Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kelkáposztás csirkerolád

MME MME
75 perc
mester
átlagos
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A kelkáposzta felső 4 levelét 3 percig forró sós vízben főzzük. A vastag főeret kivágjuk, lecsöpögtetjük, és kettőt egymás tetejére teszünk.

A fokhagyma felét és a petrezselymet ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pici ételízesítővel összekeverjük. A csirkemellet kettévágjuk, kiverjük. A sonkát a csirkemellre jól rányomkodjuk és az aprított petrezselymes fokhagymát rákenjük. A roládokat szorosan feltekerjük, megtűzzük.

Serpenyőbe öntünk 2 evőkanál olajat, és
kb. 3-4 percig erős lángon körbesütjük a roládokat. Majd aláöntünk 1 dl vizet, és mérsékelt lángon 20 percig pároljuk, időnként megforgatjuk.

A maradék káposztát 1 cm vastag csíkokra vágjuk. 2-3 kanál olajat felhevítünk, a kelkáposztacsíkokat a maradék apróra vágott fokhagymával párolni kezdjük. Ízlés szerint fűszerezzük, 2,5 dl vízzel puhára pároljuk, fél citrom levével meglocsoljuk, összeforgatjuk.

A felszeletelt roládokat a párolt kelkáposztával tálaljuk. Párolt rizst is tálalhatunk még mellé.

Megjegyzés



Fotó: AS - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss