Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Lapított sült csirke

60 perc
egyszerű
megfizethető
4 adag

Elkészítés

  1. A csirkét kívül-belül mossuk meg. Töröljük szárazra, és fektessük a mellére. Éles késsel vagy konyhai ollóval vágjuk át a farhátat. Hajtsuk ki a szárnyast, tenyérrel kissé lapítsuk ki, majd tegyük tepsibe. Rendezzük el mellette a megmosott, cikkekre vágott citromot, a fokhagymagerezdeket (a héjukkal együtt!) és néhány kakukkfűágat. Locsoljuk meg az olívaolajjal, és alaposan dörzsöljük be sóval, valamint borssal. Végül kockázzuk rá a vajat.
  2. Toljuk a 200 fokra előmelegített sütőbe 40-45 percre. Közben néhányszor locsoljuk meg a pecsenyelével. Azután szúrjunk a csirkecombba hústűt. Ha az ekkor kifolyó húslé átlátszó, a szárnyas elkészült, ám ha még rózsaszín, süssük további 5-10 percig.
  3. Szedjünk a tepsiből mindent deszkára, lazán fedjük le alufóliával, és pihentessük 10 percig. Tálaljuk a húst néhány friss kakukkfűlevéllel megszórva. A felforrósított pecsenyelét külön kínáljuk hozzá. Pirított burgonya és friss saláta illik hozzá.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss