Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lilakáposztás-boros csirkecomb

120 perc
egyszerű
költséges
4 adag

Elkészítés

  1. A káposzta külső leveleit lefejtjük, majd felvágjuk vastagabb cikkekre. (a torzsájából rajta hagyunk, hogy a leveleket összefogja).
  2. A vöröshagymát megpucoljuk, majd félbevágjuk, és felszeleteljük. A fokhagymát szintén megpucoljuk és felvágjuk apróra. A sárgarépát megtisztítjuk, felkarikázzuk. A császárszalonnát felkockázzuk fel, a csirkecombokat kettévágjuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a császárszalonnát, és pár perc alatt világos színűre, sütjük, majd kiszedjük a zsiradékból, és beleszórjuk egy nagyobb tepsibe.
  3. A visszamaradt zsiradékba helyezzük a csirkecombokat, majd pár perc alatt mindkét oldalát szép pirosra sütjük. Ezután kiszedjük a zsiradékból, és a tepsibe helyezzük és köré rakjuk a káposzta szeleteket.
  4. A zsiradékba tesszük a felszeletelt vöröshagymát, majd addig pároljuk, hogy egy kicsit összeessen, kiszedjük és szintén a tepsibe tesszük. Ezután a felkarikázott sárgarépát, és az apróra vágott fokhagymát tesszük bele a zsiradékba, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a kakukkfűvel. Pár percig pároljuk, megszórjuk a liszttel, alaposan összekeverjük, és felöntjük az alaplével és a borral.
  5. Ezután beleöntjük a tepsibe, beletesszük a babérlevelet, majd fóliával lefedjük. Előmelegített sütőbe tesszük, majd közepes hőmérsékleten pároljuk kb. 60 percig. (én légkeverésnél 160 fokon, 60 percig pároltam). Amikor a hús és a zöldségek puhára párolódtak, levesszük a fóliát és visszahelyezzük a sütőbe, és pár percig sütjük még. Ameddig a hús sül, készítsünk mellé ízlés szerint köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.

OMLÓS ÉS SZAFTOS CSIRKECOMB: 15 ELLENÁLLHATATLAN RECEPT >>>

 12+1 POFONEGYSZERŰ TEPSIS HÚS HÉTKÖZNAP ESTÉKRE >>>

13 TEPSIS CSIRKE VACSORÁRA - GYORS ÉS EGYSZERŰ RECEPTEK >>> 

Megjegyzés

Amire a hús és a zöldségek puhára párolódnak a szaft is kellően besűrűsödik, és már csak kicsit rá kell pirítani, és már tálalhatunk is. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss