Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Latinos pirospont-sütik

Nem tudom, odahaza milyen az idő, de errefelé végre nem lehet rá panasz. Egyre gyakrabban süt ki a nap. Érik az eper, gyönyörű a borsó. A fiúk még iskolába járnak, de a férjemnek már megkezdődött a szünidő!

Az utolsó héten már senki nem azt csinálta, amit általában szokott. Egyesek tanulás és tanítás helyett sütiztek, mások fogadásra, vendégségbe mentek - megint mások sütöttek-főztek, mint a parancsolat...

Pirospont-sütik

Nem olyan rég derült rá fény, hogy a férjem a motiváció egy - az iskolában - kissé szokatlan formáját választotta. Ha nehézséget okozott mondjuk,  valamely ige "preteritum perfectum passivi"  alakjainak kiderítése vagy egy rendhagyó szó rendhagyó ragozása, akkor a Tanár úr beígért egy piros pontot. Tapasztalatból tudom azonban, hogy vannak olyan, a fejekben nehezen fellelhető szótári alakok, igemódok és -idők, amiknek már egy piros pont sem használ sokat. Egy ilyen alkalommal hangozhatott el először az a mondat, hogy "aki ezt most megmondja, az kap egy brownie-t!"

Nyilván talált a dolog, sikerült munkára bírni a kis szürke sejteket, mert aztán még sokszor-sokszor visszatértek ehhez a mondathoz, de leginkább a benne rejlő kulcsszóhoz, a brownie-hoz. Szokássá vált. Ösztönzőbb volt, mint egy piros pont. Épp csak egy hibája volt: a tanárok errefelé komoly, öltönyös emberek. Táskát hordanak maguknál, amiben  könyvet, jegyzetet, laptopot  visznek... A brownie-s kosarat meghagyják Piroskának, hátha megéhezik a nagymamához menet... Vagyis a sok brownie csak ígéret maradt.

A diákok aztán sikeresen levizsgáztak, s ez akkora önbizalommal töltötte el őket, hogy úgy érezték, ideje behajtani az adósságot. A sok jó válaszért most már kijár a sütemény. A férjem fejére olvasták az év folyamán felhalmozódott horribilils "brownie-tartozást"... Ő meg kitalált magának egy másik mondatot, amivel ilyenkor megnyugtathatja magát és a felbőszült hitelezőket: "Majd a feleségem megsüti!"

És ez volt a másik ámítás: a feleség ugyanis még soha életében nem sütött brownie-t. Enni is csak háromszor evett, és abból a háromból egyszer sem ízlett neki igazán... talán ezért nem nagyon serénykedett recepteket szerezni  és kipróbálni... Ennyi ígérgetés után azonban nem okozhattak csalódást.

"Nem-brownie" azaz: brownie helyett

Így esett, hogy egyik reggel falhoz lettem állítva (vagy hogy stílusos legyek: falhoz állíttattam), hogy 11-re állítsak elő egy hatalmas adag brownie-t. Mivel azonban sosem sütöttem, biztos voltam benne, hogy ezt nem most akarom kipróbálni. Főleg hogy még azt sem tudtam volna megállapítani, hogy jól sikerült-e az első próbálkozásom, lévén, hogy én magam nem szeretem ezt a süteményt... Gondoltam, próbálkozom valami barna sütivel, ami azonban teljesen nyilvánvalóan nem brownie (nehogy még azt higgyék, elrontottam), de azért (vagy annál inkább)  nagyon finom. Tovább szűkítette a kört, hogy meglehetősen kevés idő állt a rendelkezésemre.

Nem kísérleteztem: sütöttem egy (bögrés) mandulás-kakaós kevert koszorút, aminek a receptjét úgy egy éve meg is adtam nektek, de megadom újra, mert kicsit változtattam, tökéletesítettem  rajta azóta.

Gyors bögrés kevert kakaósan

Hozzávalók:
3 tojás
2 bögre liszt (az én bögréim kicsit nagyobbak, mint egy tejfölös pohár - de csak mert a tejfölös poharak olyan kicsik mostanság... szóval, kb. 2-2,3 decisek)
3/4 bögre keserű kakaó
3/4 bögre étolaj
1 bögre kefir (vagy tejföl, joghurt)
1 bögre cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kiskanál szódabikarbóna
1 csipet só

Elkészítés: Először a nedves hozzávalókat öntöm egybe, majd szépen kikeverem az egészet úgy, hogy apránként hozzáöntöm a szárazakat. Nagyjából piskóta sűrűségű tésztát kapok így. 190 fokos sütőbe teszem. Elég sokáig, minimum 3/4 óráig kell sütni. Ha félünk, hogy közben a teteje megég, helyezzünk a süteményre egy alufóliát anélkül, hogy azt rögzítenénk a tepsihez.
Koszorúformába öntöttem, úgy sütöttem, hogy könnyebben lehessen majd adagolni a diákoknak.
Míg sült és hűlt, addig lassú tűzön felforraltam fél deci tejszínt, majd mikor felforrt, lehúztam a tűztől, és beledaraboltam 10 dkg fehér csokoládét. Alaposan elkevertem benne. Ezzel a csokoládés mázzal öntöztem meg a sütemény közepét és a tetejét is.

Nem brownie, de barna süti, kissé morzsálódik is, ahogy ők szeretik, és finom... Reméltem, hogy nem okoz majd csalódást!

Gluténmentes "nem-brownie"

Szerencsére még időben fény derült rá, hogy van egy igazán sok jó választ adó diák, aki gluténérzékeny... Azért, mert egyedül van ezzel a problémájával, még  neki is éppúgy kijár a jóból... Szóval a délelőtti rohammunka még nem ért véget. Az világos volt, hogy még egy koszorút már nem süthetek: annyi idő nincs. Az is világos volt, hogy ez a világ leggyorsabban elkészíthető tésztája (mert morzsasütit mégsem küldhettem az iskolába), tehát a tésztának hajszálra ilyennek kell lennie, csak épp gluténmentes lisztből kell készülnie.

Szerencsére nálunk mindenféle liszt van itthon, mert ha kifogyóban van, szándékosan nem fehér búzalisztet veszek helyette, hanem csak úgy, hangulatom szerint, ahogy esik... Épp volt még itthon hajdinaliszt (amiben nincs glutén), de sajnos nem elegendő, csupán egy bögrére való.

Az lett, hogy gyorsan bekevertem ugyanezt a tésztát az alábbi módon:

Hozzávalók:
3 tojás
1 bögre liszt hajdinaliszt (kb. 2,2 dl)
1 bögre darált mandula
3/4 bögre keserű kakaó
3/4 bögre étolaj
1 bögre kefir (vagy tejföl, joghurt)
1 bögre cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kiskanál szódabikarbóna
1 csipet só

Ezt a tésztát most muffinformákba öntöttem, s úgy sütöttem. Kevesebb, mint fele annyi idő alatt elkészült. Ráadásul légkeveréses a sütő: be tudtam tenni az első adagot már akkor, amikor még sült a koszorú.

Az első adag muffint csak úgy megsütöttem, és mikor kész lett, kicsit meglocsoltam a tetejét a tejszínes fehér csokival. De nem sok "fért" a tetejére, ill. lecsorgott, úgyhogy a második adagnál már akkor meglocsoltam, mielőtt betettem volna sülni. Ezek nem lettek annyira szépek, mint az elsők, cserébe viszont sokkal finomabbak! A csokis tejszín karamellizálódott a tetejükön, és ez egyenesen ellenállhatatlanná tette őket!! Párat meghagytam "házi használtra" - onnan tudom.

A koszorú is meleg fogadtatásra talált! Nem okoztak csalódást a gyors "nem brownie" -k. Olyannyira, hogy nem maradt belőlük egy morzsányi sem. Pedig az osztály kicsi volt (tizenvalahány gyerek), a sütemény meg sok, mert már a koszorú sem volt aprócska, s én még küldtem egy szép, nagy, piros doboznyi (gluténmentes) muffint is... A Tanár úr naivan azt hitte, hogy ebből még a kollégákat is megkínálhatja. Már el is húzta a mézesmadzagot a munkatársak orra előtt - de szégyenben kellett maradnia... Nem számít! A lényeg, hogy végre sikerült elhallgattatni a "tömegeket".

Püspökkenyerek

Ezzel még nem volt vége a sütiszezonnak. Pár nappal később egyik este fél 11-kor újabb meglepetéssel szolgált az élet. Helyesebben a Tanár úr. Persze hogy másnapra ígérte a süteményt a másik latin-csoportnak... Szerencsére itt nem kötött a brownie-téma, azt készítettem, amit akartam. Aznap már nem tehettem semmit, de másnap sütöttem egy püspökkenyeret - ezt is koszorú formában. Erről nem készült kép, mert ezt még frissiben-melegében el is vitte mindjárt reggel. Mégis van egy képem, mert az a sütemény, hajszálra úgy nézett ki, mint az, amit két héttel korábban sütöttem egy egészen más alkalomból. S amit szerencsére akkor le is fotóztam.

Másnap aztán, gondoltam, véget vetek ennek a sütőipari vállalkozásnak, és megsütöm az utolsót, ami még szóba jöhet: azt, amit a férjem olyan könnyelműen beígért a kollégáinak a minap, és amiből - sajnálatos módon nem lett semmi (megették a diákok). Ha már homár, meg ha lúd, legyen kövér! Ha meg sütemény, akkor jusson mindenkinek! Még utoljára megsütöm ezt a tanároknak, aztán végre foglalkozhatok a saját dolgommal... - gondoltam.

Ezzel sem akartam sokat pepecselni, de önmagamat ismételni sem szerettem volna. Maradtam a püspökkenyérnél - ám úgy döntöttem, merész leszek, és változtatok rajta egy kicsit. Ők úgysem tudják, milyen az igazi, és rémséges ízű, gezemice, "mindentbele"-jellegű gyümölcskenyereket is képesek megenni (épp csak elnevezik mondjuk karácsonyi pudingnak, vagy valami effélének)... Ha véletlen elrontanám, akkor is jobb lesz, mint egyik-másik ezek közül. Legalább szabadon kísérletezhetek...

Így is lett. Bekevertem a szokásos püspökkenyér-tésztát (ami nem más, mint piskóta), de a szokásos mazsola-dió-étcsoki helyett az alábbi képen látható alapanyagokat kevertem bele.

Biztató kezdet volt, hogy ha nem is tudjuk, milyen íze lesz, legalább a szemnek jólesik. El is árulom, mi ez: a zöldes-barnás pisztácia, a fehér fehércsokoládé, a sárga pedig marcipán.

Az elkészült tésztában nem látszott  ilyen szépen a színek harmóniája, mert a marcipán kissé szétolvadt, viszont szép sárgára festette a tésztát. És a fehércsoki sem nagyon világlott ki ebből a sárga közegből, de azért így sem lett csúnya, és a gyönyörködtetés nem maradt el. Egyszóval: finom lett, nem fogtam mellé!

Ráadás

Már jóval elmúlt dél, mikor hazaugrott érte a férjem, s csak úgy mellesleg megemlítette, hogy aznap vacsorára vendégünk lesz...

Már egy hónappal ezelőtt volt róla szó, de valahogy elvesztünk az időpontok között: nehéz volt egyeztetni. És mikor sikerült végre, akkor nyilván valahogy úgy esett, hogy a megbeszélt időnek nem szenteltünk elég figyelmet: vagy a férjem felejtette el közölni velem, vagy én felejtettem el, hogy közölte. Mindenesetre akkor és ott meglepetésként ért.

Úgy is mondhatjuk, hogy kisebb sokkot kaptam. Nem is a vacsora miatt, hanem azért, amit láttam szétnézve a lakásban. Idáig süteményeket sütögettem, (no meg azért ebédeket is főzögettem, gyerekeket is rendezgettem), viszont nem vasaltam, nem pakoltam, csak amit muszáj volt, és a ritkábban látogatott helyiségeket, mint pl. a nappali, ahol az ember a vendégeket fogadja,  az utóbbi másfél hétben nem is takarítottam... (És azt még hozzá sem tettem, hogy a nappali csak általam ritkábban látogatott: Flóris elég gyakran megfordul ott, aminek nyoma is van...)

No, hát a lecke fel volt adva, az "alea" meg "iacta est": a kocka menthetetlenül el lett vetve.  A vendégséget nem letehetett visszamondani: abban a szerencsében részesülhettünk, hogy a  férjem felettesét, az iskola latin és ógörög omnitudorját láthatjuk vendégül. Jupitert mégsem mondhatjuk le egy kis félreértés miatt...

Családi összefogással aztán komolyabb idegösszeroppanás nélkül átvészeltük ezt is. A férjem segített rendbe tenni a nappalit, a gyerekek a játszószobát, Flóris porszívózott. Én meg nekiláttam bedagasztani a kenyértésztát a pizzához és a langallóhoz. Készült egy kis saláta is uborkával, kerti tépősalátával, kaporral, szezámmaggal, citromlével. Desszertnek pedig egy újabb  gyors süti - amit majd egy másik alkalommal osztok meg Veletek.

A meghívottunk nagyon kedves és hálás vendég volt, sokat játszott a gyerekekkel, és minden nagyon ízlett neki.

A vendéglátós időszak ezzel még nem ért véget, sőt. A java még csak ezután jött, jön. Két hét múlva beszámolok róla!

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Promóció

Hozzászólások

arahel
Kedves Ági! KÖszönöm a dicséretet :) Igyekszem a továbbiakban nem túlzásba vinni a sütögetést. EZ tényleg sok volt. Ami az epret és a borsót illeti...Flóris leszaggatja őket zölden, éretlenül... nem számítok nagy szüretre...:(( Minden jót a következő alkalomig!
arahel
Kedves Lindi! Örülök, hogy írtál! Remélem, jól sikerült az új fajta püspökkenyér!
Lilibori
Szia Ráhel! Szerintem lassan nyithatnál egy sütiboltot:)))A muffinok csodásan néznek ki, összefutott a nyál a számban... Nagyon ügyesen megoldottad a problémá(ka)t, szerintem ilyen jót még nem ettek ezek a gyerekek... Azért vigyázz magadra, át ne ess a sütő túloldalára:)) Jó, hogy megint jelentkeztél, kívánok sok örömöt a saját eperterméshez, és kellemes borsópucolást! Szeretettel üdvözöllek, Ági
omeli85
Kedves Ráhel! Már alig várom! :) Mármint a következő írásod is a vendégségről. Nagyon gusztusos az újragondolt marcipános püspökkenyered. Holnap ki is próbálom, mert uzsonna vendégeim lesznek. Kávé mellé tökéletesnek tűnik! :) köszönöm a receptet, és nagyon örülök, hogy újra itt vagy! Üdv:Lindi

Magazin