Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Krumplis lepény

MME MME
4.8/5
60 perc
bonyolult
átlagos
4 adag

Elkészítés

Előkészítés: A krumplit megmossuk, enyhén sós vízben, héjában megfőzzük, leszűrjük, meghámozzuk, kissé hűlni hagyjuk (előző nap is megfőzhetjük vagy készíthetjük maradékból), majd nem túl vékonyan felkarikázzuk. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymát apró kockákra vágjuk. A petrezselymet leöblítjük, és finomra vágjuk, a paradicsomot megmossuk, felkarikázzuk.
Elkészítés: Nagyobb teflon vagy öntöttvas serpenyőben felforrósítjuk az olajat, megfonnyasztjuk benne a hagymát. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát és a krumplit, majd élénk tűzön, gyakran megkeverve kissé megpirítjuk. A tojásokat tálkába ütjük, ízlés szerint sóval, borssal, őrölt szerecsendióval és a provánszi fűszerkeverékkel ízesítjük, villával felverjük. A krumplira öntjük, egyszer összekeverjük, majd takarékra kapcsolunk, és csak az egyik oldalán addig sütjük, amíg a tojás kocsonyásra nem sül, többször már nem keverjük meg (kb. 15 perc). Lehúzzuk a tűzről a serpenyőt, néhány percig pihentetjük benne a lepényt, majd lapos tálra csúsztatjuk, a paradicsomkarikákkal díszítjük, és megszórjuk a petrezselyemmel. Tortaszerűen szeleteljük, idénysalátát, savanyúságot adhatunk hozzá.

Megjegyzés

1 adag: 1254 kJ/300 kcal
- MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss