséghez képest nem is olyan sok - pláne, ha mondjuk egy bolti, marcipános vagy fondant-nal töltött bonbonhoz hasonlítom. Éééés! Isteni - ha szabad ilyent mondanom.

Müzliszelet

Hozzávalók:
fél pohár (kb. 1 dl) mogyorós müzli (olyan, amiben nincs cukor)
fél pohár dió
fél pohár napraforgómag
fél pohár puffasztott rizs
3 bő evőkanál barnacukor
1 kiskanál vaj
1 kiadós kanálnyi akácméz (bevevállalósaknak 2)

Elkészítés: Veszek egy kislábast (úgy másfél literest), beleöntöm a müzlit. Aztán fogom a nyújtófámat (vagy valami effélét), és annak a végével összetörögetem a müzliben levő mogyoró- és mandulaszemeket. Akkor jöhet rá a dió. Azzal ugyanezt csinálom. Majd a napraforgó és a rizs, de ezeket már nem kell összetörni. Aki akar, tehet még bele mindenféle aszalt gyümölcsöt. Én csak azért nem tettem, mert az én müzlimben volt belőlük bőven: mazsola, alma, sárgabarack, datolya, sőt még kókusz is egy kevés.
Ekkor rászórok 3 bő kanál barnacukrot, készenlétbe helyezem a vajat és a mézet is, mert mikor kell, már nem lesz időm kényelmeskedni.
Közepes lángra állítom a tűzhelyet, és folyamatos keverés mellett pirítom, míg karamellizálódni nem kezd a cukor. Amikor kezd odaragadni az aljához, akkor jöhet a vaj, s mikor az is elkeveredett (s már látszik is az eredmény: már nem ragad az aljára), akkor a méz is. Kicsit kevergetem még azzal is, majd leveszem  tűzről és formába vagy egyszerűen csak egy tepsi aljára öntöm. Elegyengetem, és megpróbálom kivárni, míg kihűl...

Vigyázat! Nem lehet abbahagyni!! Különösen, ha esetleg még a leírtaknál is picit édesebbre készítjük. Én ennél egy kicsivel még több mézzel szeretem. Azzal csak az a gond, hogy úgy könnyebben szétesik, nem marad olyan szépen, "csokiszerűen" egyben. De aki bevállalja ezt a rizikót, az valami fantasztikusan finomat ehet!!

Könyvtár (előtt, után, közben)

Mondhatnám, hogy ezt ettük egész héten, és majdnem igaz is lenne. De persze, azért volt más is. Készítettünk például majorannás krumplilevest, ami aznap remek volt, de másnap már nem akarták megenni a fiúk (pedig akkor is remek volt). Maradt egy jó adagnyi a hűtőben. Nem estünk kétségbe: újrahasznosítottuk. Salátát készítettünk belőle. Kétszer is. Elmondom, hogy volt.

Csütörtökön és pénteken a könyvtárba voltunk "hivatalosak". Bizony, hivatalosak, mert ide csak úgy nem lehet bemenni akárki emberfiának. Ez ugyanis az itteni, "eléggé bentlakásos" szerzetesi gimnázium könyvtára. De mi bennfentesek vagyunk (soha sehová, de könyvtárakkal még ez is előfordulhat), mivel apa is itt tanít, és mivel olyan jól elbeszélgettünk a könyvtárossal múltkor, mikor étterembe indultunk. Akkor mondta, hogy csak nyugodtan menjünk, 3 gyerek sem probléma, van gyerekrészleg, meg lesz kézműves foglalkozás, ahol a kicsi fiaim éppúgy festegethetnek, mint a 10-11 éves lánykák - még tetszeni is fog a diákoknak a helyzet.

Az utóbbi időben úgysem voltunk tele kultúrprogramokkal, mondhatni, örültem, ha volt miért kimenni a kapun, szóval, a könyvtározás remek és változatos programnak ígérkezett. Az is lett! Igaz, hogy odáig eljutni (5 után, sötétben) olyan volt, mint egy túlélőtúra...Mert a könyvtár közel van ugyan, de az oda vezető útszakasz egyik részén egyáltalán nincs járda, a másikon van, de csak egy ember fér el rajta - és ott megy mellette a főút... De azért odaértünk valahogy.

Ott lenni pedig maga volt a nyugalom. Fogtunk egy-egy könyvet a fiúknak, mi meg Flórissal átböngésztük Jamie Oliver egyik remekművét. Bár a könyvtár kilencig nyitva van, akkor épp nem sok diák volt benn. És jó is volt ez így. Minden olyan békés és családias volt. És annyira, annyira ismerős... egyenesen otthonos érzés volt. Mert ismerem ezeket a helyeket. Na nem az angol gimnáziumokat, de a bentlakásos kolostori iskolákat, a megvilágított széles folyosókat, a beszélgetéseket az ablakmélyedésben (tanulás helyett), a csendes könyvtári estéket vacsora előtt és után. Sosem gondoltam, hogy valaha nosztalgiával gondolok majd vissza, de most igazán jólesett ez az ismerős világ. Mint mikor az ember hosszú és zaklatott idők után tükörbe néz, és örül, hogy még mindig felismeri benne magát.

És valóban nem zavartunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy észrevétlenek maradtunk, de tényleg, tényleg nem zavartunk. És ez már önmagában is olyan jóleső meglepetés volt. Aztán meg nagyon jó volt látni azokat a nagy laklikat, ahogyan muszáj volt kezdeniük valamit ezzel a kisgyerek-problémával. Mert Flóris egy darabig békésen nézegette Jamie recetjeit, paradicsomait és salátáit, de aztán elunta, és elindult világot látni. Eleinte csak az asztal alól mosolygott a könyvtárossal beszélgető kétméteres fiúkra, akik egy ideig megpróbáltak a saját mondandójukra koncentrálni, de hamar belátták, hogy ilyen kíséret mellett ez nem fog menni. Végül az egyik kamasz fiú odafordult hozzám, és kérlelve mondta: mindjárt visszajön, el ne menjünk még vagy két percig... (Nyilván nem volt gyakorlata az ilyesmiben, és nem tudta, hogy 3 gyerekkel télidőben nem lehet eltűnni nyomtalanul 2 perc alatt...) Hamarosan vissza is jött 4 másik, hasonlóan termetes fiú társaságában, akik egytől egyig megbabonázva néztek az asztal alá. És maguk is meg voltak lepődve, hogy nem tudnak nem mosolyogni. Ma is nagyon jólesik erre gondolnom.

Később aztán ki is merészkedett a kis totyogós: Freudot mindjárt "leapázta" az (egyik könyv borítóján látta meg), felfedezte, hogy a fűtőtest meleg, és mondogatta is nekem nagy hangon, hogy vigyázzak ám!,  aztán meg élvezte a teret: futkosott le-fel. Pár percre apa is benézett (ez a nap a "hosszú napja", ilyenkor kilencig bent van az iskolában), de hamar el kellett mennie. Utána mi is kiválaszottuk, mit szeretnénk kikölcsönözni, tíz percig öltözködtünk, és nagy nehezen el is indultunk haza.

Hazafelé már minden könnyebb volt. Átverekedtük magunkat az úttesten, s mint a vadlibák, sorban jöttünk a fal mellett hazáig. Itthon éreztem igazán, mennyire feltöltött ez a rövidke csend és magamra találás.

Majonézes saláta tojással, olajbogyóval

Máskor csak egy szalámis szendvicset szervíroztam volna némi uborkával mondjuk, de most salátára vágytam. Kele is megerősített. Ő franciasalátára gondolt, de ahhoz még főzni kellett volna ezt-ezt, így arról egyelőre letettünk. Még nem tudtam, mi lesz belőle, de gyorsan feltettem pár tojást főni. Kelének meg odaadtam egy francia szakácskönyvet, hogy keressen benne valamit, ami tetszik neki. Ki is nézte a nizzai salátát. Csak egy baj volt: az nem majonézes - márpedig arról nem akart lemondani.

Én meg arról nem akartam, hogy újrahasznosítsam a krumplit a levesből. Neki is álltam mindjárt, hogy lemossam a paprikás mázt a krumplim egy részéről. Aztán kerestem még egy kis paradicsomot, felvágtam a tojást, meg némi jégsalátát, összekevertem őket majonézzel. Olajbogyót nem akartam rá tenni, mert az gondoltam, a majonézhez nem illik, de Kele ragaszkodott hozzá. Így az is lett. (És kiderült, hogy illik!)

Ezt a salátát fogyasztottuk - ki szalámis kenyérhez, ki meg csak magában. Semmiképp sem volt könnyű vacsora - de finom volt, s már rég ettünk ilyesfélét.

Müzlis-mézes keksz

Mint említettem, péntekre is jelenésünk volt. Akkor tartották azt a bizonyos kézműves szakkört. Akkorra már úgy felbuzdultam, és a gyerekek is annyira odáig voltak, hogy megint megyünk a könyvtárba, hogy közös elhatározással sütöttünk is gyorsan egy sütit, hogy megkínáljuk vele a lányokat (mert tudom, hogy az mindig jól jön egy ilyen iskolában). Zabos-mézes kekszet szerettem volna, a régebben már megadott recept alapján, de kiderült, hogy nincs itthon elég zab. Így lett belőle müzlis keksz. Most nem tettem bele semmi extrát, kakaót se, almát se, tököt se, csak az alapreceptet készítettem.

Mindenképp próbáljátok ki, ha finomat szeretnétek!!! Mennyei!! És mindezért a felelős: a mogyoró. (Már írtam, hogy ebben a müzliben mogyoró is van. Akiében nincs, az tegyen bele egy maréknyit, mert az adja meg az egésznek a karakterét!) Ettől annyira más lett az íze, és annyira finom, hogy ezek után talán ejtem is a zabos kekszet, és innentől müzliset csinálok mindig.

Vasárnapi  programváltozás: Harridge Woods

Szombaton aztán elkészítettem a beígért franciasalátát is. No meg egy kis mustáros húst kölessel. Desszertnek meg Sacher tortát. Úgy főztem, hogy másnapra is legyen ebédünk, mert azt terveztük, Bristolba megyünk. Megtudtam, hogy ott az egyik templomban aznap magyar nyelvű misét tartanak, s erre szerettünk volna elmenni. Reggel azonban, mikor felkeltünk és megláttuk, hogy milyen gyönyörűen süt a nap, muszáj volt beiktatni egy délelőtti kirándulást. Sejtettük, hogy ezzel ugrik a magyar mise, de nekivágtunk. Elmentünk abba az erdőbe, amiről néhány héttel korábban már írtam egy keveset. Oda, ahol én nem jártam, csak a fiúk. Ahol erdei vízesés van meg denevérház, s ami mellesleg a szomszéd falu határában helyezkedik el. Emlékszem, a fiúk odaáig voltak, meg vissza...most már azt is tudom, miért.

Ilyen erdőkben születnek a tündérek. Ebben biztos vagyok. Olyan erdő volt ez, amiben a patak hol tisztavizű tavacska, s látni az alján a korhadt fatörzseket, hol vízeséséként zuhog le a köveken. Olyan, aminek a fele magas fenyő, sűrű és sötét - és szélben bizonyára suttog is. A másik fele mohos bükk, s ha kisüt a nap, bearanyozza a vöröses avart. Tüskés, magas szederszőnyeg borítja az út menti tisztásokat, és óriási magyalbokrok nőnek a fenyveserdő határán. Minden barna és zöld - nagyon-nagyon zöld. Sötétek a páfrányok, amik a fák tövében nőnek, és világos a moha, ami mindent, mindent bevon. A patak alján és a patak fölött átnyúló korhadt ágak is. Csak a víz áttetsző. Legszebbek mégis a fák törzsét átölelő vagy tündérhajként aláhulló borostyánok.

A kevésbé lírai beállítottságú olvasóknak pedig még azt is elmondom, hogy amíg megettük a hevenyészve bekészített kis kenyerünket és sajtunkat, láttunk egy igazi hegyimentő-helikoptert is, amint ott pásztázott, és figyelte, hogy nem jutott-e bajba valaki. Valamint azt is, hogy a korábbi napok nem voltak ilyen csuda napsütésesek, ezért olykor bokáig gázoltunk a sárban - de ez inkább jó volt, mint rossz. A gyerekek viszont nagyon elfáradtak - s bár még odaérhettünk volna Bristolba is, inkább lemondtunk róla.

Itthon aztán várt minket a lakoma. A mustáros hús, a köles, a franciasaláta és a desszert.

Mustáros hús

Hozzávalók:
6-8 csirkecomb
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál dijoni (vagy másmilyen) mustár
1 paradicsom
só, bors, olaj
petrezselymzöld

Elkészítés: A combokat sózom, borsozom, majd 10 percig állni hagyom. Aztán a mustárban is megforgatom őket, és még 10 percet adok nekik. Addig felszeletelem a vöröshagymát, megtisztítom a fokhagymát, mindent előkészítek a köleshez is. A sütőt 200 fokra előmelegítem.
Egy serpenyőben olajat hevítek, azon elősütöm a combokat úgy, hogy közben rádobom a petrezselyemzöldet, a felszeletelt hagymát és a két egész gerezd fokhagymát is, végül a paradicsomot. Mikor a hús minden oldala megsült kívülről, akkor tepsibe teszem a combokat, ráöntöm a levet a hagymával, kevés vízzel felöntöm, majd alufóliával lefedem, és a sütőbe teszem kb. 3/4 órára. Közben azért megnézem, nem kell-e felönteni ismét vízzel, hogy legyen egy kis szaftja is. Mikor már majdnem kész, leveszem a fóliát és még 10 percig pirítom a húst.

Zöldséges köles

Hozzávalók:
2 bögre köles
4 bögre meleg víz
só
fél fej vöröshagyma
fél paprika
fél paradicsom

Elkészítés: A zöldségeket felkockázom, és mindent egyben beleteszek egy lábasba, a sót sem felejtem ki. Összekeverem, és közepes lángon főzöm, míg a levét el nem fövi (ami elég hamar lesz, figyeljünk! 5 perc után érdemes megnézni, hogy áll!!)

Keresztmama franciasalátája

Sosem szerettem a franciasalátát. És nem is értettem, mit lehet rajta szeretni. Egészen addig, míg valahogy meg nem kóstoltam a keresztanyám salátáját. Ki is faggattam elég hamar, hogyan készíti. Íme a recept! Én mindig így csinálom.

Hozzávalók az öntethez:
5 evőkanál tejföl
4 evőkanál majonéz
5 kiskanál cukor
2 kiskanál dijoni mustár (vagy másmilyen)
kb. 1/2 kávéskanál só (kóstolgassuk!)
1 kiskanál reszelt citromhéj
(kb. 1 evőkanál citromlé)
őrölt feketebors
(kevés tejszín)
A salátához:
3 krumpli
2 sárgarépa
2 nagy marék borsó
2 savanyú uborka
1,5-2 savanykás alma

Elkészítés: A zöldségeket megtisztítom, kockákra vágom, enyhén sós vízben megfőzöm. Az almát is felkockázom anélkül, hogy a héját leszedném. A savanyú uborkát szintén kockára vágom.
Az öntethez a majonézt, a mustárt és a tejfölt összekeverem. Sózom, cukrozom. Ha valami csoda folytán elégedett vagyok az eredménnyel, akkor már csak a bors és a szárított cirtomhéj következik - de ez ritka. Általában ekkor még kell bele egy kevés citromlé és/vagy tejszín. (Ez utóbbi itt szinte mindig elmarad, mert itt valahogy nem annyira savanyú a tejföl, inkább a citromlével savanyítok rajta még kicsit. Odahaza viszont sokszor inkább tejszínt teszek bele, mint citromlevet).
Mikor minden stimmel, jöhetnek a zöldek (sárgák, pirosak stb.), vagyis beleforgatom az öntetbe a szeletelt hozzávalókat, és beteszem legalább 2 órára a hűtőbe.

Sült húsok mellé remek, de én jó sokat szoktam készíteni, hogy jusson még másnap vacsorára is. Akkor pirítóssal, lágy kéksajttal (bleu) és paradicsommal  fogyasztom.

Néha semmi érdekeset, semmi újat nem főz az ember két hétig sem. Csak a régi jól bevált receptek. Máskor meg hirteten annyi minden történik a konyhában! Hihetetlen, de ezeken kívül is készült egy s más, amit megosztanék Veletek, de azt majd legközelebb: mára ennyi élvezet éppen elég!