Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Klasszikus tiramisu

MME MME
5/5
30 perc
egyszerű
megfizethető
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat 2 evőkanál cukorral és a vaníliás cukorral elektromos habverővel habosra keverjük. Hozzáadjuk a mascarponét és ízlés szerint rumot vagy
amarettót, majd kemény habos krémmé keverjük.

A tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémhez keverjük . (Nem szabad sokáig keverni, mert a tojásfehérje a krémben összeesik.)

Az előre elkészített kávét a tejjel és kevés cukorral összekeverjük, ízlés szerint rummal vagy amarettóval ízesítjük. A babapiskótákat a tejeskávéba mártjuk. (A piskóta
minőségétől függően néhány másodpercre, a lényeg, hogy ne ázzon el teljesen.)

Egy négyszögletes tál alját kirakjuk a piskótákkal egy sorban. Ezután a piskótára egy réteg mascarpone krémet
teszünk, és kakaóporral meghintjük. Ezután újból egy sor beáztatott piskótát teszünk. A rétegezést a fent leírt módon folytatjuk, amíg az alapanyag engedi, úgy, hogy a tetejére krém kerül.

A kész tiramisut 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, tálalás előtt a tetejét kakaóporral meghintjük.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss