Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kiderült mennyi kenyeret esznek a magyarok

default user icon
MME
Európai összevetésben a magyar lakosság a középmezőnyben helyezkedik a kenyérfogyasztás terén.

Hazánkban átlagosan az egy főre eső mennyiség 37 kilogramm. Vannak országok, ahol ennél jóval többet (50 kilónál is többet), míg számos más helyen pedig kevesebbet vesznek ebből, az egyik legfontosabb alapélelmiszerből.

A JÓkenyér friss, idén májusban készített, a felnőtt magyar lakosság (18+ évesek) körében, ezer fő bevonásával, reprezentatív mintán végzett legfrissebb online kutatása szerint a fehér kenyér népszerűsége továbbra is töretlen hazánkban. A válaszadók közel fele (48 százalék) ezt a típust keresi és vásárolja nap, mint nap.

A preferencia sorrendben a második a búzából készült félbarna kenyér, amit a megkérdezettek 39 százaléka tesz rendszeresen a kosarába, míg a dobogó harmadik fokán a teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyerek állnak. Utóbbiakat a kutatásba bevont emberek 26 százaléka részesíti előnyben. Mögöttük a magvas és rozs (24-24 százalék), a kovászos (15 százalék), a rozsos (14 százalék), illetve a paraszt kenyerek (12 százalék) sorakoznak.

A válaszokból az is világossá vált, hogy a fogyasztók döntését a kenyérvásárláskor elsősorban a tapasztalataik, a szokásaik befolyásolják, és csak kisebb részt a tudatosság. A válaszadók alig 9 százaléka állította azt, hogy alaposan megnézi az összetevőket, mielőtt kenyeret vesz.

 

A felmérésbe bevont emberek közel negyede (24 százaléka) csupán a típusok (fehér, félbarna stb.) szerint szelektál, míg a megkérdezett 35 százaléka inkább márkahűnek nevezhető, köszönhetően annak, hogy ők egy adott pékség termékeit vásárolják, ennél fogva a kenyér összetevőivel különösebben nem is foglalkoznak.

A JÓkenyér kutatását a Pulzus készítette 2019. május hónapjának második felében.

PÉKSULI SZABIVAL: ÍME, A TÖKÉLETES KOVÁSZOS KENYÉR TITKA >>> 

Ezek is érdekelhetnek

Friss