Keress receptre vagy hozzávalóra
Recept feltöltés

Karamellás-mogyorós körtetorta

Hozzávalók

  • Hozzávalók 20 cm-es szilikon formához:
  • 10 dkg liszt
  • 10 dkg vaj
  • 5 dkg mogyoró (sózatlan, pörkölt)
  • 5 dkg porcukor
  • 1 tojássárgája
  • 1-2 evőkanál hideg víz
  • A töltelékhez:
  • 4-5 db körte
  • 2-3 evőkanál kristálycukor
  • 1 dl fehérbor
  • citromlé
  • A karamellhez:
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • 7 dkg vaj
  • 2 dl tejszín
  • A krémhez:
  • 25 dkg mascarpone
  • 2-3 evőkanál porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1,5 dl habtejszín
  • néhány cikk előfőzött körte pépesítve

Elkészítés

    Elkészítés: A darált mogyorót és a lisztet tegyük bele egy keverőtálba, majd kezdjük el robotgéppel összekeverni. Állandó keverés mellett adjuk hozzá a felkockázott vajat, majd addig keverjük, hogy jó morzsalékos legyen. Ekkor adjuk hozzá a porcukrot, majd a tojássárgáját. Keverjük pár percig, majd öntsünk hozzá 1 evőkanál hideg vizet (a vizet apránként öntsük hozzá, mert a tészta állagától függ, hogy pontosan mennyi kell bele). Ezután gyors mozdulatokkal, kézzel gyúrjuk át egy kicsit, majd béleljük ki vele a tortaformát. (Én kézzel lapogattam bele a formába, de akár ki is nyújthatjuk a tésztát, és azután helyezzük bele a formába.) Sütés előtt 60 percre tegyük be a hűtőbe, hogy kellően lehűljön.

    A formában lévő tészta alját böködjük meg egy villával, majd helyezzünk rá egy sütőpapírt, és töltsük fel nehezékkel (pl. babbal, rizzsel...), és helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon süssük 15 percig. Ezután vegyük ki a sütőből, és távolítsuk el a nehezéket a torta belsejéből, majd tegyük vissza a sütőbe, és süssük még 15-20 percig, hogy a tészta szép aranybarnára süljön.

    A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a formában, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki teljesen.

    A körtéket hámozzuk meg, majd vágjuk fel cikkekre. Citromlével csepegtessük meg, hogy ne barnuljon meg.

    Egy serpenyőbe tegyük bele a cukrot, és állandó keverés mellett karamellizáljuk világos barnára. Ekkor tegyük bele a cikkekre vágott körtét, öntsük hozzá a bort, majd óvatosan keverjük össze. Ezután pár perc alatt pároljuk a körtecikkeket puhára, majd szűrőkanállal óvatosan szedjük ki, és hűtsük ki teljesen.

    Egy serpenyőben kezdjük el karamellizálni a cukrot, majd amikor már szép világosbarna színt kapott, adjuk hozzá a vajat, és keverjük simára. Ezután öntsük hozzá a tejszínt, majd kevergetve addig főzzük, míg besűrűsödik.

    A teljesen kihűlt tésztába kanalazzuk bele a karamellkrém 2/3 részét, majd hagyjuk teljesen kihűlni.

    A mascarponét keverjük simára a porcukor ral és a vaníliás cukorral. Az előfőzött körtecikkeket botmixerrel pépesítsük (vagy villával alaposan nyomkodjuk össze), majd keverjük hozzá a mascarponés krémhez. A habtejszínt verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a krémhez.

    A karamellkrémmel megkent, és teljesen kihűtött tésztába kanalazzuk bele a mascarponés krémet, majd a tetejére helyezzük rá a megpárolt, és szintén teljesen kihűtött körtecikkeket. Ezután a maradék karamellt csorgassuk a körték tetejére. (Ha közben a karamell besűrűsödött, akkor melegítsük fel, de vigyázzunk, nehogy túl melegen csorgassuk a krémre, mert akkor az felolvad.)

    Tálalás előtt az elkészült tortát éles késsel, ízlés szerint szeleteljük fel.

  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ezek is érdekelhetnek

Promóció

Hasonló Receptek

Magazin