Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kókuszos-kókuszkrémes rolád

60 perc
mester
megfizethető
12 adag
Allergének
  • Tojás
  • Tej

Elkészítés

  1. A tojásfehérjét elkezdjük habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, állandó keverés mellett hozzáadjuk a citromlevet, a porcukrot, néhány csepp édesítőszert, és kemény habbá verjük.
  2. Ezután beleszitáljuk a kakaót és a sütőport, majd jól összekeverjük. Végül hozzáadjuk a kókuszreszeléket, majd fakanállal óvatosan összekeverjük.
  3. Egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát, és egyenletesen elsimítjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, és közepes hőmérsékleten kb. 15 perc alatt készre sütjük, mint a piskótatekercs tésztáját (légkeverésnél, 150 fokon 15 percig kb).
  4. A sütőből kivéve egy sütőpapírra ráfordítjuk a megsült tésztát, majd lehúzzuk róla a papírt. Ezután egy nyirkos konyharuhával letakarjuk, és hagyjuk teljesen kihűlni.Amikor kihűlt, feltekerjük.
  5. A krémhez a mascarponét ízlés szerinti mennyiségű édesítőszerrel és a vaníliás cukorral jól kikeverjük. Ezután hozzákeverjük a kókuszreszeléket is. A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük, majd apránként, óvatosan a kókuszos krémhez keverjük.
  6. A tésztát megkenjük a krém felével, majd óvatosan feltekerjük. Ezután a maradék krémmel bevonjuk a külsejét is. Végül a krém tetejére ízlés szerint kakaóport szitálunk.
  7. Tálalás előtt legalább 1 órára hűvös helyre tesszük, hogy a krém kicsit megdermedjen. 

Ezek is érdekelhetnek

Friss