Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Holtverseny az első helyen: teszteltük a magyaros vajkrémeket

Amikor a natúr vajkrémeket teszteltük, megfogadtuk, hogy a többi ízesítést is kipróbáljuk, így most 10 magyaros variáció kerül a kosarunkba. Lássuk, melyikkel érdemes megkenni a szendvicsünket.

Régebben már megcsináltuk a natúrvajkrém-tesztet, aminek nyomán arra jutottunk, hogy érdemes lenne ugyanezen kategóriát másfajta ízesítésben is kipróbálni. A natúr mellett egyértelműen a magyaros ízesítés a legnépszerűbb.

ÉTTEREMAJÁNLÓK, KRITIKÁK ÉS TESZTEK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

Nincsen túlgondolva a dolog, a legtöbb esetben egy egyszerű fűszerkeverékkel oldják meg az ízesítést. A teszt során a vajkrémek állagát és ízét figyeltük, ezek alapján rangsoroltuk őket. 10 szerencsés termék került a kosárba, lássuk az eredményt!

Mizo

Kibontás után egy kellemes paprikás illat árad kifelé belőle. Színre okkersárga, állagra kicsit keményebb, mint egy átlagos krém, de kenni könnyedén lehet. Kóstolva kicsit veszít az intenzív paprikás lendületéből, az utóízében pedig tejszín üti fel fejét, ami jó pár másodpercig marad szánkban.

Adatok: 225 gramm, tejszín 54%, zsírtartalom 25%, fűszerkeverék 1,5%, 339 ft

TESZT! EGY SAJÁT MÁRKÁS TOAST KENYÉR VITTE A PRÍMET >>> 
CBA

Illatra nem tűnik magyarosnak, inkább sajtos irányba kalauzol minket. Állagra kicsit keményebb és szárazabb, vékony plasztikkártyával már nehezebben tudjuk elkenni. Kóstolásnál romlik a helyzet, mivel egy kesernyés, savanykás íz uralkodik benne. Olyan, akár egy rosszabb tömlős sajt.

Adatok: 225 gramm, zsírtartalom 25%, fűszerkeverék 1,5%, 279 ft

Milli

Illatra ez is egészen jól adja el magát, vakon rávágjuk, hogy magyaros. Állagra ez is keményebb típus, de láthatóan zsírosabb, nem iszonyat matt a felszíne. Kóstolva beigazolódik a magasabb zsírtartalom, lágyabb és krémesebb. Ízre marad a paprikás vonal, amiből pár apró darabot is találunk benne.

Adatok: 200 gramm, zsírtartalom 36%, vaj 14%, fűszerkeverék 8%, 365 ft

TÉNYLEG NEM ÉREZNI A KÜLÖNBSÉGET? TESZTELTÜK A GLUTÉN- ÉS LAKTÓZMENTES REGGELIKET >>> 
Nádudvari

Az e-mentes termékcsaládot erősíti. Illatra inkább hagymás, mint paprikás, állagra pedig kifejezetten kemény. Annak ellenére, hogy magas zsírtartalma van, ez közel nem annyira krémes. Kóstolva is erősebb a hagyma, a paprika pedig alig érezhető benne. Utóíze nincsen, a hagymaíz viszont sokáig marad a szánkban, szóval nem randibarát.

Adatok: 180 gramm, zsírtartalom 39%, vaj 30%, fűszerkeverék 1,6%, 315 ft

Milfina (Aldi)

Az Aldi vajkrémje illatra dögös paprikás, állagra keményebb fajta. Sokáig illatozva érezni egy tejszínes vonalat benne, de nem túl intenzíven. Kóstolva marad az intenzív paprikás íz. Krémes, akárcsak a Milli.

Adatok: 250 gramm, zsírtartalom 35,9%, vaj 13,8%, fűszerkeverék 8%, 275 ft

TESZT! SZÖRNYEN NEHÉZ IGAZÁN JÓ MOZZARELLÁT TALÁLNI! >>> 
Riska

Illatra inkább egy túrós keveréket idéz, amihez tettek paprikát. Állagra egészen puha, szinte gondolattal felkenhetjük egy szelet kenyérre. Kóstolva egy zsíros-vajas, enyhén paprikás ízvilágot kapunk. Az íze sokáig nem tart ki szánkban.

Adatok: 180 gramm, zsírtartalom 39%, fűszerkeverék 8%, 289 ft

Spar

Szerencsére visszatért a klasszikus Spar dizájn. Illatra leginkább üres, állagra egészen krémes, könnyen kezelhető. Ízre alig van benne egy leheletnyi paprika, ami mindössze másfél pillanatig járja át a szánkat.

Adatok: 250 gramm, tejszín 70%, vaj 14%, fűszerkeverék 4,8%,

A NAGY TEJFÖLTESZT! 3 TERMÉK IS VERI A MEZŐNYT >>> 
Pilos

Illatra paprikás, kicsit savanykás, állagra egészen kemény, ezt szintén kihívás lenne egy fesztiválon kenyérre kenni. Kóstolva egy hirtelen paprikás-hagymás íz ugrik szánkba, ami pár pillanat után átvált üres vajízbe.

Adatok: 250 gramm, zsírtartalom 39%, fűszerkeverék 1,5%, 299 ft

Alföldi

Az első felbontási kísérletünk kudarcba fulladt, mivel a nyitófül simán leszakadt. Egy késnek hála megtudjuk, hogy kellemesen paprikás illata van. Állagra egészen krémes, nagyon könnyen kenhető. Kóstolva marad a paprikás íz, ami sokáig elnyúlik szánkban. Utóízében egy picit savanykás, de könnyen túlléphetünk rajta.

Adatok: 200 gramm, zsírtartalom 39%, fűszerkeverék 8%, 275 ft

TESZT! TÍZBŐL CSAK EGY VANÍLIÁS PUDINGNÁL ÚSZTUK MEG A KELLEMETLEN UTÓÍZT >>> 
Tesco

Nagyon-nagyon közel kell hozzá hajolni, hogy bármilyen paprikára utaló illatot megfogjunk belőle. Állagra nagyon krémes, akár egy mezei margarin. Kóstolva az íze továbbra sem nevezhető intenzívnek, egy nagyon gyenge paprikás irány megvan benne.

Adatok: 250 gramm, zsírtartalom 25%, fűszerkeverék 1,5%, 329 ft

Ítélet

A dobogó legfelső fokán holtverseny alakult ki. A Milli és a Milfina fej-fej mellett kaparintotta meg az aranyérmet. Ezeknél egy nagyon kellemes paprikás ízvilágot kapunk és egy vajkrémtől elvárható állagot.

A második helyre a Nádudvari került, amiben a többletet a hagyma íze adja, ebben nem csak paprika dolgozik. A Riska szuperképessége az állagában rejtőzik, ez kicsit túrósabb a többinél.

A nem ajánlott szekciót a CBA és a Tesco termékei nyerték meg, ezeknél alig találunk magyaros ízvilágot, illetve, ha valamit érzünk is, azt pillanatok alatt elillan.

NEM MIND EHETETLEN! TESZTELTÜK AZ ÜVEGES BOLOGNAI SZÓSZOKAT >>> 

Helyezések:

1. Milfina  és Milli
2. Nádudvari
3. Riska
4. Alföldi
5. Mizo
6. Pilos
7. Spar
8. Cba
9. Tesco

Ezek is érdekelhetnek

Friss