Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Ki mehet a világhírű Bocuse d'Or versenyre?

A több mint 20 éves múltra visszatekintő nemzetközi szakácsbajnokság idei, első magyarországi döntője a napokban zajlott Budapesten. A Foodapest elnevezésű élelmiszeripari szakkiállítás mellett párhuzamosan futó, 2 napos eseménysorozaton 8 magyar induló versenyzett a 20 legjobb európai szakács közé való bejutásért.
De mi is az a Bocuse d''Or?

A Bocuse d''Or ötletét 1983-ban egy lyon-i kiállításon Paul Bocuse, a kiállítás akkori elnöke fogalmazta meg. Úgy érezte, hogy jó lenne a gasztronómiai szakkiállítás ideje alatt melegkonyhás szakácsversenyt tartani. Bocuse úgy gondolta, hogy a szakma fejlődéséhez és a minőség fenntartásához jelentős mértékben hozzájárulhat egy-egy ilyen verseny.  Emellett a szakma folytonosságát is biztosíthatja az évente megrendezésre kerülő szakácsolimpia.

A gondos előkészületek után a verseny 1987-ben került először megrendezésre. Manapság már többféle szakácsversenyt is rendeznek a különböző szakmai rendezvényeken, de mind közül a legnevesebb a Bocuse d''Or.

Mára már világversennyé nőtte ki magát a Bocuse által életre hívott verseny, hiszen közel 50 ország indulói vesznek részt a válogatásokon, országos döntőkön, hogy utána Európa, Ázsia, Amerika legjobbjai versenyezhessenek a kétévenként Lyonban megrendezésre kerülő döntőn, ahol 2011-ben 24 résztvevő ország legjobbja fogja elnyeri Paul Bocuse aranyozott szobrát.

Mind a selejtezőkön, mind a döntőn a versenyzőknek 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre, hogy elkészítsenek egy halas és egy húsos fogást. Egy csapatban ketten vannak, a séf és a kuktája. A séfnek 23 évesnél idősebbnek kell lenni, míg a commis a verseny ideje alatt még nem töltheti be a 22. életévét. A csapat harmadik tagja a tréner, aki kétfős csapata felkészítését végzi, de ő maga a konyhában nem lehet jelen a verseny ideje alatt.

Ki is Paul Bocuse?

A nouvelle cuisine egyik legnagyobb alakja. Az 1926-ban született Paul a családi hagyományoknak engedve vált szakáccsá, majd mesterségének művészévé lett, és nemzetközi hírnévre tett szert. Első Michelin csillagát a 60-as évek végén szerezte, amit a 70-es években újabb két csillag követett.

Bocuse célja és hitvallása a minőségi, friss alapanyagok használata és az ételek tökéletes elkészítése. Az általa fémjelzett nouvelle cuisine lényege az alacsony kalóriájú, esztétikus és gazdag ízvilágú ételek kialakítása.

1989-ben a Gault Millau - másik három szakáccsal egyetemben - az évszázad szakácsának választotta. Jelenleg 5 éttermet üzemeltet, ebből egy luxus kategóriájút (ez rendelkezik a 3 csillaggal) és egy 4 tagból álló bisztróláncot, amelynek egyes éttermei a francia kulinária más-más ágait képviselik.

Kicsit az első magyar döntőről

A magyarok a Bocuse d''Orban való részvételéért már a verseny létrejötte óta lobbiztak, s 2008-ban már részt vehettek a norvégiai európai selejtezőn, majd idén először országos selejtezőt rendezhettek a Bocuse d''Or égisze alatt. A Magyar Bocuse d''Or akadémia alapítója Kreil Vilmos séf.

Az idei magyar döntő négy-négy résztvevője két nap alatt teljesítette a versenykiírást.  Azaz a séfek és a commis-k (segédek) öt és fél óra alatt elkészítették a halból és a húsból a meleg ételeiket, és a - zsűri számára - 12 főre tálalták.

A zsűri maximálisan adható pontszáma 60, ebből 40 pontot lehet adni a étel ízére, harmóniájára és az étel állagára, és maximálisan 20 pont adható a prezentációra, azaz milyen esztétikusan és a mostani gasztrodivatnak megfelelően került a tányérra az étel.

A magyar versenyzők fele az első nap készítette el az ételeket, majd másnap a másik négy versenyző állt be a 18 négyzetméteres bemutatókonyhákba, hogy elkészítse a látványos és ízletes falatokat.

A szokásos izgalom mellett az idei évben még az is fokozta a helyzetet, hogy az alapító Paul Bocuse is részt vett az első magyar döntő második versenynapján.

Az európai versenyt 2010. június 7-8-án rendezik Genfben, amin a 20 induló ország közül a 12 legjobb mérheti össze a tudását a 2011-es világversenyen, ami Lyonban kerül megrendezésre.

A 20 induló ország: Németország, Svédország, Ausztria, Belgium, Dánia, Spanyolország, Észtország, Finnország, Izland, Norvégia, Hollandia, Olaszország, Oroszország, Svájc, Franciaország, Magyarország, Britannia, Horvátország, Málta és új indulóként Szlovákia.

Kik indultak a magyar Bocuse d''Oron?

Hajdú Zoltán
Kiripolszi István
Kiss Gergő
Kiss Krisztián
Kostyál Gábor
Lenkei Tamás
Mező Gábor
Volenter István

A nyolc versenyző közül, a második nap délutánján választotta ki a szakmai zsűri a legjobbakat. Harmadik helyezett Volenter István lett, második Lenkei Tamás, az első helyen pedig a keszthelyi Helikon Hotel konyhafőnöke, Kostyál Gábor végzett.

Ezzel megszerezte magának a jogot, hogy a nyári európai döntőben elfoglalja a 7-es számú konyhát, és megmutassa a világnak, hogy mire is képesek a magyar szakácsok.

 

Ezek is érdekelhetnek

Friss

Friss