Keress receptre vagy hozzávalóra

Részletes kereső

Kalandozások a belga sörök világában, avagy a trappista szerzetesek üdvözlete

A Kwak az egyik legizgalmasabb belga sör, amelyik attól a pillanattól kezdve, hogy először kipróbáltam, immáron örök kedvencem marad.
7. rész: Kwak

Amikor először letették elém az asztalra a jellegzetes Kwak-poharat, még sejtésem sem volt, hogyan kell abból inni, hogy vajon mi lehetett az eredeti elképzelés, mit akart a szerző mondani, de aztán hamarosan belejöttem.

A Kwak-pohár leginkább a középiskolai fizika- és kémiaórákról ismert közlekedő edényekre emlékeztet: hosszú, magas ivópohár, amelyik a közepén egészen elkeskenyedik. De ez a belgáknak még nem volt elég... Ugyancsak jellegzetes kis faszerkezetben tálalják (s valóban: e nélkül igencsak labilis lenne, nem vagyok meggyőződve róla, hogy túl stabilan megállna a saját lábán a pohár...), amelyiknek az egyik vége a poharat tartja olyan szorosan és stabilan, hogy még lefelé fordítva sem esik ki belőle, a másik felén pedig mintegy áthidaló szerkezetet, egy kart találunk. Ezt kell megfogni, s ezzel felemelni, mintha a korsó fülét fognánk.

Mondom, első pillantásra hihetetlennek tűnik, hogy ebből a szerkezetből, vagy inkább kelepcéből meg lehet inni a sört, de nem kell hozzá sok gyakorlás, hogy belejöjjön az ember.

A Kwak másik érdekessége, hogy ha nem is málnából, de mindenképp málnával készül, speciális belga sörkülönlegesség, melynek típusát framboise-nak vagy frambozennek nevezik. Vágjunk bele!

Itt mondjuk el, hogy... Belgiumban a speciális sörök teljesen megszokottak, ezért széles választékban találhatunk szokatlan ízeket és aromákat. Ezen belül a gyümölcssörök, habár országszerte megtalálhatóak (akárcsak megszállott pálinkafőző bácsikám, nyugodjék békében, emiatt szórt átkai...:-), brüsszeli különlegességnek minősülnek. Ezek egy részét nem is sörnek, hanem krieknek nevezik.

Hagyományosan ugyan a Brüsszel egyik kerületében, Schaerbeekben termő keserű cseresznyéből készült italt nevezték krieknek, de mára már ez lett a lambic típusú gyümölcssörök neve is. Az évente leszüretelt cseresznyét a lambichoz adják, és hagyják szétázni. Ennek a későbbiekben jól kiérezhető mandulás íze a cseresznye magjából származik.

Ugyanilyen eljárással készül a Kwak is, csak ennek az esetében nem cseresznyét, hanem málnát használnak, s az ebből a gyümölcsből készült söröket nevezik framboise-nak vagy frambozennek. Ha jól értem a szakirodalmat... :-)

De talán akkor is, ha nem...

A Kwak 8 százalékos alkoholtartalma a belga sörökhöz képest is viszonylag magasnak mondható, ha a 12 százalékot nem is éri el. A Hapkinnal ellentétben, amelyikről elmondtuk, hogy a viszonylag újabb keletű italok közül való, a Kwak valódi, hagyományos belga sör. A kezdeteteit egészen 1791-ig tudják visszavezetni.

Sarnyai Ödön

 

Hapkin - 6. rész

tovább a következő részhez >>>

Ezek is érdekelhetnek

Friss