A nagy kenőmájasteszt! Tizennégyből négy volt olyan, mint a házi

A kenőmájas egy tipikus őselem az alapélelmiszerek között, 20-30 évvel ezelőtt is már elképzelhetetlen volt, hogy egy ilyen ne lapuljon valamelyik kosárban, ha piknikezni vagy sátorozni indultunk volna. Rákenjük egy natúr szelet kenyérre, elcsócsálunk mellé egy paprikát vagy paradicsomot és kész is a deluxe gourmet élvezet. A kenőmájasok között egészen sokfajta ízesítés figyelhető meg, de a csapat a natúr kategóriát vette célba.

Árban egészen nagy szórást tapasztalni, igaz, néha lehetetlen találni kisebb kiszerelést egyes típusokból, a fél kilós méretnél néha nincsen lejjebb. Az átlag belépő méret valahol a 100-150 gramm környékén mozog. Legtöbbjük sertésmájat használ alapanyagul, de akad néhány borjúmájas is.

NAGY TESZTEK ÉS ÉTTEREMKRITIKÁK A MIT ETTEM MA OLDALÁN >>>  
Kaiser

Szokásos áttetsző csomagolás, amin egy egészen meglepő tálalási javaslatot találunk: olyan, mintha tortillába téve kellene fogyasztani, ami azért nem kicsit vadítaná meg az összképet. A leírásából megtudjuk, hogy 25% sertésmáj alkotja. Kifejezetten homogén állaga van, sehol egy nagyobb csomó, ez bizony nagyon finomra lett „darálva”. Illatra hozza a tökéletes sertésmáj vonalat, amit kóstolásnál is egészen jól tud tartani. Kenni talán nem a legkönnyebb, de összességében egészen elfogadható.

Zimbo

Kissé magyarosabb jeleket hordoz magán a csomagolás, a piros-zöld kombó mellől már csak a tiszta fehér szín hibányzik. Borjúmájasról beszélünk most, ami elvileg 29%-ban van jelen, mármint a májas rész a töltelékben. Színre világosabb, mint egy sertés alapú májas, illatra viszont egészen a sertésre hajaz. Kóstolásnál ez egész megfordul: a sertés jelleg elvész és egy egészen "májíz" nélküli krémet kapunk. Állagra kifejezetten puha, ezt gond nélkül tudjuk kenni a kenyérre kint a réten, akár egy bankkártya segítségével is.

SAJTIMÁDÓK FIGYELEM, ITT A NAGY SZELETELT TRAPPISTATESZT! >>> 
Gyulai májas

A gyulai kolbászok valahogy nagyobb népszerűségnek örvendenek, mint ez a májas, de lehet, csak idő kérdése és minden megváltozik. A csomagoláson sok említésre méltó elem nem kapott helyet, piros májas felirat, némi koszorúszerűség és ki is fújt. A kisbetűs részt szemlélve megtudjuk, hogy a lelkét 20% sertésmáj adja. A borjú után egy sertés, ami világosabb mindennél. A töltelékben találni pár apróbb légbuborékot, nem tudni, ez mennyire természetes jelenség, de ennyi izgalom kell egy teszt során. Illatra egészen semmilyen, leginkább a műanyag csomagolás szaga az, ami könyörtelenül átjárja orrunkat. Kóstolásnál inkább valamilyen szárnyasmájaroma ugrik be többeknél, de határozott típust senki nem tudott rávágni. Állagra egészen kemény, ezt picit hagyni kell lazulni, ha éppen a hűtőből kaptuk ki használat előtt.

Mini májas

Osztrák szomszédjaink megadják a módját, hogy miként is kell ezeket szervírozni. Egy zacskóban 5 darab pici májas rejtőzik, olyan, mintha kifejezetten gyerekeknek tervezték volna, bár erre egyetlen betű utalást sem tesznek. Dupla dinamit, ami az összeállítást illeti, 10% sertésmáj és 5% borjúmáj felhasználásával készülnek az apróságok. Kifejezetten feszesre csomagolták, tényleg attól tart az ember, amikor belevág, hogy kirobban belőle a töltelék. Illatra semmi, akár szaglászhatnánk a körúti hegyi levegőt is. Állagra akár lehetne párizsi is, nagyon nehéz lenne megkülönböztetni őket egymástól, olyan kemény. De nem, hogy kenni nehéz, szinte harapni kell. Egy nagyon pici májas ízt tud magából kierőszakolni, de leginkább ízetlen az egész.

MEGLEPŐ TESZT! TELE VAN SERTÉSSEL A LIBAMÁJPÁSTÉTOM >>> 
Pick

Kimért, megfontolt csomagolás, sehol semmi vadulás. Az első és legfontosabb dolog, amit ki is emelnek a leírás első sorában, hogy bizony nem ehető műbélben van. A Pick logó mellett sok izgalmat kiváltó elemet nem találunk rajta. 24% sertésmáj próbálkozik benne, ami egészen átlagos értéknek számít a mezőnyben. Van májasillat, ezt nem vitás. Színre középmezőny, amihez a finomra pépesített állag csatlakozik. Könnyen kenhető és ahogy a szánkhoz ér, azonnal elkezd olvadni. Ízre is marad egy kevés a májas lendületből. Különösebben zavaró mellékízre nem bukkantunk benne, teljesen elfogadható minőség.

Dulano – Mini házias májas

A páva ebben a mezőnyben. Műanyag csomagolás, gusztusos tálalási javaslatok és sorolhatnánk. Egyértelműen fordítottak pár percet a tervezésre és ez meg is látszik rajta. Szintén 5 darab minimájassal van dolgunk, amit ha közelebbről megnézünk olyan, mintha fűszerezve lenne, bár erről a leírás is tesz némi említést. A szimatolás során semmi májas jelleg, inkább érezni némi zellert benne. Kóstolásnál kiderül, hogy kifejezetten masszív, ezt kés nélkül kenni igazi kihívás lehet. Ízre megjön a lágy sertésmáj jelleg, de hamar távozik is, és másodpercekkel később már semmit nem találunk belőle, pedig elvileg 27% sertésmáj lakozik benne.

MELEGSZENDVICSKRÉM-TESZT: SOSEM TALÁLNÁD KI, MELYIK A LEGFINOMABB! >>> 
Orsi Kacsamája

Igazi turistacsapda csomagolás. Fekete-bordó színvilág, amin vadul jegyzik, hogy most 20%-ot ingyen kapunk belőle. Nincsen áttetsző része, így vakon vágunk bele, sejtelmünk sem lehet arról, hogy mi fog ránk várni, amikor felhasítjuk a páncélját. 19,5% baromfimáj és 12% kacsamáj található benne, akkor hova is ez az elnevezés? Vágásnál meg is jött az ajándék, úgy robbant ki belőle, mintha passzíroznánk. Illatra van egy laza májas hatás benne, ami valóban a baromfi fele húzza agyunkat. Kóstolásnál meg is marad, nem is vészes. Állagra extra puha, ezt szinte rá lehet beszélni, hogy önmagát kenje rá egy szelet kenyérre. Kifejezetten krémes, ami többeknek tetszik a csapatból.

Májas (Aldi)

Az igazi emberverő kiszerelés, senki nem lenne tőle boldog, ha egy ilyennel suhintanák nyakon. Méretéből kifolyólag kapott egy madzagot is a nyakára, szóval akár úgy is fel lehet akasztani a spájzban, akár egy rúd szalámit vagy kolbászt. Az ALDI az őshazája és 21% sertésmájtartalma van. Egy gusztusos tálalási javaslat és méretes vonalkódok uralják az „elejét”, nincs túlgondolva, az biztos. Dohos műanyagszag üti meg az orrunkat, amikor a frissen kinyomott májashoz hajolunk. Sokadik tüdőzésre érkeződik egy halovány májas illat belőle, de nagyon csekély. Kóstolásnál kiderül, hogy nem akar olyan hirtelen olvadni a szánkban, megvárja, hogy aktivizálódjanak az összetevők és sikeresen elhitetesse velünk, hogy valóban májasról van szó. 

A NAGY VIRSLITESZT! KIPRÓBÁLTUK, MELYIK ÉRI MEG AZ ÁRÁT >>> 
Tesco Borjúmájas

Nem túl bizalomgerjesztő. A csomagolás sem, de ahogy kezébe veszi az ember a kissé löttyedt májast, elmegy az egésztől a kedve. Viszont a csapat fájdalmat és reszketést nem ismerve mindent kipróbál, szerencsére. Bugyirózsaszín a leírás háttere, amit nem tudom, ki és milyen állapotban álmodott rá. 29%-os borjúmájtartalma viszont kifejezetten tetszetős. Szerencsére, amikor belevág az ember a csomagolásba, akkor tovább puhul az egész. Nagyon krémes és laza állaga van, amit erősít, hogy helyenként egészen nagy légbuborékokat találunk benne. Imádott 100%-os elégedettségi plecsnink ezen nem lelhető fel, nade miért? Illatra nagyon gyér májas vonal érezhető benne. Kóstolásnál a májas jelleg elillan és egy tökéletesen ízetlen krém lesz belőle. Nem teljesen homogén, néhol pár nagyobb „homokszem” fedezhető fel benne, ez nem okoz olyan élményeket, melyet majd hetek múlva is visszasírnánk.

Nádudvari májas

A csomagolása már művészi értékeket rejt magán. Egy komplett tanyasi látképet rittyentettek rá, ez bizony már alkotás a köbön. Sertésmájasról van szó, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy gyártása során úgy állították a gépeket, hogy 25% sertésmáj felhasználásra kerüljön. Csomagolása szinte golyóálló, rendesen meg kell nyomni a gilette-et, hogy áthatoljon a páncélon. Illatra jó. Enyhe májas, amit egy laza fűszeres vonal erősít, pedig elvileg ez is natúrnak számít a polcokon. Állagra extra krémes, könnyedén kenhető fesztiválkártyával is, csak a felbontáshoz kell fénykard. Kóstolásnál is jól teljesít, megvan a májas huzat benne, ami egészen sokáig kitart. Van egy kicsit zsíros hatás benne, de legalább nem kell szőlőzsír, ha kiszáradnának az ajkaink.

A NAGY MIRELITPIZZA-TESZT! MELYIK EHETŐ, MELYIKET FELEJTSÜK EL? >> 
CBA

Rémes. Leginkább ilyen jelzők hangzottak el rá, mikor valamelyik tesztalany a kezébe vette, és még bontás nélkül taperolta a CBA saját májasát. A csomagolás takarja a tölteléket, de legalább kapunk egy szelet kenyeret, amin vastagon van a májasból. Apró darab, igazi másfél szeletes mennyiség. Vágásnál már a fele távozik, iszonyatosan laza. Renézésre csillog, szóval vagy zsíros vagy valami rejtélyes folyadék is rejtőzik benne. Az illata nem rossz, pedig csak 20% sertésmáj került bele a futószalagon. Selymes, amikor kóstolni kezdjük, és felvillant egy májas pillanatot, de azonnal megy is tovább, és szintén egy ízetlen krémes élményt hagy maga után. Fűszerességről szó nincsen, ez csak egy picit próbálkozik májas lenni.

Baroni 

A szokásos Baroni brandre jellemző fekete-kék tipikus jegyek ezen is megtalálhatók maradéktalanul. Ez is vastag bőrbe csomagolta magát, rá kell hasalni kicsit arra a késre, amivel meg akarjuk nyitni. Leírása alapján megtudjuk, hogy 29% borjúmáj lesz benne fellelhető, ha minden igaz. Meglepő, hogy vágás után milyen intenzív borjúmáj illattal támad. Kóstolásnál kicsit meghátrál, de még így is egészen elfogadható májas élményt nyújt felhasználójának. Állagra nem a legpuhább és nem is a leghomogénebb, de ezek mind megbocsáthatóak annak fényében, hogy ízre egészen jól muzsikál a LIDL-ben beszerezett májas.

TESZT! VAN OLYAN SAJÁT MÁRKÁS KEKSZ, AMI JOBB, MINT AZ OREO? >>> 
Dárdás májas

Kimaxolva a logó kérdést, egy dárda formálja a D betűt, ez bizony a magasiskolája már a májas csomagolás dizájnerkedésnek. Leírását betűzve kiderül, hogy a Pick gyártja, szóval picit lehet már bizakodni a kóstolás előtt is. Sertésmájtartalma 25%, ami tökéletesen átlagosnak nevezhető. Vágás utáni szimatolás során bíztató aromák érik orrunkat, megvan a májas vonal, nem is rosszul. Állagra kicsit keményebb, mint az átlag, de még pont kenhető valami kiegészítővel, ami nem kés. Ízre kellemes májkrémes hatást ébreszt, sokadik másodperc elteltével is rá lehet fogni, hogy ez mi is valójában. Fűszer semmi, de cserébe tényleg sokáig kitart benne a májas vonal.

Mini májas

Mini nevet kapott, viszont annyira nem apró ez már. 120 gramm egyetlen adag, aminél voltak vékonyabb versenyzők is fentebb, mégsem kapták meg a mini jelzőt csomagolásukra. Sárgás árnyalat uralja az egészet, és itt sem látunk előre semmit magából a krémből. A Gyulahús gyártja az ALDI részére. Színre nagyon világos és csillogós. Illatra éppen érinti a májas kategóriát, de nagyon mélyen bele kell magunkat élnünk. Állagra nagyon puha. Kóstolásnál egészen meglepő, hogy mennyire sós ízeket kelt, mintha szerelmes lett volna a töltőrobot a gyárban. A májas íze picit megjön, de a 20%-os sertésmájmennyiség nem fog minket megvezetni az biztos. Kenni szinte hibátlanul lehet, nagyon krémes és laza az egész állaga.

A PÖTTYÖS AZ ETALON? ITT A NAGY TÚRÓ RUDI TESZT! >>> 
Ítélet

Az biztos, hogy akkor járunk a legjobban, ha saját magunk csinálunk egy titkos vagy nem olyan titkos recept alapján kenőmájast/májkrémet. Ennek fényében tesztgyőztest hirdetni nem is igazán lehet. Van viszont pár, ami a többihez mérten egy kicsit jobban szerepelt és már-már májas élményeket ébresztett.

Kaiser, Nádudvari, Baroni és a Dárdás. Ők négyen azok, akik ízben kiemelkednek, de hatalmas ízorgiát ezektől sem szabad várni, nemhogy tiszta májas ízeket. Az állaguk eltér, van jobban és kevésbé kenhető verzió is köztük.

Meglepetés, hogy az apró mini májasok szinte közös erővel szerepeltek le, legyen szó filléres termékről vagy éppen a nagy német minőségről. Van köztük, amit szinte törni lehetne, olyan masszív és száraz, de van itt is ellenpélda, van, mely szinte kifolyt a csomagolásból.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Kürtös Szilvia 3 hónappal ezelőtt
Kár,hogy a Lidl termékei közül nem a baroni kacsamájast teszteltétek,szerintem az a nyerő :)

Magazin