Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Karácsonyi battenberg

60 perc
bonyolult
megfizethető
6 adag
Hozzávalók

Elkészítés

  1. A hozzávalókat megfelezzük, mert az egyik piskótánk csokis a másik pedig gyümölcsös lesz. A vajat a cukorral a vanília aromával és a tojásokkal elkeverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a tejet. Az egyik masszába belekeverjük a gyümölcsöt, a másikból pedig egy evőkanál lisztet elveszünk és helyette egy evőkanál kakaóport keverünk bele. A két piskótát püspökkenyér formában, külön-külön, 180 fokra előmelegített sütőben, 15 perc alatt megsütjük.
  2. Ha megsültek, mindkettőnek levágjuk a széleit és a tetejét is egyenesre, majd félbevágjuk őket. Egymás mellé teszünk egy gyümölcsös és egy kakaós rudat majd megkenjük lekvárral (én naspolya lekvárt használtam), majd összeillesztjük. Ezután megkenjük a tetejét is lekvárral, és a gyümölcsös fölé kakaós rudat a kakaós fölé pedig gyümölcsös rudat teszünk, amit szintén körbekenünk lekvárral. Szorosan betekerjük folpackba, és fél órát hagyjuk pihenni, hogy jól összetapadjanak a rudak. Kicsomagoljuk és fondantal bevonjuk majd tetszés szerint díszítjük.

    150 KIPRÓBÁLT KARÁCSONYI DESSZERT >>> 

    DESSZERTEK KARÁCSONYRA >>> 


Megjegyzés

Finom és mutatós desszert az ünnepi asztalon. - Noémii244

Ezek is érdekelhetnek

Friss