Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kemencében sült csülök káposztaágyon burgonyával

120 perc
mester
megfizethető

Elkészítés

Elkészítés: 1., A csülköket megtisztítom, és felrakom annyi vízben főni, hogy ellepje. Ízesítem sóval, egész borssal, fokhagymával és leveskockával. Forrásig nagy lángon, majd takarékon főzöm fél órát. Tűzről levéve a csülköket kiveszem a főzőléből, és állni hagyom.

2., A káposztát és a vöröshagymákat szálára vágom. A hagymát megdinsztelem, hozzáadom a káposztát. Sóval és egész köménnyel ízesítem, saját levében kb. fél órát fedő alatt párolom.

3., A császárszalonnát felkockázom, zsírjára engedem, de nem pirítom meg, majd leszűröm, és külön rakom a szalonnát és a zsírt.

4. A burgonyát héjában megfőzöm, majd megtisztítom és negyedelem. A szalonna zsírjával összekeverem (ha még szükséges, a vajat is hozzáadom), ízlés szerint sóval és borssal ízesítem, és tepsibe teszem.

5. A párolt káposztát összekeverem a szalonnával, és elterítem egy nagy tepsibe (a káposzta levét is!!), rászóróm és elrendezem a karikára vágott lilahagymát. Egyenlő távolságra egymástól elrendezem a csülköket ezen a káposztaágyon, és a sertéssült fűszerrel megszórom a csülköket, de úgy, hogy a káposztára ne kerüljön belőle. Alufóliával betekerem, és a felfűtött kemencébe teszem 40-45 percre. Utána a fóliát leveszem, visszateszem 45-55 percre, hogy szép pirosra süljön. Ezzel egy időben betolom a fűszeres zsíros krumplit is, és pirosra sütöm.

Tepsiben hagyom, és így tálalom fel friss, puha kenyérrel!! Jó étvágyat!

Megjegyzés

Ha nincs kemence, 230+ fokos sütőben is elkészíthető. De ha normál méretű sütőnk van, akkor először a krumplit készítsük el. Nem olyan macerás, mint ahogy látszik...
- MelkviT

Ezek is érdekelhetnek

Friss