Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Krumplis-hagymás hússzeletek

Hozzávalók

  • 8-10 szelet sertés karaj (v. tarja)
  • 4 db vöröshagyma (nagy)
  • 1 kg krumpli
  • 10 dkg sajt
  • őrölt bors
  • szerecsendió
  • kakukkfű
  • 2 ek kukoricaliszt
  • 2 ek olívaolaj
  • 3 dl zöldségalaplé

Elkészítés

    1. A hússzeleteket enyhén kiklopfoljuk, ízlés szerint megsózzuk, és megszórjuk őrölt borssal, majd félretesszük. A vöröshagymát megpucoljuk, majd félbevágjuk, és vékonyan felszeleteljük.
    2. Ezután egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd hozzáadjuk a vékonyan felszeletelt hagymát, és elkezdjük párolni. Közben megszórjuk egy csipet sóval, őrölt borssal, és ízlés szerint kakukkfűvel. Addig pároljuk, míg a hagyma szép aranybarnára karamellizálódik. Ekkor kiszedjük a zsiradékból, és félretesszük. A hússzeleteket megforgatjuk a kukoricalisztben, majd a visszamaradt zsiradékon, mindkét oldalát szép pirosra sütjük.
    3. Az elősütött hússzeleteket egy tepsibe helyezzük egymás mellé, majd beborítjuk az előzőleg megkaramellizált vöröshagymával. Ezután megszórjuk meg a maradék kukoricaliszttel. A krumplit megpucoljuk, majd vékonyan felszeleteljük. Ezután ízlés szerint sózzuk, alaposan összekeverjük, majd egyenletesen befedjük vele a hagymás hússzeletek tetejét.
    4. A sütésnél visszamaradt fűszeres zsiradékot felöntjük a zöldségalaplével, majd alaposan összekeverjük, végül óvatosan beleöntjük a tepsibe, fóliával lefedjük. 160 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, majd közepes hőmérsékleten kb. egy órán át pároljuk.
    5. Ezután levesszük a fóliát, ízlés szerint megszórjuk reszelt sajttal, majd visszatesszük a sütőbe és szép pirosra sütjük. Tálalás előtt tányérokra szedjük a krumplis-hagymás hússzeleteket, majd úgy kínáljuk.

      15 OMLÓS SÜLT HÚS, AMIVEL JÓL LAKIK A CSALÁD >>> 

    SZŰZPECSENYE, KARAJ, TARJA, OLDALAS: A LEGJOBB ÉTELEK SERTÉSHÚSBÓL >>> 

Megjegyzés

Ízlés szerint marhahúsból, vagy éppen bárányhúsból is készíthetjük. Tálaláskor kínálhatunk mellé fejes salátát, csemege uborkát...

kgizike
  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin