Keress receptre vagy hozzávalóra

Teszt! Melyik bolti lasagne közelíti meg legjobban a házit?

Van, hogy nincs erőnk vagy kedvünk sütni-főzni, és rászánjuk magunkat a bolti kész- vagy fagyasztott ételek vásárlására. Manapság számtalan ilyen termék közül választhatunk, de az egyik őselem mégiscsak a lasagne. Egyetlen szaktudás szükséges ezek elkészítéséhez, a sütő bekapcsolásának ismerete.

A bolognais lasagne receptúrájában semmi ördöngösség nincs, némi darált hús a tésztalapok között, amit basamellel és sajttal bolondítanak meg. 

ÉTTEREMAJÁNLÓK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>> 

Meglepő, de mindössze hat különböző ilyen ételt sikerült szerezni, ami azt jelenti, hogy nem igazán telített a piac, vagy csak szépen lassan leszokóban van a lakosság. A tesztelés során egy általános összkép alapján rangsoroltunk. Az elkészítési javaslatok közül a sütést választottuk a mikróval szemben, és mindig másodpercre, illetve hőfokra pontosan követtük az ajánlást.

TESZT! HOL LEHET TÉNYLEG FINOM PIZZASZELETET KAPNI BUDAPESTEN? >>> 
CBA

Kibontani nem egyszerű, a papírfedelet inkább darabokban lehet róla letépni. Sütés és kihűlés után szépen összeesik, akár egy konditeremhuszár, ha megvonják tőle a „vitamint”. A tálca szélére ráragad a sajt, arról szinte le is mondhatunk. Illatra enyhén paradicsomos, illetve sertéshúsos. Kóstolva kiderül, hogy a tészta egészen rágós, míg a hús nem kelt veszettül friss hatást. A sajt meglepően ízetlen, pedig az illata alapján picit lehetett reménykedni. Döntő többségben van a tészta, nem túlságosan húsos. Az egészből hiányzik egy domináns íz.

Adatok: 400 gramm, főtt darált marhahús 6,6%, főtt darált sertéshús 3,1%, kemény sajt 1,3%, 399 ft

MEGÉRI MEGVENNI A DRÁGÁBBAT? HALRUDACSKÁKAT TESZTELTÜNK! >>> 
Cucina Nobile

A kibontási rémálom kísértetiesen hasonlít a CBA sajtjánál tapasztaltakhoz. A nyers lasagne látványa is déja vuként hat, gyanús az egész. Akkor érezzük még gyanúsabbnak a dolgot, amikor meglátjuk, hogy ugyanazon cég gyártotta valahol a német országhatáron belül. Kóstolva megjelenik egy közepesen erős paradicsomos íz, amit egy könnyedebb basamel fog közre. A sokadik falatnál aztán kiderül, hogy a basamel mindent elnyom és uralkodik. Ízre viszont annyira nem kellemes, kifejezetten mű íze van a mártásnak. A hús egészen elvész benne, ízre legalábbis. A tészta kicsit rágós, de vastagságra egy pillanatig sem lehet panaszunk.

Adatok: 400 gramm, marhahús 11,6%, sértéshús 4,4%, 649 ft

HOL A LEGFINOMABB A FÁNK BUDAPESTEN? >>> 
Tesco

Van egy érdekes vonal benne, amit nehéz értelmezni. Olyan, mintha lenne egy kisebb fűszerbolt a tészta alá elrejtve. A basamelmártás hihetetlenül híg lesz a sütéstől, majdnem vízszerű már, a sajt sem tudja besűrűsíteni sajnos. A tészta egészen elvész a dobozban, amit pedig megtalálunk, meglepően pépessé ázik a sütés ellenére is. A sertéshús enyhén paradicsomos, fűszerezése pedig tökéletesen semmi. Leginkább a tálka alján találjuk az értékes falatokat, ott ropogósabb lett a tészta is.

Adatok: 400 gramm, húsos szósz 49% (sertéshús 48%, paradicsompüré 13% a szószban), besamelmártás 29%, sajt 3%, tészta 19%, 799 ft

GOFRIT KÓSTOLTUNK BUDAPESTEN, MEGLEPŐEN OLCSÓT IS TALÁLTUNK >>> 
San Fabio (Penny)

A sok sápadt huszár között az egyetlen, aminek életvidám színe van, már amennyire ételnél ezt el lehet mondani. Nem homogén sárga, hanem foltokban vöröses, kicsit úszik felszínén az olaj, de pont ideális. A másik nagy előnye, hogy egy tasak sajtot adnak hozzá, amit nekünk kell rászórni, mielőtt a sütőbe helyezzük a tésztát. Az illata húsos, sajtos és enyhén paradicsomos. A tálca széleinél remek falatokkal találkozunk, ahol a tészta és a sajt együttessen sült ropogóssá. A basamelmártás nem próbál elnyomni mindent, másodhegedűs csupán. A sajt és a hús íze remek, utóbbi enyhén fűszeres, míg a sajt ementáli ízig-vérig.

Adatok: 1000 gramm, tésztaalap 15%, paradicsomos sertéshúsos mártás 54% (setéshús 30%, paradicsomvelő 11%, kockázott paradicsom 10%,) basamel mártás 25%, reszelt ementáli külön tasakban 6%, 999 ft

TESZT! KÉT NAGY MÁRKA ÉS EGY MEGLEPETÉS A LEGJOBB MAJONÉZEK KÖZÖTT >>> 
Stefano Toselli

Az illata alapján egy tál basamelmártást sikerült leemelni a polcról. Ránézésre valóban csupán egy sárgás mezőt látunk némi barna folttal a hátán. Villánkat megforgatva benne azért sokat javul a helyzet. Feltör belőle egy lágy paradicsomos felhő, de közvetlenül utána megjön a sertéshús jellegzetes aromája is. Kóstolva a basamel uralkodik, állaga veszettül krémes, íze pedig egészen karakteres. A sajtot elvétve érezzük csak meg, sajnos ezt is sikerült elnyomni. A hús durva, nem éppen finomra lett darálva. Fűszerezése leginkább rejtőzik, szinte semmit nem érezni belőle.

Adatok: 900 gramm, nyers sertéshús 20%, 999 ft

A NAGY TEJFÖLTESZT! 3 TERMÉK IS VERI A MEZŐNYT >>> 
Chef select

Elkészítése után egy kifejezetten kellemes sajtos illat tekeri meg az orrunkat. Különösebben mást nem érezni mindaddig, amíg a sajtpáncélt meg nem nyitjuk egy villával. Kóstolásnál kiderül, hogy a tálca széleinél vastagon tobzódik a basamel, de ha kicsit megkeverjük, akkor jól elvegyül a sajttal. A tészta meglepően vastag, de ennek ellenére sem érezni, hogy a hús elveszne a lapok között. A tálca alján itt is értékes ropogós darabokat találunk, tehát érdemes mélyre ásni a villával. Nem túl hivalkodó, de emberi fogyasztásra alkalmas összességében.

Adatok: 1000 gramm, nyers sertéshús 24%, paradicsomszósz 16,5%, ementáli sajt 5,4%, vöröshagyma 1,5%, 749 ft

VAN OLYAN MOGYORÓKRÉM, AMI KÉPES LENYOMNI A NUTELLÁT? TESZTELTÜK! >>> 
Ítélet

A legfontosabb, hogy ha tehetjük, akkor inkább magunknak csináljunk lasagnét. Abban az esetben, ha ez kivitelezhetetlen, akkor leginkább a Pennyben található San Fabio márkát keressük, ez több pozitívumot rejt magában, mint az őt követő öt másik termék együttesen.

A Chef Select és a Stefano Toselli feltételesen ajánlott, inkább akkor vegyük, ha némileg rajongunk a bolti basamelmártásokért. A legrémesebb eredménnyel a Cucina Nobile és a CBA sajátja zárt, ezek kéz a kézben kínozzák az ártatlan áldozataikat. A Tesco sajátja az is-is kategóriát erősíti, egyszeri kipróbálása garantáltan nem okoz maradandó károsodást.

Lasagne receptek >>> 

Helyezések:

1. San Fabio
2. Chef Select
3. Stefano Toselli
4. Tesco
5. Cucina Nobile
6. CBA

A PÖTTYÖS AZ ETALON? ITT A NAGY TÚRÓ RUDI TESZT! >>> 
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Magazin