Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lazac tejszínes-zöldborsós szószban

60 perc
bonyolult
költséges
Hozzávalók

Elkészítés

A lazacszeleteket ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd hagyjuk állni kb. fél órát, hogy az ízek átjárják.

A póréhagymát (vagy újhagymát) szeleteljük fel vékonyra. Amennyiben fagyasztott zöldborsót használunk akkor szobahőmérsékleten hagyjuk felengedni.

Egy serpenyőbe forrósítsuk fel az olívaolajat, majd adjuk hozzá a felszeletelt hagymát és pároljuk üvegesre.

Amikor már kellően megpárolódott, adjuk hozzá a zöldborsót, majd öntsük fel az alaplével a tejszínnel, és a citromlével. Ezután ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Ezután helyezzük bele a lazacszeleteket, majd forraljuk fel. Amikor már felforrt mérsékeljük a hőfokot, majd fedjük le a serpenyőt és 15-20 perc alatt főzzük készre. (Főzés közben néha kicsit rázogassuk meg a serpenyőt, de kevergetni nem szabad, mert szétesik a hal húsa.)

Végül szórjuk meg az elkészült ételt apróra vágott snidlinggel, és szintén rázogassuk kicsit össze a szafttal.

Közben készítsük el a krumplipürét, és tálalásig tartsuk melegen.

Megjegyzés

Tálaláskor kanalazzuk a krumplipürét a tányérra, majd helyezzük rá a lazacszeletet, locsoljuk meg a zöldborsós-tejszínes szósszal, és úgy kínáljuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss