Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kelkáposztás-szalonnás tészta buggyantott tojással

45 perc
bonyolult
2 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A kelkáposztát és a császárszalonnát kisebb kockákra vágjuk. Egy serpenyőben felmelegítünk 1 evőkanál olajat, hozzáadjuk a felkockázott szalonnát, és sütni kezdjük. Amikor már szép színt kapott, hozzáadjuk a kelkáposztát, majd ízlés szerint megsózzuk, megborsozzuk, és pár percig pároljuk, éppen csak addig, amíg a káposzta roppanós marad.
  2. Közben enyhén sós vízben kifőzzük a metélt tésztát, majd szűrőkanállal kiszedjük a főzővízből, lecsepegtetjük, és hozzáadjuk a kelkáposztás szalonnához. Alaposan összeforgatjuk, és tálalásig melegen tartjuk.
  3. A buggyantott tojáshoz egy edényben kb. 1 liter vizet forralunk, majd hozzáadunk 1 teáskanálnyi ecetet. A tojásokat egyesével egy kisebb tálkába ütjük, majd nagyon óvatosan és közelről (a tál szinte érjen a vízbe) a forrásban lévő vízbe öntjük őket. (Mielőtt beleöntenénk a tojást, keverjünk kanállal örvényt a vízbe, majd annak a közepébe öntsük bele.) Ezután mérsékeljük a hőfokot, és a gyöngyöző vízben 3-4 percig főzzük, hogy a fehérje megfőjjön, de a sárgája még folyós maradjon.
  4. Amikor a tojás mefőtt, szűrőkanál segítségével kiemeljük a vízből, és hagyjuk lecsepegni. Tálaláskor a kelkáposztás-szalonnás tésztát tányérra szedjük, majd ráhelyezzük a tojást. Frissen őrölt borssal megszórva kínáljuk.

Megjegyzés

Nem kell hozzá más, csak kelkáposzta, tészta, jóféle császárszalonna, ízlés szerint fűszerek, és a végeredmény pedig nagyon finom. Tojással vagy tojás nélkül is tálalhatjuk. - kgizike

Ezek is érdekelhetnek

Friss