Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lazacos-hagymás tojásrántotta

30 perc
egyszerű
költséges
2 adag

Elkészítés

  1. Az előnyújtott leveles tésztát felvágjuk 6 vagy 8 egyforma darabra. Ezután a tészta szélétől kb. 1 cm-re, késsel körbe metsszük úgy, hogy a tésztát ne vágjuk át. Mielőtt a sütőbe tennénk, villával megböködjük a tésztát, hogy ne púposodjon fel sütés közben. Közepesnél kicsit magasabb hőmérsékletű sütőben szép pirosra, ropogósra sütjük.
  2. A hagymát apróra vágjuk, a lazacot ízlés szerint feldaraboljuk. A tojásokat egy tányérba felütjük, ízlés szerint sózzuk, és villával felverjük. Egy serpenyőbe felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Ezután hozzáöntjük a felvert tojást, majd állandó kevergetés mellett, elkezdjük sütni. Egy-két perc után hozzákeverjük a főzőtejszínt, ízlés szerint sózzuk, színes borssal megszórjuk, majd addig sütjük, hogy még kellően lágy nem lesz. Ezután levesszük a tűzről, majd óvatosan hozzákeverjük a füstölt lazacot.

TOJÁSRÁNTOTTA PIRÍTÓSON >>> 

 

Megjegyzés

Egyszerű és finom reggeli, ráérős reggelekre. Tálalás előtt kanalazzuk a ropogósra sütött leveles tésztára a tojásrántottát, majd úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss