Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kesudió, a különleges

Nagyon finom, viszont elég drága, de néha engedjünk csábításának, mert igen egészséges is. Az egészségünk megőrzéséhez semmi másra nincs szükségünk, csupán napi egy maréknyi dióra, amit fogyaszthatjuk magában, adhatjuk ragukhoz, esetleg készíthetünk belőle süteményeket.

A pisztáciával és a mangóval rokon kesudió Brazíliában őshonos. Az Amazonas vidékéről származó örökzöld fa termését az őslakosok igen régóta kedvelik. Az Újvilág meghódítását követően, az Amerikába érkező portugálok, franciák és hollandok is megszerették a kesudió fa termését és azt az alma alakú áltermést, aminek a végén maga a mag elhelyezkedik. A bennszülöttek által kedvelt  erőteljes illatú, édes és lédús alma a nyersen való fogyasztás mellett igen sokféle módon felhasználható, ám mivel elég sérülékeny, így szállítani nem nagyon lehet, ezért nem ismerjük igazán. Helyben azonban készítenek belőle gyümölcslevet, lekvárt, szörpöt és még likőrt is.

A kesudiófa igazi termése azonban az alma végén megbújó mag. A magot dupla héjréteg és egy - rétegek között megbúvó – égető anyag védi a külvilágtól. Ez az anyag olyan erős, hogy kimarja a bőrt, épp ezért kereskedelmi forgalomban nem találkozunk héjas kesudióval. A héjak között lévő anyagot egyébként sok iparág használja: összetevőként megtalálható festékekben, rovarölő szerekben, sőt a rakétákhoz alkalmazott kenőanyagokat is ezzel gazdagítják.

A szer okozta bőrirritáció elkerülése végett az európaiak hamar eltanulták az indiánok módszerét, akik tűz felett lepörkölték a héjat a dióról. Az így előkezelt mag már Európába is eljutott, Lisszabonba a XVIII. század közepén érkezett meg az első kesudió szállítmány. Meglepő mód az európai bemutató előtt a portugálok már sokkal távolabbi tájakra is elvitték a kesudiót, más gyarmataikon próbálták meghonosítani és termeszteni a növényt. Így került el a kesudió Kelet-Afrikába és Indiába is, ahol Goában a part menti erózió ellen vetették be. Ez a honosítás olyan jól sikerült, hogy a növény egész Indiában elterjedt, és az ország ma a világ legnagyobb kesudió exportőre. Ezen kívül a portugálok a már kevéssé aromás madeira borok feljavításához is a kesudiót alkalmazták.

Afrikában Kenyában, Tanzániában és Mozambikban is nagyon elterjedt a kesudió, olyannyira, hogy számos szokás is kötődik ehhez a maghoz. Mozambikban az esküvői szertartáshoz kapcsolódik a kesudió, amit a helyiek afrodiziákumként tartanak számon.

Kesu a konyhában

A kesudiót a boltok polcain leggyakrabban pirított formájában találhatjuk meg. A pirított fajtából létezik sós és sótlan fajta is. A kesudió magas olajtartalma miatt gyorsan avasodik, ezért vásárláskor figyeljünk oda a termék lejárati dátumára. A kesudiót száraz helyen, légmentesen záródó edényben célszerű tárolni. Ezt a magot a hűtőszerkényben akár fél évig is tárolhatjuk, fagyasztva egy évig is eláll.

A kesudiót legjobb magában enni, de különféle ételek alapanyagaként is szolgálhat. Mivel viszonylag gyorsan és könnyen puhul, így jól alkalmazható levesekbe, különféle ragukba, hozzáadhatjuk a köretnek szánt rizshez, krumplihoz is. A földimogyoróból készíthető vaj mintájára a kesudióból is készíthetünk vajat, amit levesekhez, szószokhoz adhatunk, felhasználhatjuk süteményekhez, illetve kenyérre kenve is kínálhatjuk. Száraz serpenyőben átpirítva salátákhoz adhatjuk, vagy a reggeli müzlinket gazdagíthatjuk vele.

Egészséges kesudió

A kesudió fogyasztása igen bölcs dolog, hiszen rengeteg - a szervezetünk számára - hasznos anyagot tartalmaz, s ha mértékkel fogyasztjuk, a benne lévő kalóriák sem válnak ellenségünkké. Sok benne a B2-, B3-, B6- és E-vitamin, ellenben koleszterint nem tartalmaz. Nagy rosttartalma mellett a kesudió segít az érrendszerünk karbantartásában, a koleszterinszintünk normalizálásában. Magas magnézium-tartalmának köszönhetően véd a magas vérnyomástól, a hirtelen fellépő izomgörcsöktől, segít elkerülni a migrént és a fejfájást. Kalcium-tartalma védi a csontjainkat és az izmainkat. A kesudió fogyasztása csökkenti az epekő kialakulásának kockázatát.  A kesudióban ezen kívül jód, cink, réz és vas is található, ami szintén elengedhetetlen a szervezet számára.

Kesudiókrémes tészta

Hozzávalók:
2 marék pirított kesudió
2 dl víz
2 dl tejszín
3 gerezd fokhagyma, összetörve
darabka parmezán
frissen őrölt feketebors
csipetnyi só
25 dkg száraztészta

Elkészítés: A kesudiót az aprítóba teszem és sima krémmé dolgozom. Amikor már masszává vált, hozzáadom a vizet, és azzal is eldolgozom. A krémet egy serpenyőbe öntöm, tejszínt adok hozzá, valamint a fokhagymaprésen átnyomott gerezdeket. A tejszínes krémet összeforralom, hagyom besűrűsödni, majd sózom, friss borsot teszek rá, végezetül kevés parmezánt reszelek bele. Frissen főtt tésztára téve kínálom.

Kesudiós karfiol curry

Hozzávalók:
2 dl kókusztej
5-6 teáskanál currypor
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kisebb fej karfiol
1 marék pirított kesudió
csipetnyi só

Elkészítés: Egy mélyebb serpenyőben megolvasztom a vajat, majd az apróra vágott hagymát megdinsztelem. Amikor már majdnem jó a hagyma, akkor hozzáadom a szintén apróra vágott fokhagymát és a curryport. Ezt egy kicsit megfuttatom, majd az apró rózsákra szedett karfiolt is a serpenyőbe teszem, és annyi vízzel öntöm fel, ami épp ellepi. Kis sót adok hozzá, és fedő alatt párolom. Amikor már a víz egy része elfőtt, s a karfiol is majdnem megpuhult, akkor hozzáadom a kókusztejet és a kesudiót. Összepárolom, és jázmin rizzsel körítve kínálom.

Ezek is érdekelhetnek

Friss