Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kapros-túrós galuska

MME MME
4.6/5
30 perc
egyszerű
olcsó
Hozzávalók

Elkészítés

Elkészítés: A túrót össze töröm villával, vagy olyan szerkentyűn préselem át, amin gesztenyemasszát szokták (ez jobb, mert egyenletesebb lesz az állaga). Összekeverem a liszttel, a tojással, az igen apróra vágott kaporral és sóval. A lényeg, hogy massza szerű állaga legyen. Ezt lobogó (sós) vízbe szaggatom deszkáról késsel, mokkáskanálnyi nagyságúra. Mikor megfőtt (vigyázat hamar fő), jól lecsöpögtetem, az apróra vágott, kisütött szalonnára teszem. Ízlés szerint lehet fogyasztani friss salátával (ami lehet bármilyen friss zöldségből, akár vegyesen), vagy tejföllel meglocsolva magában.

A kaprot szeretők figyelmébe is ajánlom. A kapor mennyiségét addig lehet növelni csak, hogy a massza főzéskor ne essen szét.

Megjegyzés

Azért nem olyan nehéz étel ez a galuska, mert a túró dominánsabb a lisztnél. Sajnos már volt, hogy szétfőtt, de ezt lehet rögtön korrigálni: ha az első három galuska megadja magát kifőzéskor, akkor a
masszát még egy kis liszttel meghintem, újra átdolgozom, kicsit ismét
állni hagyom, és ekkor biztos jó.

Papám receptje, aki kitűnő ízeket tudott varázsolni hagyományos ételekkel és saját találmányaival. - MME

Ezek is érdekelhetnek

Friss