Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Magos házi kenyér

2/5

Hozzávalók

  • Hozzávalók 2 kisebb kenyérhez:
  • Az öregtésztához:
  • 15 dkg BL80 kenyérliszt
  • 0,9 dl víz
  • 0,3 dkg friss élesztő
  • A tésztához:
  • 3-3 dkg mák, szezámmag és lenmag
  • 0,9 dl meleg víz
  • 50 dkg BL80 kenyérliszt
  • 2 teáskanál só
  • 2 evőkanál burgonyapehely (el is hagyható)
  • 3 evőkanál olaj
  • 1,5 dl tej
  • 1 dl víz
  • az összes öregtészta (240 g)
  • 1 dkg friss élesztő

Elkészítés

    Elkészítés: A kenyérsütést megelőző napon állítsuk össze az öregtésztát, mert 10-12 órán át pihentetni kell. Egy tálba öntsük bele a vizet, morzsoljuk hozzá az élesztőt, majd adjuk hozzá a lisztet is. Ezután alaposan gyúrjuk össze, majd letakarva hagyjuk a konyhapulton 10-12 órán keresztül.

    A magokat pirítsuk illatosra száraz serpenyőben, majd öntsük ki egy tálba, és öntsük rá a meleg vizet. Ezután tegyük félre, és hűtsük ki.

    Egy tálba szitáljuk bele a lisztet, majd keverjük össze a sóval és a burgonyapehellyel (a burgonyapehely el is hagyható). A liszt közepébe csináljunk mélyedést, öntsük bele az olajat, a tejet, a vizet, és adjuk hozzá kisebb darabokra tépkedve az öregtésztát, a kihűlt magokat, morzsoljuk a tetejére az élesztőt. Kezdjük el dagasztani a tésztát kézzel vagy géppel.

    Kézi dagasztásnál gyúrjuk össze a tésztát, majd tegyük ki a gyúródeszkára, és erőteljes mozdulatokkal kezdjük el gyúrni. Kb. 15 percig gyúrjuk, hogy a tészta szép sima, fényes és rugalmas legyen, és ne ragadjon sem a kezünkhöz, sem pedig a deszkához. Ha kissé még ragacsos lenne, akkor egy kevés lisztet még adjunk hozzá. Ezután tegyük vissza az enyhén kilisztezett tálba, majd letakarva szobahőmérsékleten kelesszük 30-35 percig.

    Én kenyérsütőgépben dagasztottam meg a tésztát, így először összekevertem a tálban a hozzávalókat, majd átraktam az üstbe, és elindítottam a kelesztő programot. Amikor végzett a gép a kelesztéssel, áttettem a tésztát az enyhén kilisztezett tálba, majd letakarva 35 percig kelesztettem.

    A megkelt tésztát borítsuk ki enyhén lisztezett deszkára, majd vágjuk fel 4 egyforma darabra. A tésztadarabokat egyesével gömbölyítsük, formázzuk cipóvá, majd fóliával letakarva pihentessük 15 percig.

    Ezután a cipókból kb. 55 cm hosszú rudakat sodrunk. Két rudat X alakban egymásra fektetünk, és elkezdjük keresztezni őket. Először az alul lévő rúd felső szárát hajtjuk le az alsó mellé, keresztezzük őket (így hurok képződik a másik rúd körül), majd a két szárat V alakban kicsit szétnyitjuk. Ezután a másik rúd felső szárát hajtjuk le és keresztezzük az alsóval a V alak közepén. Váltakozva addig keresztezzük a két rúd szárait, amíg a tészta engedi. A végét szorosan összecsípjük, és a fonatot gyengéden végiggörgetjük a deszkán. Ugyanezt elvégezzük a másik két tésztarúddal is.

    Béleljünk ki sütőpapírral egy kb. 35x45 cm-es tepsit, majd egymástól távolabb fektessük rá a két fonatot. Ezután takarjuk le fóliával, és szobahőmérsékleten 45-50 percig hagyjuk kelni.

    A megkelt fonatokat ezután permetezzük le vízzel, és szórjuk meg mákkal.

    A sütőt melegítsük fel 220 fokra, majd az egyik sarkába helyezzünk be egy edénybe kb. 1,5 dl forró vizet. Az előmelegített sütőbe tegyük be a tepsit, majd süssük a kenyereket 30 percig. Ezután vegyük ki a vizes edényt, majd csökkentsük a hőfokot 200 fokra, és süssük a kenyereket szép aranybarnára.

    Amikor a kenyerek szép aranybarnára sültek, zárjuk el a gázt, majd egy fakanállal résnyire támasszuk ki a sütőajtót, és hagyjuk még bent 5-10 percig a kenyereket.

    Ezután vegyük ki a tepsit a sütőből, helyezzük rácsra a kenyereket, majd permetezzük le hideg vízzel, és hagyjuk teljesen kihűlni.

    A teljesen kihűlt kenyeret tálalás előtt éles késsel szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin