Keress receptre vagy hozzávalóra

Karácsonyi bűvös morzsa és más hagyományok

A karácsonyt megelőző böjtös napok után a karácsonyi vacsora elkészítése a változatos és hagyományos étkeivel a legjellegzetesebb események közé tartozik. Az ünnepélyes külsőségek mindig is fontos szerepet játszottak, s ma már nem is gondolunk arra, hogy a megszokott sorrendben elfogyasztott hagyományos ételekkel és a karácsony után, esetleg csupán vízkeresztkor leszedett karácsonyi abrosszal ősi, mágikus tradíciókat követünk.

Egyes vidékeken két-három abroszt terítenek egymásra. A karácsonyi terítőhöz számtalan rituális cselekedet kapcsolódik. Általánosan elterjedt hiedelem volt az abrosz gyógyító ereje, ezért a beteg embert betekerték vele, vagy bedörzsölték vele a beteg háziállatot.

Terítés

Moson megyében például úgy helyezték egymásra a két abroszt, hogy a középvonalak csíkja keresztet alkosson. A terítő négy sarkára vagy a két terítő közé szalmát, szénát vagy búzaszemeket hintettek, s az asztal alá munkaeszközöket helyeztek.

A hagyomány szerint a szalma Jézus születésének körülményeire, a szerszámok pedig Jézus nevelőapjára, az ács Szent Józsefre utalnak. A karácsonyi szalmát és búzát a termékenységvarázslás hitével az állatoknak adták. Az ünnepek alatt mágikus erejűvé vált munkaeszközök és tárgyak pedig a következő esztendei bőséget, jólétet biztosították.

 

Bűvös erejű morzsa

A karácsonyi morzsát, ami a bőséges és jellegzetes karácsonyi étkek után maradt (kalács, kenyér, mákos guba, fokhagyma), nagy becsben tartották, mert ennek is bűvös erőt tulajdonítottak. A morzsa a „két karácsony közén”, vagyis Vízkeresztig az asztalon maradt, majd az abroszba kötve eltették, és mint varázserejű tárgyat, gyógyításra is használták.

A termékenység fokozására a baromfiaknak is adtak belőle, a gyümölcsfák alá is szórtak.

A morzsák és a maradékok mellett bőven hagytak a karácsonyi asztalon ételt az emberek, mert – hitük szerint – a visszajáró holtakat, ősöket is meg kellett vendégelni.  

Ünnepi étkek

A hagyományos ételek (hal, malac, fokhagyma, mákos tészta, dió, méz) és a karácsonyi asztallal kapcsolatos egyéb rituális cselekedetek, melyek más népek kultúrájában is megtalálhatók, mind a múltban, az antik hagyományokban gyökereznek a téli napforduló idején, és mind a következő évi bőség és egészség elnyerését szolgálják. Az említett szokások a 16. században nálunk még egyházi események voltak, s innen vonultak át a magyar népi kultúrába.

A karácsony esti és az ünnepek alatt fogyasztott étkek közül a hagyomány szerint a mákos tészta vagy guba az elfogyasztójának jó házasságot jelent, a dióból jövendölni lehet, az alma pedig a család összetartozását jelképezi.

Malacot is szívesen tettek a karácsonyi asztalra, ugyanis a malac előre túr, elősegíti a szerencsét, míg a szárnyasból készült ételeket kerülték, mert a tyúk hátrafelé kapar, ezért ez nem jó előjel a jövő szempontjából. (A városokban azonban kedvelt és elterjedt szokás volt karácsonykor pulykát enni, ahogyan ez már korábban a tengerentúlon, majd az angol családoknál hagyománnyá vált.)



Klasszikus karácsonyi étrend 1940-ből

21. Szombat. Ebéd: húsleves kockatésztával, főtthús, burgonyapüré körítés, paradicsommártás, daramorzsa-ízzel. Vacsora: szalontüdő zsemlegombóccal, gyümölcs.

22. Vasárnap. Ebéd: borjúcsontleves, szardellás borjúszelet, spagetti-körítés, szerelmeslevél. Vacsora: magyarsonka tormával, sajt, vegyes kompót.

23. Hétfő. Ebéd: velőtáskaleves, káposztáskocka, gyümölcs. Vacsora: tea, szardellás vajaskenyér, oroszhal, gyümölcs.

24. Kedd. Ebéd: Halikraleves, mákosmetélt. Vacsora: borleves kockára vágott pirított zsemlyével, rántott harcsa, velissaláta, diós- és mákospatkó, gyümölcs.

25. Szerda. Ebéd: pulykaaprólékleves májgaluskával, pulykapecsenye, sültburgonya körítés, vegyes saláta, faágtorta. Vacsora: hideg pulykasült, ecetes paprika káposztával töltve, sütemény, gyümölcs.

26. Csütörtök. Ebéd: tyúkleves finommetélttel, makarónipudding, a hús átsütve, szeletekben sült burgonyakörítés, cékla és uborka, diós-, mákostekercs. Vacsora: malackocsonya ecetes tormával, vegyeskompót, sütemény.

27. Péntek. Ebéd: borsópüréleves, sajtosmetélt. Vacsora: rakott karfiol, vegyes sajt, gyümölcs.

28. Szombat. Ebéd: zöldségleves, párolt felsál, lencsefőzelék, alma pongyolában. Vacsora: meleg sonkacsülök tormával, gyümölcs.

29. Vasárnap. Ebéd: tejfeles petrezselyemleves apró burgonygombóccal, libaháta sütve, sült burgonya, ecetes uborka, piskótatekercs. Vacsora: disznófejsajt ecettel és hagymával, vegyeskompót.

30. Hétfő. Ebéd: bableves füstölthússal, káposztásrétes. Vacsora: tea, burgonya héjában főzve, vajjal, sajt, gyümölcs.

31. Kedd. Ebéd: kalarábéleves, paraj, bundáskenyér, alma. Vacsora: malackocsonya ecetes tormával, bőrös sertéskarajsült, burgonya, paprikasaláta, apró sütemény, vegyes kompót. 


  • Kinyomtatom
  • Elküldöm

Ajánlott receptek és cikkek

Hozzászólások

Magazin