Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Máglyarakás

MME MME
15 4.8/5
65 perc
egyszerű
olcsó
8 adag
Hozzávalók
Allergének
  • Glutén
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A máglyarakás elkészítéséhez az almákat megmossuk, félbevágjuk, magházukat kivágjuk, a húsukat vékonyan fölszeleteljük. Megszórjuk fahéjjal, és megpároljuk 5 dkg margarinon.
  2. A zsemléket felszeleteljük 1 cm vastagra (de nem lapjában), és egy magas falú tepsiben szétterítjük.
  3. A tejet felforraljuk. A tojások sárgáját a többi margarinnal, a fele porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd ráöntjük a forró tejet. Ezután a zsemlékre locsoljuk, kissé átforgatjuk, hogy mindenhol egyformán érje.
  4. Egy kb. 30x20 cm-es, magas falú tepsit kivajazunk, zsemlemorzsával behintjük. Az áztatott zsemlék felét belesimítjuk az aljába, az almát egyenletesen ráhalmozzuk, majd a maradék zsemlével beborítjuk.
  5. A lekvárt kevés (kb. 1 dl) vízzel simára keverjük, és a háromnegyedével megkenjük a zsemlét.
  6. Sütőben, közepes lángon (180 fokon, légkeveréses sütőben 165 fokon) kb. 30 percig sütjük.
  7. Ezalatt a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a maradék cukrot és lekvárt is hozzáadjuk.
  8. Kivesszük a sütőből a tepsit, a habos keveréket elsimítjuk a máglyarakás tetején, majd visszatoljuk a sütőbe. A hőfokot kb. 15 fokkal mérsékeljük, és a máglyarakást további 15 percig sütjük.
  9. A sütőt ekkor elzárjuk, ajtaját kinyitjuk, a habot még 10 percig így szárítjuk. Melegen, kockákra vágva tálaljuk.

Ezek is érdekelhetnek

Friss