Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kölessel, paradicsommal, sajttal töltött cukkini (gluténmentes)

60 perc
egyszerű
átlagos
2 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A cukkinit félbevágjuk, a belsejét kanállal kiszedjük, hogy csónakokat kapjunk. Ezután a belsejét besózzuk és állni hagyjuk, amíg a töltelék elkészül.
  2. A hagymát megpucoljuk, vékonyan felszeleteljük. A fokhagymát megpucoljuk, felaprítjuk. A kivájt cukkinit és a megmosott paradicsomot kisebb kockákra vágjuk. 5 dkg sajtot szintén apró kockákra vágunk.
  3. A kölest beletesszük egy edénybe, majd felöntjük a vízzel. Ízlés szerint megsózzuk, majd puhára főzzük, amíg az összes vizet felszívja.
  4. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a vékonyra szeletelt újhagymát, és üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, majd a felkockázott cukkinit is. Ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk és megszórjuk egy kevés szerecsendióval. További pár percig pároljuk, néha megkeverjük. 
  5. Végül hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és az apróra vágott bazsalikomot. Óvatosan összekeverjük, majd pár pillanat után levesszük a tűzről.
  6. Az elkészült raguhoz ezután hozzákeverjük az előzőleg puhára főzött kölest, majd az apró kockákra lvágott sajtot. Az besózott cukkinicsónakokból kiöntjük az összegyűlt vizet, majd egy papírtörlővel szárazra töröljük.
  7. Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, egymás mellé helyezzük benne a cukkinicsónakokat, majd kb. 1 dl vizet öntünk alá. 
  8. A cukkinicsónakokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük egymás mellé, majd felöntjük kb. 1 dl vízzel. Mindegyiket megtöltjük a töltelékkel, megspricceljük egy kevés olívaolajjal, majd az egészet befedjük fóliával.
  9. Előmelegített sütőben, közepes hőmérsékleten kb. 30 percig pároljuk. Ezután levesszük a fóliát, megszórjuk a reszelt sajttal, visszatoljuk a sütőbe, és addig sütjük, amíg a sajt ráolvad a tetejére és kissé megprirul.

Megjegyzés

A megszokott töltelékek helyett most kölessel készült töltelék került a cukkinibe, így talán egészségesebbre és finomabbra is sikerült. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss