Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Leveles húsgolyónyárs

60 perc
egyszerű
költséges
4 adag

Elkészítés

  1. A köménymagot pár pillanat alatt megpörköljük, majd mozsárba öntjük, és alaposan összetörjük. (rázogatva, csak addig pörköljük, míg el kezd pattogni). A vöröshagymát megpucoljuk meg, majd felvágjuk apróra. Az olajat felforrósítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk, majd kihűtjük teljesen.
  2. A darált húshoz hozzáadjuk az előzőleg megpárolt vöröshagymát, a pörkölt köménymagot, a füstölt pirospaprikát, a worcestershire szószt, az ételízesítőt, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd alaposan összekeverjük. Ezután hozzáadjuk a kissé felvert tojásokat, és pár kanál zsemlemorzsát, majd alaposan összegyúrjuk, hogy egy könnyen formázható masszát kapjunk. (egy kevéske felvert tojást tegyünk félre a tészta lekenéséhez!!!)
  3. Ezután a masszából nedves kézzel, kisebb golyókat formázunk. Az előnyújtott leveles tésztát kicsomagoljuk, majd függőlegesen felcsíkozzuk. Ezután a tésztacsíkot, és a húsgolyókat váltakozva egy hurkapálcikára tűzzük, majd a tésztát lekenjük a félretett tojással. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, majd ráhelyezzük a nyársakat egymástól távolabb. Előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 30-35 perc alatt készre.

A LEGFINOMABB VENDÉGVÁRÓK LEVELES TÉSZTÁBÓL SONKÁVAL, KOLBÁSSZAL, VIRSLIVEL >>> 

11 SZUPER RECEPT, HA VAN OTTHON EGY CSOMAG LEVELES TÉSZTA >>>

LEVELES TÉSZTÁBÓL GYORSAN FINOMAT - VÁLOGATÁS >>>

Megjegyzés

Előre elkészíthetjük a nyársakat, így időt spórolunk meg, majd tálalás előtt már nincs más dolgunk mint készre sütnei. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss