Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Káposztás kenyérlángos

90 perc
mester
átlagos
Hozzávalók
  • Hozzávalók 2 tepsihez:
  • 60 dkg liszt
  • 3 dkg élesztő
  • fél dl tej
  • pici cukor az élesztő kelesztéséhez
  • 3 dl kézmeleg víz
  • 1 lapos evőkanál só
  • 2 evőkanál étolaj
  • A feltéthez:
  • fél dl étolaj
  • 80 dkg - 1 kg káposzta gyalulva
  • 20 dkg bacon
  • 1 db közepes fej hagyma
  • 1 dl tejföl
  • 1 db tojás
  • bors
  • kb. 20 cm füstölt kolbász

Elkészítés

Elkészítés: Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk. Mikor feljött az élesztő, a liszthez adjuk, amibe a hozzávalókat is beletettük, és jól kidagasztjuk. 30-40 percig meleg helyen kelesztjük.

A káposztát vékony csíkokra vágjuk vagy gyaluljuk. Meghintjük sóval, majd 5-10 percig állni hagyjuk. Ez alatt az idő alatt fél dl olajat beleteszünk egy lábasba, 2-3 cm széles csíkokra vágunk a bacon felét. A hagymát apróra kockázzuk, majd az olajba tesszük a baconcsíkokkal együtt, és megdinszteljük. Mikor a hagyma kész, beletesszük a káposztát, és fedő nélkül megpároljuk. Közben meghintjük borssal is.(Tegyünk bele bőven, mikor kész van, a bors érezhető legyen a káposztán.) A tejfölt és az egész tojást összekeverjük, és ráöntjük a káposztára (amikor már kikapcsoltuk alatta az égőt).

A megkelt tésztát táblára borítjuk, kettévesszük, kinyújtjuk, majd a tepsibe helyezzük. A tepsit nem kell megkenni semmivel. A káposztát is megfelezzük, és elegyengetjük a tészta tetején. A maradék bacon-ból 3 cm-es kockákat vágunk, a kolbászt felkarikázzuk, és ezt a káposzta tetejére tesszük.

Sütés előtt 15 percet pihentetjük az elkészített kenyérlángost, majd előmelegített sütőben megsütjük.

Ezek is érdekelhetnek

Friss