Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kelkáposzta főzelék fasírtgolyókkal

45 perc
bonyolult
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók:
  • 50 dkg kelkáposzta
  • 15-20 dkg burgonya
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál étolaj
  • 1 mokkáskanál őrölt kömény
  • A fasírthoz:
  • 50 dkg darált hús
  • 2 gerzd fokhagyma
  • 1 kiseb fej hagyma
  • 1 db egész tojás
  • 2 db zsemle
  • bors
  • pirospaprika
  • olaj a sütéshez

Elkészítés

Elkészítés: A kelkáposztát vékony csíkokra, a burgonyát kisebb kockákra felvágjuk. Egy edénybe beletesszük a káposztát és a burgonyát, és annyi forró vízzel öntjük fel, hogy épp ellepje. Megsózzuk, beletesszük az őrölt köményt is, és feltesszük főni.

Míg felforr, világos rántást készítünk az olajból és a lisztből, levesszük a tűzről, belenyomjuk a fokhagymát, elkeverjük benne. Már nem tesszük vissza a tűzre.

Ha megfőtt a burgonya is (ha apróra vágtuk, 3 perc alatt megfő!), felhígítjuk a rántást a káposzta levével, csomómentesre elkeverjük, és visszaöntjük az edénybe. Újból felforraljuk, esetleg utána ízesítjük még.

A darált húshoz hozzáadjuk a tojásokat és a tejbe vagy vízbe áztatott, majd kinyomkodott zsemléket, fűszerezzük, majd kis golyókat formázunk belőle, és olajban megsütjük.

Ezek is érdekelhetnek