Részletes receptkereső »
  •  
  • Bonafarm  
  •  
  •  

Kalandok a mézes tészta körül

Cikk mentése

Cikk mentése

Cikk megosztása
Cikk elküldése

Cikk küldése

Cikk nyomtatása

Cikk nyomtatása

Cikk mentése

Kalandok a mézes tészta körül

Cikk mentéshez be kell jelentkezni!


Elfelejtetted a jelszavadat, vagy nem regisztráltál még?
Kérj jelszóemlékeztetőt vagy regisztrálj !
Nem sikerült az aktiválás vagy inaktív a fiókod még? Itt újra kérheted az aktiváló kódot!

Cikk elküldése

Kalandok a mézes tészta körül

Címzett neve:
Címzett e-mail címe:
Megjegyzés:
Küldő neve:
Küldő e-mail címe:
Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:
Megjött a Mikulás, s vele együtt - ahogy az már lenni szokott - megjött a betegeskedés is. Tulajdonképp nem lehet panaszom. Szépen kivártuk a fontosabb eseményeket: névnapozás, ádvent, sütivásár, Mikulás… Na jó, Flóris nem várta ki, de a többiek csak utána dőltek ki.
Névnapi előkészületek

Tavaly egyszerű, családi ünnepet tartottunk Kelemen-napra, idén azonban elöntött az empátia, és felajánlottam, hogy tartsunk gyerekzsúrt.

Először csak Kelére gondoltam, de Sebő, akinek nyáron van a születésnapja, azonnal előállt, hogy annak idején megígértem neki is, hogy ha elkezdődik az iskola, utólag megtartjuk az ő zsúrját is. Csakhogy abban az időben nagyon hajszolt voltam, a hátam közepére nem kívántam egy sütős-főzős, hancúrozós társasági eseményt – pláne nem a saját otthonomban, úgyhogy szépen elsumákoltam a dolgot. De az ígéret szép szó... pláne, ha még emlékeztetik is rá az embert, így megengedtem, hogy Sebő is hívjon pár vendéget. Annál is inkább, mert mostanában új játszótársra talált, akivel igen sok időt töltött az iskolában, s akinek kétsoros karkötőt fűzött, és délutánonként leveleket írt, hogy mennyire szeret vele lenni. (Bár többnyire reggelre elkavarta valahová, így a levelek a családi faliújságon kötöttek ki sorban, miután takarítás közben a leglehetetlenebb helyeken találtam rájuk…) Szóval ez a barátnő, aki mellesleg egy osztálytársa nővére, épp a gyerekzsúrt követő hétfőn váltott iskolát... Vagyis épp csak elkezdődött, látszott, hogy máris véget ér a liezon. Muszáj volt meghívnunk magunkhoz – még ha ez változtatni nem is tudott a dolgon.

Készül  a kétsoros karkötő :) Készül a kétsoros karkötő :)

Időben elkezdtem gondolkodni, írtam is nektek erről legutóbb. Tudtam, hogy a meghívókat legalább egy héttel előtte pénteken el kell vinni a kis vendégeknek. Már kedden el kellett volna kezdeni a meghívók készítését - de valahogy mindig akadt más teendő. Ennek az lett a vége, hogy csütörtök este rajzolgattam a meghívókat (kiegyeztem volna bolti képeslappal is, de nem volt elég raktáron). Péntek reggel (a reggeli rutin ingvasalás után) pedig lóhalálában írtam rájuk a szöveget. Közben hangosan óbégattam, olyanokat, hogy: "Sebő, felöltöztél már?" "Kele, ne mozdulj el a Flóris mellől, mert még valmai baj éri!" "Apa, le tudnád gyorsan diktálni a telefonszámodat...?" És aztán újból: "Sebő ugye már nem vagy kisgatyában?!" "Kele, nézd meg nekem gyorsan, hányason van a nagymutató!" "Futás mindenki fogat mosni!!! Most!!!" Ja, és "Kele, lehoznád a ruhámat a pelenkázóról?"

Már idáig is szép volt a reggel, de a sprint csak ezután jött. Felkaptam a ruháimat, Kelét kiküldtük Őrállatnak. (Ezt gyorsan elmagyarázom: az “őrállat” az a személy, aki legelőször kész van, és kimegy figyelni, mikor jön a busz. Ha jön, riadót fúj. Eredetileg “őrállás” volt, csak Kele elfelejtette, hogy kell ragozni, és azt mondta: kimegy őrállatba. Azóta őrállat, aki őrt áll.) Szóval Kele szaladt őrállatnak, Sebő még vakarózott pár kört ("Hol a táskám, hol a sapkám" stb.), aztán ő is kiszambázott. Csak úgy kényelmesen, mintha tudná, hogy ez a hosszú élet titka. Én meg, mint egy kapkodó idegbolond... Flórist leültettem a lépcsőre, felkaptam a meghívókat, és rohantam velük a fiúkhoz. A busz még nem jött. A gyerekek kézbe vették őket, és Sebő, aki még a reggeli vitaminján nyammogott, mindjárt össze is kente az egyik borítékot. Hurrá. Gyors orrfújás, Jesszusom, gyerek, még lekváros a pofázmányod??? Hogy mosakodtál te reggel...?

Rohantam vissza, Flóris pizsamájára nadrágot, kabátot, csizmát húztam. Gyorsan megcímeztem egy másik borítékot, magamhoz vettem pár ottfelejtett dolgot: Kele vitaminját, Sebő sapkáját, és szaladtunk vissza – most már együtt. A busz megérkezett, a fiúk felszálltak. Tudtam, hogy megvárnak, de azért futottam, nehogy becsukják előttem az ajtót. Nyomomban Flóris. Ügyesen felfurakodtam a buszra – akár egy rutinos budapesti nyugdíjas (na jó, én nem voltam olyan profi: nem löktem félre senkit). Mindenkinek odaadtam, ami az övé volt: vitamint, borítékot, sapkát - és búcsút intettem. Addigra Flóris is megérkezett.

A kicsi szeretett volna még bóklászni egy kicsit, megnézni az aranyhalat a szomszéd tavában vagy a pókokat a bokor ágai közt, de én semmi másra nem vágytam, mint egy kis nyugira végre. Különben is pizsamában volt még (alul). Beígértem neki is egy vitamint, és elindultuk haza.

Így aztán november 23-án, Szent Kelemen napján gyerekzsúrt tartottunk. Süteményekkel és bonbonokkal készültem – és persze tortát is kellett készítenem. Próbáltam minél gyorsabban és egyszerűbben megúszni a dolgot: amennyire lehetett, előre készültem, mert tudtam, hogy a rendrakásnak nem érdemes nekikezdeni csupán az utolsó napon – különben több kört is futhatok, és akkor sem leszek előrébb.

Sütemények

A kókuszgolyók már akkor készen voltak, mikor legutóbb írtam nektek. Készült még citromos kevert sütemény is – muffinformában, természetesen citromos mázzal.

Citromos muffinok citrommázzal Citromos muffinok citrommázzal

A pizzáról, szendvicsről lemondtam, mert úgy gondoltam, ennyi sütemény mellett felesleges fáradozás lenne, de egy sós süteményt azért beterveztem. Ilyenkor rendszerint pogácsát sütök, de most valahogy macerásnak éreztem, és lássuk be, a pogácsa frissen jó igazán, és ebben az értelemben nem a legjobb vendégváró süti. Feltettem a kérdést a Csokigyár Facebook-oldan, és kaptam is egy remek tippet. Másnap este elkészítettem. Még másfél napot várt a dobozban, és higgyétek el, finomabb volt, mint mikor kisült, pedig már akkor is ízlett!

Egyszerű és nagyszerű sós stanglik Egyszerű és nagyszerű sós stanglik

Szalalkális sós stanglik

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg vaj
1 kis pohár tejföl
2 dkg szalalkáli
2-3 kiskanál só
reszelt sajt a tetejére (esetleg a tésztába is mehet.)
(1-2 tojást is bele lehet ütni a tésztába, akkor több liszt kell – én egyelőre tojás nélkül sütöttem)
magok (len, szezámmag, mák, napraforgó)

Elkészítés: A vajat a liszttel és a sóval elmorzsoljuk, a szalalkálit elkeverjük a tejfölben. A liszt közepébe kis mélyedést csinálunk, abba öntjük a tejfölt, (tojást, sajtot), gyorsan összegyúrjuk. 3-4 mm vastagra nyújtjuk, lekenjük tojással, megszórjuk sajttal, magokkal. Ujjnyi széles csíkokra vágjuk, sütőpapíros tepsibe tesszük őket, 180 fokon aranybarnára sütjük.

Hatalmas sikerük volt! Hatalmas sikerük volt!

Akkora sikere volt, hogy még a következő héten is sütnöm kellett egy adagot – ezeket virág formára szaggattam – így is isteni volt. Hálás köszönet, Emese! Mostantól ez bevett sütemény lesz nálunk!

Bonbonok
Bonbon kókuszgolyóból – avagy: rumos mazsolás bonbon

Hozzávalók:
kókuszgolyó-massza kókusz nélkül, esetleg kicsit több vajjal (ki hogy csinálja, én így)
mazsola
tejcsokoládé

Elkészítés: Ha eleve bonbonnak készítitek a masszát, akkor legjobb, ha tej helyett vizet vagy szörpöt tesztek bele. Ha mégis tejjel készül, akkor fogyasztásig hűtőben kell tartani.
A formákat csokival kikenem, és hűtőszekrénybe teszem, míg a csoki megdermed. Utána a kekszes masszával megtöltöm őket, majd mindbe belenyomok 3 szem mazsolát. Elegyengetem a tetejüket, befedem azt is csokival, és ismét a hűtőben pihentetem.

Mindenképp ajánlom, mert az ember ismerős terepen jár, ha már készített életében kókuszgolyót – veszíteni nem lehet vele, egy maszattal két különböző desszert elkészül (vagy majdnem), éééés! Bár nehezen hihető, de nem lesz kókuszgolyó íze a bonbonnak! A csokimáztól, a több mazsolától és a kókusz hiányától egy egészen új desszert válhat gyakorlatilag ugyanabból a masszából.

Ezek a bonbonok készültek Ezek a bonbonok készültek

Aszalt szilvás-marcipános bonbon

Ez a másik nagyon egyszerű és szuper édesség. Már rég terveztem, hogy összeeresztem én is ezt a párost, de eddig sosem volt egyszerre itthon szilvám és marcipánom.

Hozzávalók:
aszalt szilva
marcipán
(vaj)
fehér csokoládé

Elkészítés: A fehér csokoládét vízgőz fölött, a legkisebb lángon – keverés nélkül felolvasztom, kikenem vele a formákat, és hűtőbe teszem.
Ha régebbi a marcipánunk, akkor érdemes egy kis vajjal összedolgozni, de ha friss, puha, akkor erre semmi szükség. Egy kis darab marcipánt és aszalt szilvát összedolgozunk, kis gombóccá formázunk, majd a csokiformák közepébe helyezzük és szétnyomjuk kicsit, hogy elterüljön a formában. Majd mindjárt megcsináljuk csokiból a bonbonok alját is, és mehet a hűtőbe!

Rávetették magukat a srácok a finomságokra :) Rávetették magukat a srácok a finomságokra :)

A torta és utóélete

Ami a tortát illeti, úgy gondoltam, ideje kipróbálnom valami újat. Egyik gimnáziumi barátnőm már rég ajánlotta nekem a kinder szelet receptjét, náluk nagyon bevált, de eddig még nem készítettem el. Ennek is most jött el az ideje! Ez alapján a recept alapján készült a tortám, annyi volt csak a különbség, hogy mivel előző este készítettem, és  nagyon aggódtam, hogy nem puhulnak meg a lapok, én betöltés előtt megkentem vizes ecsettel mindkét oldalukon. Kellett is, így puha lett másnapra, de szerintem ha nem tettem volna, bajban lettem volna.

Kinder-torta :) Kinder-torta :)

Így viszont nagy sikere lett – legalábbis a vendégek körében. Többen is voltak, akik kétszer kértek. A gyerekeim nagyon büszkék és elégedettek voltak, de a tortájukból gyanúsan sok maradt a tányéron.
– Na, örülsz, Kelemen? – kérdeztem. – Tetszik a torta?
– Igen!!! Szuper! - ujjongott.
– Akkor miért nem etted meg? Tele vagy már?
– Neeeem. Csak nem annyira ízlik...
(Vihogás részemről...)

Szerencsére volt akkora sikere a sütinek a vendégek közében, hogy az az apróság, hogy épp ez én gyerekeim nem ették, nem vette el a humorérzékemet. Tudtam, hogy boldogok, és hogy torta nélkül fele ennyit sem ért volna az egész – vagyis akár ezért, akár nem: érdemes volt elkészíteni.  Így is elfogyott az utolsó morzsáig, pedig jó nagyra sikeredett. Nekem is ízlett, habár értettem, mi lehetett furcsa a fiúknak. Apa nagyon dicsérte, de egészében véve kicsit túl édes volt. Ezért legközelebb (ami nem egészen egy hét múlva volt, kicsit módosítva készítettem el ugyanezt).

Sütivásár ismét

Annyira lefoglalta a figyelmemet a névnapozás, hogy közben majdnem megfeledkeztem a sütivásárról. Most Kelemenék osztálya gyűjtött magának egy kis karácsonyi pénzmagot. Szó szerint az utolsó pillanatban, szerda este tudatosodott bennem, hogy péntekre sütnöm kell.

Azt gondoltam, megint Kinder-szeletet sütök – most már tényleg szelet formában. De aztán másképp lett. Végül is majdnem ugyanazt sütöttem, csak imitt-amott módosítottam egy icipicit: s lám, egy egészen új sütemény kerekedett belőle. Egy olyan, ami a családi ízlésnek is tökéletesen megfelelt.

Kakaós-mézes süti diókrémmel

Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg cukor
5 dkg vaj
2 bő evőkanál méz (ha teljesen folyékony a mézünk, akkor egy kicsit több)
2 evőkanál joghurt vagy tejföl
2 tojás
55 dkg liszt
1 púpozott kiskanálnyi szódabikarbóna
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

Elkészítés: A cukrot, a vajat és a mézet egy nagyobb lábasba teszem, és kis lángon, folyamatos keverés közben addig olvasztom, amíg olyan folyékony nem lesz, mint a folyékony méz. Akkor leveszem a tűzről, és várok egy picit, mielőtt folytatnám, nehogy a tojásokat összekapja a hő. Ha már langyos, akkor jöhet a többi hozzávaló. Először a tejföl és a tojások, beleöntöm őket a lábasba, de már nem főzöm. A lisztben elkeverem a szódabikarbónát és a kakaóport, azt is beleöntöm a lábasba, és előbb kanállal, majd kézzel szépen beledolgozom az összes lisztet a tésztába. Ekkor még ragad, ne ijedjünk meg.
Nyújtani akkor érdemes, ha már egy kicsit sem langyos, mert akkor már nem ragad, szinte liszt sem kell a nyújtáshoz (vagy alig). Akkor kinyújtjuk kb. 3-5 mm-esre ötlaposnak, vagy apró kekszeket szúrunk ki a tésztából, és 175 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig sütjük őket.
Mikor levesszük a lapról, még atomkemény, de meg fog puhulni!

Hozzávalók a krémhez:
1 csomag vaníliás pudingpor
3 dl tej
1 dl tejszín
4,5 evőkanál cukor
5 dkg vaj
1 maréknyi dió

Elkészítés: Készítsük el a pudingot, várjuk meg, míg kézmelegre hűl, közben keverjük meg párszor. Adjunk hozzá 5 dkg szobahőmérsékletű vajat, és alaposan keverjük el. Fogjunk egy maréknyi diót, késsel aprítsuk durvára, tegyük egy kislábasba, és kis lángon, folyamatosan kevergetve pirítsuk meg. Ha kihűlt, tegyük kávédarálóba, és aprítsuk, amennyire tetszik. Keverjük a vaníliás-vajas krémbe.

A kakaós-mézes lapokat diókrémmel töltöttem A kakaós-mézes lapokat diókrémmel töltöttem

Csokmáz, összeállítás:
10 dkg étcsokoládé
1 evőkanál napraforgóolaj

Tegyünk fel lassú tűzön vízgőz fölött olvadni a felaprított csokit az olajjal. Eleinte nem kell kevergetni. Addig fogjunk egy tálkát, tegyünk bele vizet, és vizes ecsettel kenjük meg a tésztalap mindkét oldalát. Ha kekszet csinálunk, legegyszerűbb vízbe mártani mindet egy pillanatra.
A tészta pár perc alatt beszívja a vizet. Akkor aztán lehet is tölteni. Ne sajnáljuk a krémet, használjuk el mind! Akkor lesz igazán finom, ha a krém is érződik, nem csak a mézes tészta. Mire a töltéssel elkészülünk, addigra megolvad a csoki (a vége felé párszor meg kell keverni, hogy elegyedjen az olaj). Én ecset segítségével kentem a tészta ill. a kekszek tetejére. Egy éjszakányi időre van szüksége, hogy igazán puha legyen. Hűtőben kell tárolni!

Bonyolultnak tűnik, de nem az! Talán a legjobban kezelhető tészta, amit valaha készítettem, nincs vele sok szemét, ezért nagyon hálás és gyors. Ha nincs idő azonnal a betöltésre, húzzunk rá még két percet a sütésre, és akkor több napig is eltehető a tészta (a kisült tésztalapokat, kekszeket, krém nélkül nem kell hűtőben tárolni, gyakorlatilag úgy viselkedik és úgy kezelhető, mint a babapiskóta).

Viszontagságok a sütivásár körül

Aztán pár nap múlva megint diókrémes mézes sütiket csinálunk. Hogy miért? Elmondom.

A sütivásár az oka. Csak nem úgy, nem annyira vidáman, mint gondolnánk vagy szeretnénk. Azzal kezdődött, hogy idehaza mindenki elkívánta a vásárra sütött diós ötlapost, de azért Kelemen mégicsak elvitte másnap az iskolába. Szerencse, hogy futotta a tésztából néhány kekszecskére is, így mi is élvezhettük ezt az újonnan kikísérletezett és tényleg abbahagyhatatlan süteményt.

Apának ilyenkor még vannak órái (filozófia klub, sport-felügyelet), de a kérdéses időben éppen el tudott szabadulni, és megígérte, hogy elmegy a fiúkért az iskolába, nem kell felszállniuk az iskolabuszra. Így együtt költekezhetnek, tobzódhatnak majd a vásáron.

Mindenki nagy reményekkel indult a délutánnak. Sebő a sütiket várta, Kele a vásárt, Flóris teljesen be volt sózva, hogy aznap végre ő is iskolába mehet. Én meg örültem a kincset érő fél órának, amit teljesen egyedül tölthetek itthon - és persze vártam a híreket a saját sütimről...

A fél óra el is telt - talán több is, és beállított három síró gyerek és egy ideges felnőtt, aki aztán rohant is tovább a "bányába". A pontos részleteket csak este tudtam meg, mikor Apa is hazaért, de annyi azért így is világos volt, hogy a sütivásáron nem vettek részt...

Fél órán át vigasztalgattam őket, átbeszéltük, ígértem fűt-fát, de mindig fellángolt valahol a fájdalom, mindig valaki nekikezdett a keservesnek. Ekkor végre eljutottunk oda, hogy Flóris megengedte, hogy tejet melegítsek neki, és hajlandó volt befészkeni magát a hónom alá, és meginni. Aztán megetettem a társaságot, jó úton haladtunk végre, jöhetett a mozi (“Gagyi felügyelő” (Gógyi) a legújabb kedvenc, és "Bigyó és Kabóca"). Míg ők filmet néztek, én nekiálltam az újabb adag kakaós-mézes tészta elkészítésének, és próbáltam összeállítani, elképzelni, feldolgozni az elmúlt másfél óra eseményeit.

Az történt, hogy Mrs. X. tanár néni erőnek erejével felszuszakolta szegény gyerekeimet a buszra - hiába mondták egyértelműen mindketten, hogy ma apa jön majd értük. Igaz, apa késett egy picit, de hát ennek is megvolt az oka: épp óráról jött, és még Flórist is felvette útközben.
Így aztán a két csalódott síró gyerek a buszon ült, apa és Flóris meg az iskolában kereste őket. Mikor kiderült, mi történt, megkezdődött az autós üldözés, de sajnos csak a ház előtt érték utol a buszt. A két gyerek sírva omlott az apjuk karjába. Mit lehetett tenni? Beülni a kocsiba és visszaautózni - hátha tart még a vásár... Nem volt szerencséjük. Arra érkeztek, hogy már pakolják össze az asztalokat. A süti mind egy szálig elfogyott. Na innentől már három gyerek bömbölt...

És nem is ez volt a legrosszabb az egészben, hisz idáig mondhatjuk azt is, hogy szerencsétlenül jött ki a lépés, előfordul, meg kell tanulni feldolgozni. A borzasztó az volt, hogy ott állt egy tanácstalan apuka három síró kicsi fiúval, és egyetlen felnőtt sem foglalkozott velük! Mindenki tette a dolgát, beszélgetett vagy pakolt, mintha láthatatlanok lettek volna… De nem voltak, mert az iskolás gyerekek észrevették és vigasztalgatták őket, sőt még a saját süteményüket is megosztották velük.

Ez a történet nagyon elszomorított. Nem csak a gyerekek miatt. Engem is megloptak azok, akik nem foglalkoztak a gyerekeim bánatával. Olyan nagy örömmel készültem eddig ezekre a vásárokra! Igyekeztem minél szebb, finomabb süteményeket készíteni, hadd gyűljön egy kis pénzecske az osztály zsebébe. Nem vártam hálát, ne értsetek félre. Csupán azt, amit sütik nélkül is elvárhat az ember egy másiktól: hogy vegyék észre, ha egy (pláne három!!) kisgyereknek valami nagy-nagy bánata van. Nézzenek fel, és hagyják abba egy pillanatra a fontos és sürgős munkát. Nem, nem mindenki. Csak legalább egyetlen egy közülük… Legközelebb ha sütivásár lesz, ez a történet fog eszembe jutni, ez az érzéketlen, nemtörődöm, embertelen hozzáállás. Meg az, hogy ellopták az örömömet.

Nem akarok általánosítani egyetlen esetből. Eddig ez egy nagyon rendes iskolának látszott, gondolom, nem változott meg minden és mindenki egy pillanat alatt. De nem tudom, hogy öröm nélkül akarok-e nekik süteményt sütni.

Közben eltelt egy kis idő, mire a töltelék is elkészült a mézes korongokhoz. Mire készen lett a kakaós-mézes diókrémes keksz, behegedtek a sebek – senki nem emlegette a félresikerült sütivásárt. A többire meg még alhatunk párat!

Karácsonyi készületek

Azért az iskolai aktivitásunk nem hagyott alább (most is simán megütjük egy hiperaktív lajhár  szintjét). Az iskola karácsonyfadísz-készítő versenyt hirdetett (gondolom, unják már, hogy évek óta ugyanazokat a díszeket kell feltenni a fára). Hát most lázasan gyártjuk a díszeket. Egyelőre drótból és gyöngyből, de tervezem, hogy készítünk mézeskalácsot és papírdíszeket is.

Járt nálunk a Mikulás is... Járt nálunk a Mikulás is...

Boldog készülődést Mindnyájatoknak! Boldog készülődést Mindnyájatoknak!

Ráhel

Hozzászólás a cikkhez

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Belépés



Hozzászólások

Összes hozzászólás: 2 db
  • 2013. december 10. 10:09
    Köszönöm, Judit! Épp ma kezdek neki a ház karácsonyiasításának. Persze csak lassan, mert akad sok más készülnivaló is, szóval, a legjobbakat kívántad :)
  • 2013. december 10. 07:50
    Kedves Ráhel!
    Jó volt olvasni, mint mindig!
    Nektek is nagyon boldog készülődést kívánok!
    Szeretettel,
    Judit.
Hasznos csomag