Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lúdláb V.

60 perc
mester
megfizethető
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 5 tojásból sütött piskóta (nagy tepsiben, kb. 1,5 cm vastag)
  • A krémhez:
  • 4 evőkanál liszt
  • 3 tojássárgája
  • 5 dl tej
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaó
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • fél üveg rumaroma
  • magozott meggy (én az aszaltra voksolok, de elvileg lehet friss vagy befőtt is) darabokra vágva
  • A tetejére:
  • csokimáz

Elkészítés

Elkészítés: A krémhez a lisztet és a tojássárgákat a tejben sűrű krémmé főzöm. Akkor jó, ha megáll benne a kanál. Szóval még forrás után is nyugodtan lehet kevergetni a tűzön, hadd sűrűsödjön. Ezt a krémet azután hagyom kihűlni úgy, hogy közben meg-megkeverem, hogy majd egyenletesen lehessen a másik krémmel elkeverni. Fontos, hogy teljesen hideg legyen a massza.

A másik krém a vajból, a porcukorból és a kakaóból készül. Ezeket habosra keverem. Ha ez is megvan, akkor a két krémet összekeverem. Legjobb habverővel, abból is elektromossal. Ha csomómentesen, egyenletesen elkevertem, jöhet bele a rumaroma és a meggy.

Ezt a krémet szépen elkenem a piskóta tetején, majd csokimázat teszek rá, és ha kihűlt, háromszög-formákra vágom, hogy olyan szeletek legyenek, mint a libuskák lába.

Megjegyzés



További fotók, receptek a Rachel és a csokigyár blogban! - arahel

Ezek is érdekelhetnek

Friss