Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Karamelles háromszögek

75 perc
egyszerű
költséges
12 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A tojás sárgáját habosra verjük a fele cukorral, a tojás fehérjéből, a cukor másik felével nem túl kemény habot verünk. A felvert sárgáját és a felvert fehérjét óvatosan összeforgatjuk. Apránként belekeverjük a lisztet.
  2. A sütőforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd a tésztát óvatosan belekanalazzuk, és felhúzzuk a karika széléig, így homorú formát adva a piskótának. 166 fokra előmelegített sütőben, 30-40 perc alatt készre sütjük.
  3. A tejszínt felforraljuk, félretesszük. Egy magas falu edényben karamellizaljuk a cukrot, és, amikor már egyáltalán nem kristályos, hozzáöntjük apránként a tejszínt. (Azért kell a magas falu edény, mert ekkor felfut a keverékünk.) Ha feloldódott a karamell, adjuk hozzá a fehér csokoládét. Ha langyosra hűlt, tegyük hűtőbe 8 órára,míg besűrűsödik, de egész éjszaka is ott maradhat.
  4. Másnap, elekrtomos habverővel verjük fel a krémet: először csak lassú fordulatszámon, majd végül keverjük át egy kicsit gyorsabb fokozaton, de csak rövid ideig, hogy ne csapódjon ki.
  5. A piskótát félbe vágjuk, és a betöltjök a krémmel, úgy, hogy a tetejére is jusson belőle egy kevés. Étcsokoládé forgáccsal díszítjük.

Ezek is érdekelhetnek