Limoncello, te drága!

Könnyű elkészíteni, és nincs olyan mennyiség, ami ne fogyna el. Ez egy tipikus vendégváró ital, amire a házigazda méltán lehet büszke vendégei előtt. Ha hozzám jön valaki, és éppen nem fogyott még el az ital, vagy nem érlelődik a következő, rögtön megkínálom a vendégeimet. Az, akit saját lakunkban fogadunk, általában ismerős vagy barát, vele bensőséges a viszonyunk, ezért szívesen kínáljuk meg saját magunk által készített itallal, csak barátságból, saját kedvünkre. Előfordul viszont, hogy olyan valaki látogat meg otthonunkban, aki még ismeretlen, ilyenkor a limoncellóval kifejezhetjük, hogy szívesen látott vendég nálunk, és el lehet kezdeni a beszélgetést, átugorva az esetleges kellemetlen csendet. Evés előtt mindenképpen ajánlott, kellemesen megmozgatja a bélbolyhokat, és nagyon jó étvágyat gerjeszt.

Hölgyeim, uraim, az ital nagyon itatja magát, úgyhogy csábításhoz mindenképp ajánlott. Végül, de elsősorban… a karácsony. Ha most elkészítik, a Jézuska csengetése után az év legmeghittebb vacsorája előtt már koccinthatnak is azokkal, akik a legfontosabbak az életükben!

Limoncello

Elkészítés:
1. Hámozókéssel csak a citrom sárga héját hámozzuk le, belülről a levet kifacsarjuk.
2. A citrom héját és levét az alkohollal egy befőttes üvegben jól összerázzuk, lezárjuk, és 4 hétig pihentetjük, néha megrázogatjuk.
3. Ha eltelt a 4 hét, akkor a cukrot 1liter vízzel megfőzzük szirupnak (ha szükséges, le kell habozni).
4. A citromos alkoholt hozzászűrjük a cukorhoz, üvegekbe töltjük, lezárjuk. Karácsonykor elővesszük, és hidegen szervírozzuk.

Elkészítési idő: 10 + 10 perc
Fogyasztható: 4 hét múlva

Most pedig a szakácsolimpia folytatása következik!

A szakmai harcok után most inkább az ott történtekről. Három hangárban zajlik az esemény. A legfurább az az érzés volt, amit akkor éreztem utoljára, mikor még külföldön dolgoztam, vagyis: minden szakács büszke magára, büszke a munkára, amit kiad a kezéből, büszke a csapatra, akikkel érkezett, és büszke a szakácskabátra, amit hord, mindenki büszke, arra a tényre, hogy szakács. Ez a szakma az egyik legbizalmibb állás, ami létezik. A bróker például a pénzünket kezeli, a kőműves a házunkat építi, a buszsofőr minket fuvaroz A pontból B pontba, ezek fontosak mindenki számára. De a pénz, az pénz, az ember megkeresi és elkölti, a ház is fontos, de mi van, ha máshová költözünk, vagy busz helyett mehetünk bringával vagy gyalog. A szakács viszont olyan ételt készít, amit mi megeszünk, ami az energiát adja, ami az életünket adja, az ételtől függ, hogy éljük az életünk. Nézzük csak meg, akiknek fontos az étkezés, akik ünnepként élnek meg egy jó ebédet vagy vacsorát, azok általában boldog emberek, boldogok, mert a jó étel az illatával, látványával, ízével, állagával annyi ingert mozdít meg, annyi információt szállít, mint talán semmi más. Egy szó mint száz, a szakács az étellel a legbelsőbb énünkre hat, ha jól végzi a dolgát.

Lehetőség volt arra, hogy a meleg kategóriában induló versenyzők műveire előfizessenek a látogatók, vagy végignézzék a legmodernebb eljárással készült rostlapot működés közben. Persze a kiállított asztalok körül a legnagyobb a nyüzsgés, a szakácsok megnézik vetélytársaik munkáját, közben mindenki fotóz, és persze avatottak, avatatlanok teljes meggyőződéssel, hangos szakértelemmel adják tudtára a környezetük számára, hol vannak pozitívumok és/vagy hibák egy-egy kiállított munkán. Összességében gyönyörűek voltak az asztalok, a porcelánok, az eszközök, és nagyon szép látvány az a rengeteg büszke szakács.

Januárban Bocuse d’Or döntő Lyonban. Úgy döntöttem, elmegyek. Állítólag ott mérettetnek meg a világ nagy ászai. Megnézzük.