Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kalandozások a belga sörök világában, avagy a trappista szerzetesek üdvözlete

Gordonékkal vigyázni kell, veszélyes egy népség. A leggyengébb sörük, a kék is 7,7 százalékos alkoholtartalommal büszkélkedhet, a legerősebb azonban, a platinum 12 százalék alá nem adja, ugyanolyan ereje van, mint a legerősebb belga sörnek tartott Bushnak.
10. rész: Gordon-sörök

Gyanakodtam ám én rendesen Gordonékra, hiszen már maga az elenevezés sem kifejezetten belga hangzású, semmi franciás vagy flamandos nincs benne, a gyártó neve is Anthony Martin, inkább tűnik minden amolyan angolszászosnak, mint helyinek. De nem: "Brewed in Benelux", Genval, Belgium, utca és házszám is van itt, de azt már nem mondom, akinek kedve van, bóklásszon egy kicsit Genval utcáin...

A második korty platinum után kezdett alábbadni a gyanakvásom, engem meggyőzött.

Gyerünk sorban: a kék címkéjéről ismert Gordon-sör a Finest Silver 7,7 százalékos alkoltartalmával már önmagában is erős, világos sör. Akkor is érdemes lenne felfigyelni rá, ha nem lenne folytatása... Nekem azonban ez még nem igazán ízlik, s nem tudom, hogy a gyártási folyamat során történik-e valami, vagy az alkoholszint beállításakor, ami ilyen szempontból befolyásolja az ital ízét, vagy hogyan, de a kék Gordon nekem, az én ízlésemhez képest túl keserű. Ha csak ez az egy fajta söre lenne Anthony Martin úrnak, nem biztos, hogy felverekedhette volna magát a kedvenceim közé.

Egy fokkal erősebb és egy fokkal finomabb a piros kiszerelésű Finest Red, amelyiknek már 8,4 százalékos az alkoholtartalma. Vörös sörnek is szokták nevezni ezt az italkategóriát, melyben elsősorban az írek járnak az élen, de a jelek szerint a belgák sem kívánnak nagyon elmaradni mögöttük... Nagyon kellemes íze van, s már nem is olyan bántóan keserű, mint a kék változat.

Sárga dobozban és sárga címkével forgalmazzák a Finest Gold változatot, amelyik ismét a világos sörök kategóriájába tartozik, alkoholtartalma azonban már 10 százalékos. Érdekes módon ízvilágában közelebb áll az imént említett vörös sörhöz, mint ahhoz a világoshoz, amelyikről korábban szóltam, pedig, ugye, kategóriája szerint inkább arra kellene hasonlítania.

És szóljatok fanfárok, áradjon a fény! Elérkeztünk a Finest Platnumhoz, Gordonék legfinomabb sörhez. Felirata szerint "XXXtra srtong", s olvasható a doboz oldalán valami olyasmi is, hogy "Drink with moderation". Mindig üljön melletted egy moderátor, miközben fogyasztod :-)

Nem is vitás, két korsó elfogyasztása után már kell, hogy legyen valaki a közelben, aki hazatámogat...

Azt kell mondanom, hogy nagyon alattomos sör a Gordon platinum, nagyon finom, testes, mégis könnyen fogyasztható íze van, s amíg meg nem próbál az ember felállni utána, észre sem venné, hogy hoppá, máris a fejébe szált. Különösen, ha az otthoni, 4-5 százalékos alkoholtartalmú sörökhöz szokott atyafi szopogatja kedvtelésből...

Ízéről fel sem tűnne, hogy milyen ereje van, s ráadásul, amilyen kellemes, még "itatja is magát".

A Gondon-sörök esetében nincs javallott hőmérséklet, amelyen fogyasztani kellene, de jó alaposan behűtve a legfinomabbak. 1909 óta gyártják ezeket az itókákat ezen a néven, tehát már csak egyet-kettőt kell aludnunk rá, s meglesz a száz esztendős hagyomány.

Ne csak a trappisták tiszteletére emelgessük hát itt a poharunk, koccintsunk most Anthony Martin úr lelki üdvére is!

Sarnyai Ödön

Cantillon - 9. rész
tovább a következő részhez >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss