Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Teszt! Most kiderült, melyik kókuszos szaloncukor a legjobb

A 328 különböző sütemény elkészítése mellett az is nagyon fontos, hogy milyen szaloncukor kerül idén a fára. Vannak, akik csakis a bevált ízekhez nyúlnak, de vannak, akik minden évben újdonsággal próbálkoznak. Mi most a klasszikus kókuszos szaloncukrokat teszteltük.

Teszteltük már a zselés és marcipános szaloncukrokat is, szóval eljött az ideje, hogy a kókuszos ízesítésűeket is megvizsgáljuk. Természetesen vannak, akik csakis erre esküsznek, mások élből utálják, de talán olyan is előfordul, hogy kizárólag azért kerül ilyen fajta a fára, mert a színe passzol a karácsonfadíszekhez.

ÉTTEREMBE MENNÉL? KAJÁT RENDELNÉL? ELŐBB OLVASD EL A HELYRŐL A MIT ETTEM MA KRITIKÁJÁT >>> 

A teszt során a csokit és a tölteléket egyaránt elemeztük, és ez alapján hoztuk meg a végső döntésünket. 8 különböző példányt sikerült becserkészni, melyek között akad „kimérős” is.

Glória

Visszatérő vendég már az éves szaloncukortesztünkben Glória, aki mesterien érezte már 3 éve is, hogy divat lesz a gülüszem-effekt az Instagramon, így azóta is alkalmazza. Fontos azt is megemlíteni, hogy a kisboltok előszeretettel terítik ezt a fajta szaloncukrot ömlesztve. Érintetlen állapotában áttör a csokibevonón a kókusz illata, ami kifejezetten csábító. Kóstolva aztán borul minden pozitív reményünk. A csokibevonó észrevehetetlen, a szaloncukor szinte porszáraz és túlzóan édes. Serceg a fogaink alatt minden egyes falat, de a legrosszabb, hogy azonnal egy kancsó vizet akarunk meginni utána. A töltelék íze minden, csak nem természetes.

Adatok: 300 gramm, 299 Ft

SZALONCUKORTESZT: VAKON KÓSTOLTUK VÉGIG A MARCIPÁNOS KÍNÁLATOT >>> 

Globetti

Lehet, hogy Glória nővéréhez van szerencsénk, aki egy fokkal már idősebb a rajz alapján. Az arcával fémjelezett szaloncukor illatában egyszerre érezzük a csokit és a kókuszt. Kóstolva ettől sem fogunk az angyalokig röppenni örömünkben, a jelenség mondhatni ugyanolyan, mint kishúgánál. Extra édes töltelék, csokibevonó és folyamatos szárazságérzet. Az egész szinte porlik szét, ahogy hozzáérünk. A legérdekesebb pontja az utóíze, amiben egy nagyon vacak kókuszaromát érzünk igazán.

Adatok: 400 gramm, 579 Ft

Tesco

Meglepő, de ebben a tesztben nem igazán találkoztunk sajátmárkás termékekkel, ami alól kivétel a Tesco, akik bizony meglovagolják a szaloncukorhullámot is. A kókuszos mellett egészen új ízekkel is előrukkoltak idén, mint például az ananászos és fekete ribizlis szaloncukor. Az illata alapján tiszta csokira számítanánk, de amikor ráharapunk, megtaláljuk a kókuszos tölteléket. Ami izgalmas benne, hogy kétrétegű a töltelék, és a kókusz osztozik egy réteg kakaóssal is. A kettő meglepően lágyan keveredik, míg a külső bevonóréteg egészen ropogós és klassz.

Adatok: 350 gramm, 949 Ft

TESZT! A PRÉMIUM CSOMAGOLÁS IS REJTHET FÖRTELMES SZALONCUKROT >>> 
Favoria

A tölteléket egy jó sötét árnyalatban pompázó étcsokibevonó rejti el. Az illata alapján csakis csoki, de az étcsoki karakteres lendületét elnyomni mással nem könnyű, ez köztudott. Kóstolva azért helyet kap becsülettel a kókuszos töltelék is, aminek állaga és íze egészen jó. Nincsen kamu "műanyagkókusz" hatása, már-már igazi kókuszt sejtünk benne. Nincsen veszettül túlédesítve sem, szóval összességben egészen szerethető példány.

Adatok: 350 gramm, 699 Ft

Szerencsi

Retró jelzőt kapott megnevezésében, ami talán abban merül ki, hogy papírcsomagolást kapott inkább egy kevés fóliával. Az illatában itt az étcsokit érezzük csupán, de persze mindaddig, amíg el nem harapjuk keresztbe. Meglepően kemény, sőt nagyon kemény. A csoki dominál, mellé megjön a kókusz, de nagyon vérszegényen. Állagra a töltelék tökéletes, de kicsit elvész hatása az étcsoki mögött.

Adatok: 350 gramm, 1509 Ft

MÉREGERŐS CSILISZÓSZOKAT KÓSTOLT A TESZTCSAPAT >>> 
Stühmer

A mezőny pávája egyértelműen. Díszdobozos prémium válogatás, amiben 15 különböző szaloncukor kapott helyet. Szerencsétlenség az egészben, hogy ebben egyetlen darab a kókuszos. A retró csomagolás itt is megfigyelhető, ahogy a Szerencsinél. Ezüst színben pompázik a kókuszos, ami szembe megy az árral, mivel a legtöbb bizony kék köntöst kapott. Logót préseltek a bevonórétegbe, ami tovább erősíti a prémium érzetet. A nagy meglepetés kóstolásnál érkezik. A tejcsokiréteg megroppan, majd hirtelen ügy érezzük, hogy üres a belseje, de két másodperccel később érezzük szánban a kókuszos krém ízét. Enyhén folyós, majdnem olyan, mint egy puding. Krémes és tökéletes a csokival párban, ez tényleg más liga.

Adatok: 170 gramm, 1499 Ft

Penny – kimérős pult

Van előnye az ilyen kimérős opcióknak is, hiszen nem feltétlenül kell vennünk egy egész zacskónyit és bekockáztatni, hogy bűn rossz az egész és fele kuka, hanem 1-2 szemmel is próbálkozhatunk előkóstolás gyanánt. Ez az elmélet erre tökéletesen igaz, mert ha csak egyet kóstolunk is meg, rögtön tudjuk, hogy többet nem akarunk enni belőle. Az illata alapján enyhe tejcsoki és semmi kókusz. Kóstolva megjön a kókusz, nagyon sercegve és szárazan, de persze műanyag ízvilággal. Glória-szerű élményt ébreszt, szóval nem annyira mennyei.

Adatok: 999 Ft/kg

VAJTESZT: AZ EGYIK TEAVAJ KIMAGASLIK A MEZŐNYBŐL >>> 
ALDi – kimérős pult

Az Aldiban is kimérhető fajtát sikerült begyűjteni, ami persze alapból semmit nem jelent. A szokásos kék csomagolás, némi minimál motívummal megbolondítva. Az illatában a csoki között ki-kiszökik a kókuszos töltelék. Kóstolva a csoki háttérbe szorul, és berobban a szánkba a töltelék íze. Erősen kókuszos, ami majdnem hozza a valódi testvére ízvilágát. Kicsit mű hatást ébreszt, de nem száraz, nem serceg, és nincsen eszeveszettül megédesítve.

Adatok: 999 Ft/kg

Ítélet

Az első hely kétséget kizáróan a Stühmer szaloncukrának jár, de teljesen más szint ez, mint a többi, főleg árban. Ez inkább a VIP és luxus rajongóinak javallott. A második helyre a Tesco került, aminek fő oka az extra töltelék, ez kicsit megbolondítja az édességet. A harmadik helyre a Favoriana került, ami minden szempontból elfogadható példány.

A Szerencsi esetében egy kicsivel több kókuszaroma sokat javítana a helyzeten, de amúgy így sem rossz. Az aldis szaloncukornál a csoki veszik el egy kicsit, de egészen rendben van a kókuszos töltelék.

Globetti-Glória-Penny - ezt a triót olyan messziről kerüljük el, amennyire csak lehet. Ezek a kókuszos szaloncukorteszt sereghajtói. Szörnyen műanyag ízű a töltelék mindegyikben és szinte mindhárom egyformán morzsálódik.

MUSTÁRTESZT! A NAGY MÁRKÁK LEALÁZTÁK A TELJES MEZŐNYT >>> 

Toplista:

1. Stühmer
2. Tesco
3. Favoria
4. Szerencsi
5. Aldi
6. Globetti
7. Glória
8. Penny

Ezek is érdekelhetnek

Friss