Keress receptre vagy hozzávalóra
Hirdetes
Recept feltöltés

Kuktából séf 6.: bilincs, aztán business

Éjjel három körül lehetett, amikor New Mexicoban, Albuquerque és Amarillo között félreállítottak minket a határőrök a kietlen 40-es főúton. Illegális bevándorlókkal megpakolt furgonra vadásztak. Benéztek a kocsiba, rákérdeztek, hogy amerikaiak vagyunk-e, amire mi egy "yeah-t" válaszoltunk, amit sikerült elég természetesen, akcentus nélkül kimondani. Így tovább mehettünk.
Hirdetes

Floridából visszafelé jövet már nem volt ekkora szerencsénk, sőt: kipróbálhattuk az amerikai börtönviszonyokat is. Mindennek a Texasban lévő White Sand National Park volt az oka, amit nem szerettünk volna kihagyni, így El Pasóból visszakanyarodtunk keletnek. Éppen elhagytuk a városhatárt, amikor egy zárt sorompó előtt találtuk magunkat. Unatkozó, borostás katonatiszt gyalogolt az autónk felé mérges tekintettel. Tisztában voltunk vele, hogy ezt már nem fogjuk könnyedén megúszni. Az egyetlen házikóból álló őrállomás előtt  két amerikai fiatalember szomorkodott a padon. Náluk kábítószert találtak, és éppen három gumikesztyűs, katonaruhás férfi kutatta át a kocsijukat. Mellettük kaptunk helyet, majd kis idő elteltével elvontatták a járgányunkat. 

Elvették a magyar útlevelünket (amit soha sem kaptunk vissza), majd a fogdába vezettek minket. Hideg volt az éjjel, sokáig ücsörögtünk. Később értünk jöttek és karperecben vittek tovább. Órákig zötykölődtünk a fapados furgonban. Lassan kiderült, hogy végigjártuk a környék összes őrállomását – begyűjteni az aznapi fogást. Minden megállónál újabbak csatlakoztak hozzánk. Mexikóiak voltak és egyikre sem tettek karperecet. Meg is kérdeztem, miért, erre azt felelték, hogy azért, mert az ő ügyük más. Tehát mi voltunk a "rosszabb bevándorlók"? Kénytelenek voltunk erre gondolni, pedig mi annak idején vízummal repültünk be az országba. Nemigen értettük, miben lennénk bűnösebbek azoknál, akik csak úgy átfutnak a határon, papírok nélkül.

Éhesek voltunk és szomjasak, a furgont elárasztotta a napok óta bújkáló, mosdatlan bevándorlók szaga. Órákig utaztunk vissza El Pasoba, ahol megkaptuk a kék "jump suit"-ot, a börtönruhát. (A gyilkosok sárgában és pirosban sétáltak körülöttünk.) Egy viszonylag kicsi, magántulajdonban lévő, 700-800 fős börtönbe kerültünk. Elhiheti mindenki, hogy egy csöppet sem volt kellemes. Az én körletemben 45-50 ember lakott. Nehéz embernek nevezni őket, mert amiket csináltak és ahogyan éltek, az szörnyű volt – nem is akarok rágondolni. Állandóan sakkoztunk, napi egy órára engedtek bennünket a szabad levegőre, ahol többnyire mindenki csak a labdát rúgta és eszeveszetten rohangált, kiélvezve a napsütést.

Voltak olyanok is, akiknek kimondottan tetszett a teljes ellátás. Ilyen volt például az afrikai gyerek, aki alattam lakott az emeletes ágyon. Őt soha senki nem látta tusolni. Csak vécézni és enni állt fel az elmúlt évben. Becslések szerint már több is, mint 1 éve tartózkodott azon az ágyon. Soha, senki meg nem kérdezte tőle, hogy miért került oda. Lehet, hogy elfelejtették, de az is lehet, hogy csak az üzlet miatt. Mert ez az egész üzlet, egy laza fejvadászat, az ellátásunkért az állam fizet fejkvótát, személyenként azt hiszem 120 dollárt. Ennek csak a töredékét költi el a börtön. Tehát minnél tovább tudnak ott tartani, annál több pénzt keresnek rajtad. Ahogy ezt megtudtam, kissé bepánikoltam. Szerencsére apám megnyugtatott, amikor azt mondta a telefonba, hogy "Húzd ki magad, kisfiam! Magyarországon kevés ember mondhatja el magáról, hogy ő már ült El Pasóban!"

A párom, Kata szerencsére még aznap kikerült. (Még régebben beadta a továbbmaradási kérelmét és ezért kiengedték! Hurrá!) Az étkezésnél láttam sorban állni a terem másik felében. Szörnyű volt látni őt. Rettenetesen sajnáltam, ami velünk történt. Én még három hétig maradtam állami koszton. Ha a Kata nem segített volna kívülről, akkor minimum hat hónap lett volna belőle. Kiengedtek, repültem vissza San Joséba és szabadlábon, bíróságon fejezhettem be az ügyet, ami deportálással végződött.

Egyszer azért még vissza kellett mennem El Pasóba a helyi bíróságra, majd áttették az ügyemet San Franciscóba. Amikor megkaptam az idézést, már New Yorkban éltünk és onnan repültem át a tárgyalásra. Érdekes volt az is. Mármint a tárgyalás, főként azért, mert 60 ember volt kiírva arra a napra, de én voltam az egyetlen, aki meg is jelent. Négy hónapot kaptam, hogy elhagyjam az országot, de ahogy kiléptem a bíróságról, már tudtam, hogy nem fogok menni. Azokra az illegálisokra gondoltam, akik még csak meg sem jelentek a bírói végzésre. Az sem érdekelt senkit, hogy mi az ítélet. Mindenki maradt és vígan élt tovább, hát én is ezt tettem.

Az ügy teljessen lenullázott bennünket, valójában mindenünket elvesztettük. Az utolsó darab, amit eladtunk, hogy pénzünk legyen, az a motorom volt, amit nagyon bántam. New Yorkban kezdtük újra, azt pedig el kell mondanom: ha nem lett volna Iván barátunk, aki mindenben segített, akkor könnyedén az utcára kerülhettünk volna. Köszi Ivi!

Leszámítva a párát, az őrült embereket, az autóbűzt és a betont, ami körülvett bennünket, New York nem volt rossz. Nem unatkoztunk, végignéztük a teraszunkról a World Trade Center összeomlását… és persze rengeteget dolgoztunk. Egy év után rájöttünk, hogy Kalifornia sokkal jobb volt, így visszajöttünk.

Ekkor már az ötödik alkalommal szeltük keresztül autóval az országot és nagyon élveztük. Hoztunk egy kisebb lakókocsit magunkkal, éppen olyat, amilyet korábban elvesztettünk az anyagi nehézségek miatt. New Yorkból visszatérve San Franciscóba költöztünk, és beindítottuk a Cheflaszlo Private Chef Businesst, ami óriási siker lett. Pár évet csináltuk, majd Los Angelesbe költöztünk. A döntés jó ötletnek bizonyult az "óriási felhozatal" miatt: mozisztárok,  sok gazdag filmgyárak, milliárdosok…

Mindezt csak azért írtam le, mert úgy gondolom, hogy tanulságos lehet és azért is, hogy betekinthessen az olvasó azokba a dolgokba, amik érhetik az embert – különösen engem!  Ezek után nyugalmasabb évek jöttek, már nem történt semmi ilyen jellegű esemény, nyugodtan éltem az illegális bevándorlók megszokott, hétköznapi életét, szinte csak a főzéssel foglalkoztam. Szóval majd ezzel folytatom, de most rohanok is, mert pakolunk, hiszen hamarosan elhagyjuk az országot, és hátizsákkal Dél-Amerikába utazunk! Mexikó-Peru-Chile-Argentína-Brazília – körülbelül ez az útiterv. Majd írok sokat útközben!

folyt.köv.

A séf életpályájának előző részeit itt olvashatod:

ChefLaszlo ínycsiklandozó receptjeit itt találod >>> 


 

  • Kinyomtatom
  • Elmentem
  • Elküldöm
Hirdetes

Hozzászólások

Cheflaszlo
Itthon vagyunk, elnézést, köszönöm a hozzászólásokat, nagyon kedves, --készülnek is már a cikkek 1 hét max.--közben nagyban megy az ügyintézés, 10 év után\'igazolványok beszerzése jogosítvány, TB, lakcímkártya (újdonságnak) stb. önkormányzat minden nap, aztán megjött a konténerünk egy kedves Bp.-i vámiroda segítségével aki (mint kiderült) nagy mindmegette rajongó (köszi szépen a segítséget, super vagy Mónika!) --Kika bútorvásárlás nem nekem való, de a viharokat és az idôjárás nagyon szeretjük, végre nem csak unalmas napsütés úgy mint Los Angelesben, Budapest rendkívül tiszta, az emberek eszméletlen segítôkészek és még ha sok is az ügyintézés sokkal kulturáltabb az egész mint az USA-ban vagy itthon 10 évvel ezelôtt. Kritikus, turista szemmel járunk még, de ez az egyik legnormálisabb ország ahol eddig jártunk, zöld, fás, tiszta, kedves! Jó magyarnak lenni, nem maradunk sokat nehogy másként lássuk. A piacokon a választék super! Az éttermek maradiak és egyhangúak.
MZsu
Meddig kell még szenvedni, hogy semmit sem tudatsz magadról? Kicsit hosszu ez a várakozás a mi 1 heti szabinkhoz mérten.Tehát nagyon várjunk,hogy arról számolj be, hogy minden rendben! OKÉ! Üdv:Zsu
nyanya45új
Igazából több kérdés is megfogalmazódott bennem, amire gondolom mostanában nemigen lesz időd válaszolni. Egyik, hogy hogyan tudtál illegállisként magánvállalkozást indítani Amerikában. Itthon még a született magyarnak is szörnyen bürökratikus. A másik ehhez kapcsolódóan, nem féltetek attól hogy ha betegek lesztek vagy baleset ér hogyan fizetitek ki az az orvost, mert gondolom betegbiztosításod sem volt. Egyébként irigyellek hogy ilyen bátor vagy és további jó és szerencsés utat kívánok.
Cheflaszlo
Irni sajnos nem nagyon tudok utkozben, foleg azert mert ekezetek nelkul nem elvezetes, keveset kerulunk szamitogep kozelbe. Meleg vizet hajkuraszunk, tusolni szeretnenk egy jot eppen, ilyen jellegu problemaink vannak. Jokat eszunk neha, amit gyomorbajok kovetnek. 30 oras buszozas elott allunk, Santiagobol probalunk eljutni Mendoza-ba de lezartak a hatart a havazas miatt igy kiterovel megyunk. Mendozaba (borvidek) viszont mar le vannak rendezve a borkostolasok! Itt egy kis verseny van a Chile es a Argentine borok kozott. Mindenki a sajatjat tartja jobbnak. Chilei borokat mar kostoltunk, jok voltak, de a Mendoza borvidek szerintem nagyon sok kellemes meglepetest tartogat szamunkra.
Hirdetes

Magazin

Hirdetes
Hirdetes